| Harminc napra bezárták a bócsai Weinhaus Kft. borászati üzemét. Az MGSZH Borminősítő Igazgatósága döntött így, miután novemberben és decemberben vizsgálatot folytatott a vállalkozásnál. A határozat kézhezvétele december 19-én történt meg, a bezárás attól a naptól érvényes, tájékoztatta a lapunkat a hivatal igazgatóhelyettese, dr. Kocsi Emília. Bezárták egy hónapra a Weinhaus Kft.-t
BÓCSA
Az FVM honlapjára kihelyezett ügyleírás szerint az igazgatóság munkatársai november 12-én hatósági ellenőrzést tartottak. A vizsgálatok során kiderült, hogy egy forgalomba hozott olasz tájboruk szinte ugyanolyan paraméterekkel rendelkezik, mint az a boruk, melyet előzetesen az intézetnek bemutattak, és azt Felső-magyarországi Kékfrankos néven kívánták piacra dobni. A vizsgálat azt is kiderítette, hogy a Felső-magyarországi Kékfrankos szinte megegyezik, egy másik névvel – Duna-melléki Kékfrankos – számon tartott termékükkel is.
A szakértők más boroknál is feltártak szabálytalanságokat, erről bővebben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján az Élelmiszerbiztonság kategória alatt, a jogsértések címszó alatt olvashatnak bővebben. Hogy mennyi lesz a büntetés, nem tudni.
Dr. Kocsi Emilia annyit mondott, hogy ennek a megállapítása még nem történt meg. Információnk szerint a cég fellebbezett a minisztériumnál.
bor, pince, borászat, szőlő, pálinka, párlat, hírek .. e-mail: tester@fw.hu
2008.12.24. 17:27
Bezárták egy hónapra a Weinhaus Kft.-t
Címkék: bor bócsa weinhaus
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://borhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr11840195
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.