A biodinamikával fejcsóválva szimpatizálók körébe tartozom, ezért számomra az őszi Renaissance des Appellations bemutató egyik fő attrakciója a Nicolas Joly boraival való találkozás volt. Az ég és föld szülte borból néhány oldalnál többet ugyan nem bírtam elolvasni - kultúrsokkot, vagy inkább kultúrblokkot váltott ki belőlem -, de ettől még lehetnek Joly borai fenomenálisak, és számtalanszor hallottam, olvastam, hogy azok is. Most gyors egymásutánban kétszer is a szemem elé került a Biodinamikus Páholy Nagymestere, és ez újra elgondolkoztatott a befőtt és a nagymama viszonyáról. [A kép forrása:Wineanorak.]
Kétség sem férhet hozzá, hogy borász körökben Joly ma az egyik legpotensebb mémgazda. A biodinamika még a mi perifériánkon is futótűzként terjed, és Joly hitvallását - „nem egyszerűen jó bort akarok készíteni, hanem őszintét” - sokan osztják azok közül is, akik egyébként idegenkednek az ökörszarvtól. Hála a Terroirclubnak, Joly borai egy ideje nálunk is kaphatóak, de ahhoz képest, hogy a borász mennyire elismert/hírhedt, tűvé kell tenni a netet, hogy magyar kritikát találjunk a borairól. Úgy látszik, nehéz az élményt szavakba önteni. (A mi Albert gazdánknak azért sikerült.)
Rövid kitérő: amikor egy kisebb alkesz-különítménnyel Szepsy Istvánt készültünk felkeresni, írtam Kató Andrásnak (Terroirclub), hogy ajánljon nekünk egy olyan bort, amely képes lehet a mádi mester fantáziáját megmozgatni, és nem kerül egy vagyonba. Ő a Savennieres Roche aux Moines Clos de la Bergerie-t ajánlotta Jolytól, amit aztán nagy büszkén át is nyújtottunk a mádi maestrónak. ("Fogyasztás előtt legalább egy nappal dekantálandó" - hajtogattam a lelkemre kötött használati utasítást.) Azóta megfordult a fejemben néhányszor, hogy könnyen lehet, Joly jobban járt volna egy Szepsy-furminttal, mint Szepsy a Clos de la Bergerie-vel.
De vissza a Renaissance-bemutatóhoz (ami egyébként elképesztően magas színvonalú borokat hozott)! Az alaposan kigondolt itineremnek megfelelően osztrák fehérek és néhány elzászi után, "bemelegített" szájjal érkeztünk a nagy mágus kisasztalához, ahol folyamatosan 5-6 fős csoport szívta magába a tanítást. Jó diák módjára a szamárlétra első grádicsán kezdtük a Vieux Clos-val – kiköpött kisüsti; de nem adtuk fel, jött a beavatás második fokozata, a Clos de la Bergerie – kiköpött kisüsti; és ott álltunk a Coulée de Serrant kapujában, és akkor úgy döntöttem, hogy nem iszom én el ezt a bort azok elől, akik tudják értékelni. Ilyen nyakas paraszt vagyok. Ettől persze még lehetnek álomszépek a Joly-borok, csak az én borértésem és az aznapi borkarmám nem engedett a misztérium közelébe.
A napokban fölkerült egy kétrészes interjú Jolyval a Wine Library TV-re, amit kétszer is végignéztem. Joly nem véletlenül lett a biodinamikus vándorcirkusz hoppmestere, remek előadó, kitűnő metaforákkal, jól bejáratott poénokkal és éppen annyi holdkórossággal, ami még izgalmas, de nem ijesztő. Annyira tetszett, amit mondott, hogy újra kíváncsi lettem a boraira, és mivel éppen egy palackkal sem volt itthon, a neten böngésztem. Szinte azonnal belebotlottam a WLTV-interjúval gyakorlatilag egyidőben megjelent Joly-profilra a Winedoctornál. És ahogy olvastam, tárult a szám, kerekedett a szemem. Lehet, hogy nem én voltam éretlen, értetlen, hitetlen kutya, mégcsak nem is gyökérnap blokkolta a számat, hanem a valóban művelt alkoholisták körében is akadnak, akik nem látják a királyon a ruhát?
A Winedoctor a rá jellemzően alapos ismertetés után polemikusan zárja dolgozatát: „A mesés terroir és a természettel harmóniában, mindenre kiterjedő figyelemmel művelt szőlők mellett hogyan lehetséges, hogy Joly ennyire szenvedélyes és egymással szöges ellentétben álló véleményeket képes kiváltani? A dolog megértéséhez nézzük meg a borokról megjelent értékeléseket; a kritikusok egy része izgalmasnak és forradalminak találja őket, mások szomorú csalódásnak. A gáncsolókat képviselje a kiváló Jacqueline Friedrich, a Loire-völgyi borokról megjelent talán legfontosabb mű szerzője. Friedrich így ír a Joly-borokról: "tragikus majdnem bekövetkezett és bekövetkezett balesetek". Sőt azt is megkockáztatja, hogy szerinte a bajok gyökere abban keresendő, hogy bármily hihetetlen, de Nicolas Joly nem szereti a bort. A legtöbbször hivatkozott probléma az oxidáció, ezt Friedrich főleg '90-ben és '89-ben készült borokban tapasztalta. Friedrich könyve, A Wine & Food Guide to the Loire (1996) mára kétségtelenül elavultnak hat, és tudomásom szerint Jacqueline javában dolgozik a második kiadáson sokak nagy örömére. Richard Kelley MW értékelése viszont egészen friss, és ő a Loire-vidékkel foglalkozó honlapján a következő kérdést teszi föl: "Iszik egyáltalán bort, vagy ami talán még fontosabb, szereti?"; a probléma ezúttal is az oxidáció, amellyel Kelley számos közelmúltbéli évjátratban találkozott. Joly mindeközben a honlapján azt állítja, hogy a kóstolók az oxidációt vélhetően az érettséggel tévesztik össze (ami a fiatal minták esetében nem tűnik valószínűnek), és hogy a borai kellően robusztusak és egészségesek ahhoz, hogy a nyitás után napokon át fogyaszthatóak maradjanak, sőt fejlődjenek.
Meglehet, a válasz ezekre a problémákra a pincében keresendő, ahol a borok öreg hordókban érnek - évente csupán 5 százalékot cserél újra -, hőszabályozás nélkül, és így a hőmérséklet akár 25-30°C közé emelkedhet. Az erjesztés természetes élesztőkkel történik, és sok bor esik át valamilyen mértékű almasavbomláson. A palackozás előtt nincs szűrés és hidegstabilizálás, lévén a hideg "halálos erő" a Joly-féle szakirodalom szerint - talán ezért nincs az erjesztés alatt sem hőszabályozás. A borokat jónéhányszor átfejtik az oxigénnel érintkezést elősegítendő - Joly szerint "a biodinamikus műveléssel készült borokra nem jelent veszélyt az oxidáció". Minden átfejtéskor kb. 2 grammnyi ként - "a fény egy formája" - adnak a borhoz. A végeredmény egy misztikus erőkkel bőségesen felruházott bor, amely bizonyára jó adag oxigénnel érintkezett már, a szabad kénszintje minimális, szűrést alig kapott, és a kifinomult ízlésű fogyasztónak használati utasítás is jár hozzá (ebből például megtudhatjuk, hogy miként különböztethető meg az oxidáció az érettségtől).
Más kóstolók persze másként látják, szerintük nincs gond sem a borokkal, sem a pincével. 2002-es New France című könyvében Andrew Jefford például kiállt a Joly-borok mellett (...): "(...) a Coulée de Serrant-ok a kilencvenes évek közepe óta jóval érettebbek és gazdagabbak, mint az olykor csalódást keltő éretlen, vaktyúk-is-talál-szemet borok a korábbi évjáratokból." (...)
Semmi kétség ez a birtok megosztja az embereket, és csak úgy foglalhatunk állást, ha magunk is megkóstoljuk a borokat. Amelyeket olykor elég borsos áron mérnek. Ennek ellenére Jolynak nincsenek értékesítési gondjai, a kereslet messze felülmúlja a kínálatot, ami azt jelzi, hogy hűséges rajongótáborral rendelkezik. (...)
A Savennieres és a Roches-aux-Moines cuvéekkel kapcsolatos véleményemet egy pillanatra félretéve, a 2001-es Coulée de Serrant-t nagyon jó bornak gondoltam, amikor kóstoltam, és kétévesen semmilyen oxidációra utaló jellel nem találkoztam, ám mások frissebb kóstolási jegyzetei súlyos oxidációra utalnak; azt gyanítom, hogy e sajnálatos jelleg kialakulásához el kell egy kis időnek telnie. A közelmúltban kóstolt 2007-es ugyanabba a kategóriába esik nálam, mint a 2001-es; széles, meleg, gazdag és stabil, jelen állapotában semmilyen komolyabb jelét nem mutatja az oxidációnak. Az én csekély Joly-tapasztalatommal talán nem lenne szabad további észrevételeket tennem, de egy valamit azért mondanék. Állítólag ez a Loire legnagyszerűbb dűlője. Az én kóstolásaim azonban nem azt mutatták, hogy ezek lennének a Loire legkiválóbb borai. Lehet, hogy Jacqueline Friedrich-nek van igaza, amikor "e rendkívüli terület nagyszerűségének" kiaknázatlan lehetőségeit siratja.”
Eddig a Bordoktor értekezése, és persze vannak kóstolási jegyzetek is, akit érdekel, kattanjon rá. Engem pedig az érdekelne, hogy aki belevágta már a Joly-fába a hitelkártyáját, annak merre billen a mérleg nyelve. Előre is köszönet minden véleményért.
forrásom a http://alkoholista.blog.hu/2009/03/11/szereti_joly_a_bort#more993547
A szőllőskertek felújjítása s a minőséges bortermesztés hosszantartó és drága folyamat. Egy hektár szőllőskert létrehozása 15-20 ezer euróba kerül, s három évre van szükség ahhoz, hogy a hajtat gyümölcsöt adjon. Ezért a mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdasági minisztérium akciót indított a szőllőültetvények területének növelésére, melyre, szubvención keresztül, jelentős pénzösszeget választott ki. Sasa Dragin, illetékes miniszter szavai szerint, az elmult két évben, 1.500 új szőllőültetvényt létesítettek, s ugyanakkor ezt a területet szabályozó törvényrendeleteket, egyeztették az Európai Únió mércéivel.
Mivel készülőfélben van a borral kapcsolatos törvényjavaslat, várható, hogy elfogadásával sok jelentős kérdést szabályoznak majd. Egyébként, a borászatra vonatkozó első törvényt még a Nemanjic uralkodó család idejében hozták. Abban az időben leginkább kolostorokban termesztették a szőllőt, de maguk az uralkodók is nagy szőllőültetvények tulajdonosai voltak.
STOP a forrásom
A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. üdvözli és teljes promóciós eszközrendszerével segíti azt az együttműködést, mely az összefogást kezdeményező Királyi Borház és Pincemúzeum, a Budapesti Történeti Múzeum és a Nemzeti Táncszínház között jött létre.