Legnagyobb eséllyel karácsonykor kerülhet az asztalra a magyar borászat zászlósborának tekintett tokaji aszú, így ünnepi bortesztjén a HVG elsősorban ezeket vizsgálta. A december 2-ai vakkóstolásos bírálatra a borászszakma különböző területein ténykedő, hasonló teszteken sokszor zsűriző hozzáértőket kértünk fel, akik valamennyien volt vagy jelenlegi tagjai az országos borszakértő bizottságnak is: Janky Ferencet, a Corvinus Egyetem borászati tanszékének docensét, Szalka Pétert, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Borminősítési Igazgatóságának vezetőjét, a 2003-ban az Év borászának választott, a tokaji borvidéken tevékenykedő Árvay Jánost és Szöghy Ottó magyar bajnok sommelier-t. A bírálatkor a zsűri a húszpontos értékelést alkalmazta, amelyben a színt, valamint a tisztaságot 0–2, az illatot 0–4, az összbenyomást pedig 0–12 pontra értékelhetik a kóstolók.
 HVG |
„Gumicukor, égett fa, zöldség, műanyag” – hangzott el talán még a borbírálati szakkifejezésekben avatottabbak számára is meglepően az egyik ítész szájából egy vitatott, azaz túl nagy szórással pontozott bor visszakóstolásakor. De persze előfordultak jellemzésként a „szép, összetett illat és íz”, a „mézes dió”, illetve a „benne lévő cukor gyönyörű harmóniában van a savakkal” kifejezések is. Az elsőként említett jellemzőkkel felruházott bor – ezek után nem meglepően – végül a futottak még kategóriában végzett, ahol azért akadt néhány meglepetés. Szinte a forgalmazhatóság alsó határát súroló pontszámmal értékelte a zsűri a Disznókő Zrt. kései szüretelésű hárslevelűjét – ugyanakkor a neves pincészet egyik aszúja negyedik helyezett lett. Elgondolkodtathatja a fogyasztókat az is, hogy például a Megyer Zrt.-nek a Tescóban 5290 forintért megvásárolható ötputtonyos aszúja kevésbé gazdaságos, mint a Tokajban egyébként sokak által nemszeretem pincészetként kezelt, budafoki központú Promontorbor Zrt. hasonló puttonyszámú aszúbora, amelyet egy másik áruházláncban lehet beszerezni. Akár még rossz érzéseket is kelthet a vásárlóban, hogy bár utóbbi palackján a termelőt és a forgalmazót név szerint feltüntették, a palackozót a kevésbé jól csengő – a cég budafoki üzemét rejtő – H-0015 kódszámmal jelölik, bár az is igaz, hogy ugyanez a drágább és előkelőbb helyen végzett Patricius aszúval is előfordul.
A csúcson nem történt meglepetés: a tokaji borvidéken a legnagyobb névnek számító Szepsy István – a mezőnyben kimagaslóan legdrágább – bora nyert. Borász körökön kívül korábban sokat emlegetett nagy név bukkan elő a Szepsy aszúja mögött hajszállal lemaradó bort készítő Patricius Borház Kft. neve hallatán is. Annak tulajdonosa ugyanis a volt párizsi nagykövet Kékessy Dezső, akinek egyik tokaji szőlész-borász vállalkozásában korábban résztulajdonos volt Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége is. Az első hallásra ismeretlennek tetsző Zemplén Hegyhát Szőlészet aszújának harmadik helye sem véletlen: annak kisebbségi tulajdonosa ugyanis a Szepsy család. Az aszúknál is óriási jelentősége van az évjáratnak. Az egyik 2001-es minta kóstolásakor néhányan „túláztatott gombát” véltek felfedezni az ízek között, amire Árvay János megjegyezte, hogy 1998-ban és 2001-ben az aszúsodást előidéző botrytis cinerea mellett megjelentek kevésbé nemes penészfajták is. Ilyenkor nem mindegy, ki a borász: Árvay egyik 2001-es bora a gyengébb évjárat ellenére is magas pontokat kapott, s noha utólag elmondta, ő maga – ahogyan a húsvéti HVG-borteszten az azóta elhunyt Figula Mihály – nem ismerte meg a saját borát, az általa adott pontszámból nyilvánvaló volt, hogy a számára kedves stílust viszont igen.
 HVG |
Utólag vált pikánssá, hogy a HVG két, Pozsonyban vásárolt szlovák tokajit is kóstoltatott: az egyiket az 1908-as magyar bortörvény által elismert Szőllőskén (Vinicky) termelő pincészetben, a másikat pedig a nem a történelmi tokaji borvidékhez tartozó, ám a szlovákok által tokaji bortermő helyként elismertetni kívánt területen, Nagytoronyán (Velká Trna) állították elő. Az évek óta folyó szlovák–magyar névhasználati vita onnan ered, hogy az első világháború után a történelmi tokaji borvidék három települése – Kistoronya, Szlovákújhely és Szőllőske – Csehszlovákiához került. Ott akkor összesen 182 hektáron szüreteltek, amit az 1950-es években további négy község határában elhelyezkedő – a magyar álláspont szerint a tokaji termőhelyi adottságoknak nem megfelelő – ültetvénnyel bővítettek, s használják az itt termelt borokra is a tokaji nevet. Miután Brüsszel a vita megoldását a két tagállamra bízta, Magyarország kompromisszumként 565,2 hektárt elfogadott a szlovák igényből, és feltételül szabta, hogy Pozsony vegye át a magyar borjog tokajira vonatkozó szabályozását. A szlovákok azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy 908 hektáron termelhessenek tokajit, ami a magyarok számára elfogadhatatlan. Magyarországon a tokaji borvidékhez jelenleg 5600 hektár termő és 400-500 hektár nem termő szőlőterület tartozik.
Az amúgy is elmérgesedett magyar–szlovák viszony tokajit érintő részében új fejlemény, hogy a szlovák agrártárca a múlt héten – már a HVG bortesztje után – bejelentette: megvizsgáltatta a magyar tokaji aszúkat, és szerintük az alacsonyabb árkategóriájú boroknál 32 mintából 15, a magasabb árkategóriában pedig 15-ből kilenc nem felelt meg az előírásoknak. A közleményben jelölési, analitikus és „szenzorikus” (magyarul: érzékszervi) kifogásokról tesznek említést. A magyar fél erről nem kapott hivatalos értesítést a szlovák agrártárcától, így nem tudni, mit vizsgáltak, és mik a konkrét kifogásaik – mondta el a HVG-nek Marczinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.
Ebben a helyzetben különösen érdekes, hogy a HVG vaktesztjén gyenge közepesen, illetve kifejezetten gyengén szerepelt a két szlovák aszú, az azt követő analitikai vizsgálaton pedig mind a két tétel elhasalt. Érdekes módon a magyarok által el nem ismert területen előállított nagytoronyai bor szerepelt jobban (az utolsó előtti helyre befutó szőllőskei aszú jelzői a „kátrányos, narancsos, likőrös” voltak), de már annál is szemet szúrt, hogy palackja nem a szabványos félliteres tokaji aszús volt, hanem 3,75 deciliteres. A több díjat jelző matricákkal ékesített palackban viszont nem az volt, mint ami rá van írva: a jelzett 11 térfogatszázalék alkoholtartalom a valóságban 12,54 százalék volt, így a megtévesztő címke miatt a hatóságnak ezt a bort ki kellene vonnia a forgalomból. Még súlyosabb, hogy a Chateau Vinicky aszújának a címkén jelölt 11 térfogat-százalékos alkoholtartalma a laboratóriumi teszt eredménye szerint csupán 8,46 százalék. Márpedig a borok előállításáról szóló rendeletben a tokaji aszúra vonatkozó előírások szerint a tényleges alkoholtartalomnak el kell érnie a 9 térfogatszázalékot, azaz ez a bor – függetlenül a magyar–szlovák borvitától – nem nevezhető aszúnak.
A névhasználati vita fejleményei nyilvánvalóan ártanak a tokaji hírnevének, ami rontja a bor piaci esélyeit. „A tokajit el kell adni, oda kell vinni a vevőnek, megmutatni, beszélni róla, mert a nemzetközi piac nem nagyon ismeri” – véli Szöghy Ottó. Saját praxisából említi, hogy ha odamegy a vendéghez, és a tokajihoz kapcsolódó történeteket mesélve ajánlja, kinyílnak a pénztárcák, és a legdrágább tokajit is megrendelik. Mesélnivaló pedig van bőven, például a puttonyszám szerinti osztályba sorolás – amely úgy alakult ki, hogy egy körülbelül 136 literes gönci hordó borhoz három, négy vagy öt puttony aszúszemből készült aszútésztát adagoltak – vagy a francia XIV. Lajostól, a Napkirálytól eredő „királyok bora, borok királya” megnevezés históriája. Maguktól még a franciák sem kérnek desszertbort, noha ismerik a tokaji konkurensének számító sauterni fajtát.
Marketingprogramok persze léteznek a tokaji eladására, ezek azonban egyelőre csak részeredményeket hoztak. A HVG borvidéki tájékozódása szerint egy néhány százezer eurós program mellett létezik egy szintén 50 százalékos uniós támogatású, összesen 4 millió eurós program, amelyben a villányi és a szekszárdi borvidéken kívül a tokaji is érdekelt – a Tokaj Kereskedőház és a Dereszla Pincészet révén –, s amelynek mintegy 10 százaléka fordítható a tokaji propagálására Oroszországban, Kínában és az USA-ban, illetve az EU-n belül Német-, Lengyel- és Csehországban. Hogy van mit tenni, az a pozsonyi Tesco pultjain is látszott: a Tokaj Kereskedőház – a hasonló puttonyszámú szlovák tokaji aszúknál alacsonyabbra árazott – aszúi mellett hárslevelű és furmint képviselte a borvidéket, nem túl vonzó kiszerelésben. Még szomorúbb képet mutatott a vörösboros polc, amelynél a magyar választékot az alföldi palackozók különböző fantázianevű borai uralták.
A HVG néhány nagynevű pincészet értékesebb, illetve feltörekvő borászat vörösborait is vizsgálta, elvégre ezek az ünnepekkor ajándékként és fogyasztásra is nagyobb kereslettel számolhatnak. A nem túl széles szortimentbe – némileg a zsűri szemfülességét is tesztelve – becsempésztünk egyet a legalacsonyabb árkategóriából is, amelyik ráadásul a magyar borászat egyik legnagyobb aktuális problémájára is rámutat. A kiskunmajsai Grape-Vine Kft. által palackozott, az Auchan áruházban 189 forintért beszerezhető Regia félszáraz asztali vörös címkéjén az szerepel, hogy „az Európai Közösség különböző országaiból származó borok keveréke”. A magyar borpiaci érdekvédők már szóvá tették, hogy az olasz és a magyar statisztika jelentősen különbözik a Magyarországra importált olaszországi borokról. Előbbi lényegesen többet mutat, s tavaly már 316 ezer hektó bor „tűnt el” a határon, ami a teljes magyar bortermés tizedének felel meg. A gyanú szerint a fillérekért importált olasz bort magyarként palackozzák, azaz a Grape-Vine borán – még ha a fogyasztó számára egzaktnak aligha nevezhető információkkal is – legalább jelölik annak importtartalmát.
A Regia persze nem fogott ki a bizottságon. Az „ilyet se kapni, se adni nem szeretnék” megjegyzésen kívül azt is megállapították, hogy a borban – egyébként nem tiltott módon – vélhetően utólag állították be a cukortartalmat. A nagy nevek közül a villányi Bock József 2006-os Syrah-ja szerepelt gyengébben, mint amit a borász hírneve, illetve a bor ára alapján előzetesen feltételezni lehetett, a pontkülönbség azonban ebben az esetben nem túl nagy. A neves villányi borászatoknál később induló Sauska Pincészet borának első helye mellett a szintén új – ráadásul borait a nagy neveknél lényegesen olcsóbban adó – szekszárdi Borműhely Kft. eredménye volt feltűnő, miközben az is látszott, hogy a külföldi boroknál is mellé lehet nyúlni, még a 2500 forint feletti árkategóriában is. Jól szerepelt a német Wein Gourmet magazin Év borásza díjának jelöltjei közé bekerülő Gere Attila 2006-os Koparja is, amelynek 2004-es kiadását a HVG húsvéti bortesztjében utóbb nagy vihart kavarva sorolta meglehetősen hátra a zsűri.
KELEMEN ZOLTÁN forrásom a http://hvg.hu/hetilap/200851-52_A_HVG_KARACSoNYI_BoRTESZTJE_Mi_van_a_poh/page2.aspx
A kísérletsorozatban résztvevőket étkezési szokásaikról faggatták, és kognitív tesztek garmadáját töltették ki velük. Az eredmény nem hozott túl nagy meglepetést, akik rendszeresen fogyasztanak csokoládét, bort, vagy teát, jelentősen jobb eredményeket értek el a teszteken és kevésbé jellemezte őket az időskorral együtt járó csökkenő kognitív teljesítmény, mint azokat, akik nem élnek ezekkel az élelmiszerekkel. 
A most kapott eredmények ugyanezt támasztják alá, bár a brit és norvég kutatók figyelmeztetnek, további vizsgálatok szükségesek annak bizonyítására, hogy a flavonoidok, és nem a vizsgált élelmiszerek egyéb összetevői idézték elő a különbségeket. A hatás egyébként a bornál volt a legszembetűnőbb.
