Három város borai vetélkednek Borfesztivál várja a vendégeket június utolsó hétvégéjén a Vadkerti tónál, ahol három napig – június 29-30. és július 1-jén – folyik a bor némi túlzással.
A bor dicsérete mindenesetre! Kell ez, mint egy falat kenyér… No igen, hiszen régen ezen a vidéken éppen a szõlõ, a bor jelentette a kenyeret. Némi drámaisággal mondhatnánk talán, hogy veszélybe került a mindennapi betevõ. Mégis ünnepre csalogatunk mindenkit, hiszen hogyan tudnánk megoldást keresni közös gondjainkra, ha nem tudunk együtt ünnepelni, örülni közös értékeinknek.
A borfesztivál nagy dobásra készül az idén. A hagyományos rendezvényt ugyanis felkarolta Kiskõrös, Kecel és Soltvadkert. Így fesztiváli hangulat mellett mérettetnek meg a három város borai. A borverseny ötletgazdája és fõszervezõje pedig egy keceli fiatalember, Benyák Zoltán, aki óriási elhivatottsággal, megszállottsággal áll minden borral kapcsolatos ügy mellé.
Gráf József agrárminiszter, és Benyák Zoltán
A Borivó címmel megjelenõ szaklap fõszerkesztõje hosszú évek óta azon munkálkodik, hogy a magyar bor kapja meg a neki járó elismerést, méltó helyet a világban.
Hogyan lett egy gazdálkodó család fiából szakíró?
- Az, hogy a családom szõlõtermeléssel foglalkozik, mindenképpen meghatározza az életem, hiszen a borászkodásba születtem és gyakorlatilag tíz éves korom óta részt veszek ebben a munkában.
A tanulmányaid mégsem erre irányultak.
- Történész vagyok, az ELTE-n végeztem. A politológiát csak azért nem fejeztem be, mert szeretem a konkrét dolgokat, az õszinte, nyílt és egyenes beszédet, s ezt nem láttam megvalósíthatónak azon a pályán. 1992 óta élek Budapesten, de gyakran itthon vagyok, hiszen Kecelhez köt a családom és a szõlõ természetesen. Már a történelem szakos diplomámat is bor témában írtam A bor, mint nemzeti jelkép címmel, amelybõl 2003-ban egy könyv is született. 1997 óta foglalkozom hivatásszerûen a borkultúrával, melynek a rendezvényszervezés éppúgy része, mint a lapkiadás. Egyedi és értelmes dolgokra törekszem, amelyek iránytûként lehetnek jelen az ágazatban. Egy nemzetközi konferenciával kezdõdött ’97-ben, melyrõl aztán egy 350 oldalas tanulmánykötetet adtunk ki Borok és korok címmel. Két kiadást is megélt, hiszen pillanatok alatt elfogyott. Még hallgatóként öt féléven át elõadásokat szerveztem a borról a bölcsészkaron, amely az egyik legnépszerûbb kurzus volt. Így lassan beépültem a szakma tudatába, jöttek más megkeresések, felkérések, a honlap készítéstõl könyvkiadásig, persze mind bortémában. Összefoglalva tehát, van mögöttem néhány könyv, újság, sok rendezvény, elõadás, cikk, tanulmány. Most egy borászati konszern létrehozásán fáradozom éppen, ami komoly bázis lenne a magyar borászatban.
Mi lelkesít akkor, amikor szinte pánikszerû útkeresés fázisában van a magyar gazdaság, a borászok pedig vért izzadnak azért, hogy kitörési pontokat találjanak?
- Éppen most készítek egy, az utóbbi tizenhét évet feldolgozó tanulmányt „A hazugság borkultúrája” címmel. Ettõl valószínûleg többen idegesek lesznek, miután megjelenik, hiszen kristálytisztán bebizonyítom, hogy semmirõl nem szól a magyar borászat és óriási légvárat építünk. Ha így folytatjuk, akkor el fogunk tûnni a világ borpiacáról, s még itthon is külföldi bort iszunk. Ez sajnos jellemzõ a régióra is, még ha viszonylag jól is tartjuk itt magunkat. Mert bár nagyjából megmaradtak a területek, az utóbbi két évben félelmetesen megszaporodtak a kivágások. A térség elveszítheti legfõbb megélhetési forrását, ami maga után hozza az egyéb ágazatok elsorvadását, a vidék leépülését is. Az évszázados örökségünket néhány év alatt felszámoljuk, feléljük a múltunkat, ezzel bizonytalanná tesszük a jövõnket.
Ezek súlyos gondolatok. Mitõl légvár a magyar borászat?
- Bizonyos ideák irányítják a borászatot és nem a piac. Nem azt mondjuk, hogy a hazai piacot akarjuk kiszolgálni elérhetõ módon, áron, színvonalon. Beszélünk a minõségrõl, a piackeresésrõl, de e mögött nincsenek valós tervek, számítások. És ami a legfontosabb: nincs összefogás. Nincs borászati koncepció, nincs kereskedelmi koncepció, nincs marketing se országosan, se borvidékekre bontva.
Hibás ebben a borász társadalom?
- Ez nem az õ feladatuk lenne. Sokkal inkább gazdasági-társadalmi problémáról beszélhetünk, amelynek eredményeként sok rossz szakmai döntés is született az elmúlt években, így leépült az ágazat, nincs szõlõtermelõi kedv.
Új borversenyt szervezel a térségben, de lehet-e új célokat megfogalmazni?
- Ez a rendezvény állapotfelmérés lesz. Megnézzük, hol tartunk és milyen jövõt szeretnénk maguknak. Össze kell fogni és meg kell gyõzni az embereket a felõl, hogy van értelme itt továbbra is szõlõvel, borral foglalkozni, sõt leginkább ennek van. Ez az összefogás megvan városi szinten, de a szakmának nagyon mögé kell állni, sõt idõvel át kell venni a szervezõ, irányító szerepet. A borverseny mellett szakmai konferencia és kulturális fesztivál várja az érdeklõdõket. Igazi népünnepéllyé tágítjuk, mert látni kell egymás értékeit is, hogy ne csak az aranyháromszög szlogen fogjon össze bennünket. Lássuk meg, hogy egy a múltunk, a sorsunk, a jövõnk, és bár hasonló, mégis sokszínû kulturális értékekkel büszkélkedhetünk. A legfontosabb, hogy mi jól érezzük magunkat, mert nekünk és rólunk szól a fesztivál. Hinnünk kell magunkban és abban, hogy van mit megmutatnunk a világnak. Én sokkal jobban hiszek a belsõ értékek kimunkálásában, mint a sémák utánzásában. Hogy egy egészen életszerû példával éljek, Abára tizenhét évvel ezelõtt egy fiatal polgármester került, aki kitett a hivatal falára egy táblát, és kérte a lakosságot, írják fel, mit szeretnének látni Abán. Milyen legyen ez a település szerintük öt–tíz év múlva. Ennek alapján kezdte el felépíteni a kis községet, és ma már ott tart, hogy a Kapolcsi Napokkal egyenrangú kulturális rendezvény az övék. Tíz év alatt elérték, hogy ott a legmagasabb az országban a születések aránya, mert szeretnek ott élni az emberek, boldogok, büszkék magukra, mert õk teremtették meg a maguk értékét. Ha ezt mi a borral tudjuk elérni, akkor ezt a vasat kell ütni!
Miért „csak” három város borversenye lett?
- A versenyt kicsit a misztika törvényei szerint rendeztem a hármas szám köré. De túl ezen, a három város neve jól összeforrott, s szeretném, ha azt a meghatározó szerepet, amit Kiskõrös, Soltvadkert és Kecel kiharcolt magának az elmúlt évtizedek alatt a szõlõ-bortermelésben, egységesen jeleníthetné meg. Természetesen a városokon túl a környezõ települések borászai, termelõi is megmérettethetik boraikat. Nem kell azonban nagy sikereket várni, hisz most is látható, mennyire útját keresi a vidék. Nem a vállveregetés a cél, s nem is önmagunk temetése, hanem hogy lássuk, hol járunk, s honnan tudunk elrugaszkodni. Együtt!
Miben lesz más az idei borfesztivál?
- Nagyon sok embert, vállalkozást, mûvészt megkerestünk ebben a három városban, hogy jöjjön el, állítson ki, sõt a helyi mûvészek készítik a borverseny díjait. Nem kupákat, serlegeket adunk, hanem személyes, helyi értéket közvetítõ és érzelmet kifejezõ jutalmat. Rengeteg látványos bemutató, színes program lesz a zenétõl a táncig és sportig egyaránt. A borversenyen nemzetközi zsûri dolgozik. Szlovén, osztrák, francia illetve nemzetközileg elismert magyar szakemberek. A konferencia abban lesz érdekes, hogy a délelõtt folyamán a nyertes borokat a résztvevõk megkóstolhatják, értékelhetik, véleményezhetik. Gasztronómiai és kulturális értékeinket erõsítve éttermeket vonunk be a programba, hogy készítsenek a borokhoz illõ ételeket, amit szintén komoly zsûri minõsít majd. A tó melletti faházakban kulturált körülmények között lehet majd kóstolni a borokat a nagyközönségnek is.
Nem érezted-e a borászok közömbösségét, esetleg a rálegyintést, hogy felesleges, mert úgyis a Frittmannék nyernek, hogy egy példával éljek.
- Eleinte nehezen ment, úgy éreztem, nem igazán hisznek benne, de örülök, hogy megmozdult a fogaskerék és egyre lelkesebbek. A versenynek pedig mindannyian gyõztesei lehetünk, még ha esetleg a legszebb érmekre Frittmannék esélyesek is. De nem az a lényeg, hogy hívják az elsõt, a legeredményesebbet, hisz lehetnek meglepetések is, bár kétség kívül jó, hogy van egy Frittmann pincénk! Mindannyiunk érdeke támogatásuk, hogy minél nagyobb sikereket érjenek el, hisz már régóta azon ötök egyike, akik jelöltek az Év Bortermelõje címre. Ha sikerülne megkapniuk ezt a címet, azzal a vidék sokkal többet nyerne, mint õk maguk. De ha most a szakma kiemelne valakit egy olyan közösségbõl, ahol nincs megfelelõen felépített hátország, akkor visszájára fordulhatna a dolog. Föl kell építenünk tehát azt a mögöttes értéket, amelyrõl mások is kiemelkedhetnek, s megmutatni, hogy más is tud jó bort csinálni.
Zászlóvivõje vagy a borászatnak országos szinten. Meghallgatják megfelelõ fórumokon a szavaidat?
- Példaképemtõl, Gál Tibortól kölcsönzöm a választ: Szórni kell a magot... Majd kinõ az.
Forrásom a Régió Napló Supka Éva
További képek a helyszínről
Az italkultúra ápolása nem okoz nehézséget, mert a világon soha nem volt még ennyi jó bor. Bár az abszolút csúcson alig történt változás. Bordeuax és Burgundia csúcsszőlői változatlanul éllovasok. Németország remek moseli és rajnai édes borokkal büszkélkedhet. Az ausztriai Wachau testes zöld veltelinijével tűnik ki. Olaszországban készül a komoly Barolo, Portugáliában pedig az ízgazdag Vintage-Port. De Magyarország sem marad le a Tokajival, vagy a villányi, az egri borokkal. A borászati középmezőny eddig nem látott mértékben bővelkedik tetszetős italokban. Szinte minden régió átélte az utóbbi évtizedben a maga borcsodáját, Dél-Tiroltól Spanyolországon keresztül Toszkánáig, ahol a Chianti reformja mellett a cabernet sauvignon ismételt felvi- rágzásának lehettünk tanúi. A tengerentúlon forradalmi változások mentek végbe. Kaliforniában, Ausztráliában, Dél-Afrikában és Chilében is készülnek egyre elegánsabb gyümölcsös borok.
Különdíjat kapott Kabare Bianco vermutjáért az izsáki Helibor Kft, a borverseny szervezéséért a kiskőrösi Petõfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola, valamint Kiskõrös Város Hegyközsége. Kiskõrös Város Különdíját Domonyi László polgármester adta át az István Borház tulajdonosának, Csengõdi Istvánnak. 