Pálinka, avagy a magyar nép felemelkedéséről
1656-ban a jó Praevotius Joannes mester Frankfurt városában megjelentette az ő orvoslási szakkönyvét, Opera medica címmel. A mester külön fejezetben foglalkozott a köszvény igen csúnya betegségével, amely akkoriban olyasfajta népbetegségnek számított, mint manapság az allergia. A könyvből megtudhatjuk, hogy Erzsébet királyné, a magyarok uralkodónője köszvénye gyógyítására egy csodálatos folyadékot, a „magyar királyné vizét” használta, sikerrel. Joannes mester e nemes orvosság receptúráját is megadta, amelyből kiderül, hogy a királyné vize egy borpárlat volt, rozmaringgal aromásítva. Azaz, modernebb nyelvezetre fordítva, a királyné rozmaringos pálinkával kezelte köszvényét, szigorúan külsőleg, mint ezt szintén megtudhatjuk Praevotius mester könyvéből.
A párlatok már a 13. századtól jelen voltak Magyarföldön. Úgy hívták, hogy „égettbor”, és értékes, nagy hatású orvosságként tartották nyilván e folyadékokat. A krónikák megemlítik, hogy Károly Róbert királyunk is köszvényben szenvedett, amelyből azonban – csodával határos módon – 1332 környékén felgyógyult, valószínűleg szintén az égettboros gyógymód hatására.
Hanem aztán ezt a nemes folyadékot, kiváló orvosságot elvették a magyar néptől. Az 1700-as években már számos kisüzem, szeszfőzde és gyár foglalkozott az ekkoriban már pálinkának nevezett és orvosságból szép lassan napi fogyasztású élvezeti cikké előléptetett nedű előállításával. A termelés nagy volumene pedig elvezetett oda, hogy egyre több helyen szabályozták a pálinkafőzést, amely 1836-tól kezdve előbb földesúri előjog, majd, 1850-től, adóköteles állami monopólium lett.
Ez az áldatlan állapot igen sokáig sújtotta a magyar népet – egészen 2010. június 9-ig kellett várni, hogy ismét bárki, szabadon párolhasson odahaza pálinkát. Ekkor jelent meg a magyar nép felemelkedésének kulcsát jelentő 29 pontos gazdasági csomag, amelyben ott találjuk a „szabad gyümölcspárlat készítéshez való jog” bátor, radikális, szinte forradalmi hangvételű megfogalmazását, a családi adózással, az egykulcsos személyi jövedelemadóval, a kisadók megszüntetésével, az új Széchenyi programmal egyetemben.
Az ember olvassa ezt a programpontot, és fellélegzik. Az új kormány végre lebontotta a feudalizmus utolsó bástyáját, ósdi, népnyúzó intézményét, a pálinkafőzés állami monopóliumát, lendületet adva ezzel a gazdasági fejlődésnek, a szabad pálinkafőzés mindent elsöprő nemzeti mozgalmán keresztül!
Vannak ugyan itt bátortalan hangok, amelyek megjegyezni merészelik, hogy időközben a pálinka védett hungarikum lett, amelyet még – kemény harcok árán – az Európai Unióval is sikerült elismertetnünk (így kizárólag kis hazánkban illethető pálinka névvel a gyümölcspárlat). A nehezen megszerzett kiváltságot – más országok védett termékeihez hasonlóan – a magyar kormánynak is inkább szigorúan szabályoznia és védenie kellene, hogy ezzel biztosítsa a minőséget. A pálinka készítésének ugyanis szigorú szabályai vannak.
Pálinkát csak Magyarországon termett gyümölcsből, törkölypálinkát pedig csak itt termett szőlő törkölyéből lehet előállítani. További feltétel a magyarországi cefrézés, párlás, érlelés és palackozás is. Egyik fajta pálinka készítésénél sem lehet semmiféle cukrot felhasználni. Száz liter pálinkához vagy 10 kilogramm érett, vagy pedig 5 kilogramm aszalt gyümölcsöt kell adni. Az egyféle gyümölcsből készült pálinka palackján a gyümölcs nevét és a pálinka szót kell feltüntetni. Vegyes gyümölcspálinkánál az azt alkotó gyümölcsöket a felhasznált mennyiség szerinti sorrendben kell közölni. Törkölypálinkánál a címkén a szőlő nevét kötelező, míg a termék származási – földrajzi – helyét fel lehet tüntetni.
Kisüsti az a pálinka, amelyet ezer literesnél kisebb, rézfelületet is tartalmazó lepárlókészülékkel, kétszeri szakaszos lepárlással készítenek. Az érlelt pálinkát vagy 3 hónapig érlelik ezer literesnél kisebb, vagy pedig 6 hónapig ezer literesnél nagyobb fahordóban. Az ópálinkát vagy 1 évig kell érlelni ezer literesnél kisebb, vagy pedig 2 évig ezer literesnél nagyobb fahordóban. Az ágyaspálinkát legalább 3 hónapig együtt kell érlelni a gyümölccsel.
A fent említett bátortalan hangok arra merészelnek gondolni a maguk botorságában, hogy a fenti, szigorú szabályok betartására a híresen törvénytisztelő magyar ember esetleg nem fog maximális figyelmet fordítani, így olyan kotyvalékok is házi fogyasztásra, ne adj isten közforgalomba kerülnek, amelyeknek a pálinkához mindössze annyi közük van, hogy előállítóik atyai szeretettől vezérelve annak nevezik őket. Mindez minőségi problémákat vet fel, sőt, komoly egészségügyi veszélyeket is rejt magában.
Más, nem kevésbé bátortalan, de annál inkább botor hangok nem átallják egyenesen azt állítani, hogy ez az intézkedés gazdasági szempontból kifejezetten káros. Mert nemcsak a magyar pálinka minőségének romlásával jár a szabályok nehezebb betartatása miatt, de a zugfőzés mint ősi iparág legalizálódásával, kiteljesedésével komoly adóbevételtől is elesik az államkassza.
De mi ne figyeljünk oda ezekre az ünneprontó hangokra, aggályoskodó, kukacoskodó megjegyzésekre! Sokat és sokszor szenvedett magyar lelkünk örüljön felhőtlenül annak, hogy visszakapta ősi jussát, a pálinka szabad, otthoni főzésének jogát, amely immáron elfoglalta méltó helyét gazdasági felemelkedésünk 21. századi kulcselemei között.
(A pálinka, avagy a magyar nép felemelkedéséről című írás szerepel az Egy menedzser tűnődései című kötetben.)
