Ha már unod az egyforma üdülőparadicsomokat, és változatosságra vágysz, de nem akarsz lemondani a biztonságról, a kék tengerről és a napsütésről, akkor Madeira a te szigeted! A Hölgyvilág összeállítása.
yan gyönyörű gyepszőnyeget még sehol nem láttam, mint az Afrikához közeli portugál sziget egyik fennsíkján. Amikor pedig kipróbáltuk a helyi borospincék remekeit, mindjárt éreztem, hogy vidám az élet.
Churchill és a madeira
Mint a szél, úgy száguldottunk lefelé a hegyről a tobogánnal. Ez a furcsa nevű szerkezet hasonló, mint nálunk a fakutya, azzal a különbséggel, hogy ketten ülhetnek egymás mellett, és nem a jégen csúszkálunk vele, hanem lefelé a lejtős betonúton. Két, a velencei gondolásokra emlékeztető, fehér ruhába öltözött kalapos fiatalember megadja a kezdőlökést, felpattan a tobogán hátsó részére, és már robog is lefelé a vastalpú szerkezet.
Közben néha jön egy taxi szemből, vagy ki kell kerülni néhány sétáló helybelit, esetleg be kell venni egy komoly kanyart. Ám csak kicsit félünk, mert a vastag talpú csizmában dolgozó kísérők urai a helyzetnek, és nekünk csak annyi a dolgunk, hogy élvezzük a száguldást.
Állítólag az egész dolog onnan ered, hogy a XVII. századtól kezdve már ilyen szerkezettel szállították le a hegyről a helyiek a különböző termékeket. Most már a teherautó visz mindent, a tobogán megmaradt a turistáknak, akik sorba is állnak érte, szünet nélkül.
Persze a Portugáliához tartozó, Lisszabontól 1000 kilométerre, az afrikai partoknál fekvő sziget nevét mi magyarok nem elsősorban a tobogánról jegyeztük meg. Sokkal inkább a madeira bor jut eszünkbe (ezért a nedűért Shakespeare Falstaffja még a lelkét is eladta). A madeira a mi tokajinkhoz hasonló, alkoholtartalma 16–20 % körüli, dús zamatában fellelhető a karamella, a dió, a száraz gyümölcs, a citrom és a dohány íze, illata is. Ezt akkor érezhettük át igazán, amikor a helyi bortársaság pincéjében egy ötéves madeirát kóstolhattunk meg. Ennyi idő alatt ugyanis már összeérnek az ízek. Mint megtudtuk, Winston Churchill is madeirát iszogatott 76 évesen, amikor itt nyaralt, és a helyi gyümölcskenyeret falatozta hozzá.
Ha már az ízeknél tartunk, nem szabad megfeledkezni a híres madeira mártásról sem, amely a másik nevezetesség. Hátszínszeletekhez fogyasztják elsősorban. Madeirai specialitás még az Esprada Preda, a fekete kardhal. Ez a furcsa állat valamivel hosszabb, mint az angolna, és nagy, ijesztő fogai vannak. A sziget fővárosának halpiacán rengeteg ilyet láttunk. A kardhal íze igen finom, kicsit talán a harcsáéhoz hasonlít.
Helyi különlegesség még a hagymás paradicsomleves, a káposztás erőleves, de bátran kérhetjük a vendéglőkben a tonhalas steaket is. A rablóhúst úgy készítik, hogy a nyársat felakasztják egy kis vasállványra, így könnyű lehúzni a húst, ráadásul a tányérba csöpög csak a zsír. Ha valaki édességre vágyik, a mézes vagy a túrós pudingot kóstolhatja meg.
Akik inkább a gyümölcsöket kedvelik, azok próbálják ki a helyi banánt. A madeira banán jóval kisebb, mint a nálunk kapható dél-amerikai, az íze picit más, édesebb, és zölden is lehet fogyasztani, egyáltalán nem keserű.
A gyönyörű zöld sziget híres még a madeira csipkékről is. A fővárosi manufaktúrában megnézhetünk a vasalástól kezdve a csipke kivágásán át szinte minden munkafolyamatot. A legnagyobb attrakció a bolt meglátogatása, ahol kiválaszthatjuk, mit viszünk haza. Ha valaki egy nagyobb családi asztalt szeretne madeira terítővel befedni, akár 3 millió forintnyi összeget is elkölthet, egy autó árát. Persze a turisták inkább csak kisebb csipkéket vásárolnak emlékbe. Annyira szépek ezek, hogy e nélkül nem érdemes hazatérni.
Az ősrobbanástól a felfedezőkig
Hatalmas robbanás, fényjelenségek, százmilliárdnyi tűzgolyó. A helybeliek tényleg visszanyúltak a múltba, a Madeira szigetén található Santana nevű település tematikus parkjában az ősrobbanásnál kezdték a sziget bemutatását. Az ötlet remek, mi is jól szórakoztunk, akárcsak azon a kisjátékfilmen, amelyben Mr. és Mrs. Stressz szigetre érkezését mutatták be.
Az ülések még mozogtak is, hogy átérezzük azokat az élményeket, amelyek a mindennapok egyhangúságából kiszakadó, a mobiltelefonoknak búcsút intő látogatókra várnak Madeirán. Ezekből pedig akad bőven. A sziget 57 km hosszú és 35 km széles, mégis több napig kell autózni, ha alaposan be akarjuk járni. Nagyon nagyok ugyanis a hegyek, a legmagasabb pont 1810 méter magas. Kísérőnk figyelmeztetett, hogy
ide még pulóvert is hozzunk, mert hűvös van a hegytetőn. A panoráma azonban elképesztő.
Ha valaki szeret hegyet mászni, akár három-négy órás sétákat is tehet, miközben csodás völgyeket, falvakat, csobogó patakokat láthat. Madeirán a vízesések egy részét bevezették kis csatornákba, és ezek mellett sétautakat alakítottak ki. Az elegendő csapadék miatt az egész sziget üde zöld, alig vannak kopár területek. Mivel meglehetősen meredek a legtöbb hegyoldal, ezért a földet teraszosan művelik, vagyis belevágnak kis parcellákat a hegyekbe, és itt szőlőt, banánt termesztenek.
Madeira 1419-től Portugália része, ekkor fedezte fel Zarco kapitány, másodkapitányával, Monizzal együtt. A főváros Funchal, ahol Churchill is nyaralt. Itt töltötte utolsó napjait IV. Károly magyar király (osztrák császárként az I. Károly nevet viselte), az egykori uralkodó a szigeten talált menedéket a monarchia bukása után, miután nem sikerült visszaszereznie a magyar trónt. Sírját megtaláljuk egy csodaszép templomban, Funchal legmagasabb hegyének tetején.
Az osztrákok elhelyeztek egy emléktáblát a kegyhelynél, amelyre kiírták, hogy itt található az utolsó osztrák császár sírja. Ha a templom oldala mellett felfelé sétálunk, eljuthatunk Sisi kastélyáig is, a magyarok által annyira szeretett asszony a jó levegő miatt költözött ennyire magasra.
Funchal lakóinak száma 110 ezer, egész Madeirán 260 ezren élnek. Többségében portugálok a helybeliek, de
egyre több német és angol is betelepül. A vendégmunkások általában ukránok, akik az alagutak, a szállodák építésénél segédkeznek. Nagyon kicsi a munkanélküliség, hiszen
a turizmusból, a bortermesztésből vagy éppen a csipkekészítésből mindenki meg tud élni.
A helyiek hihetetlenül barátságosak, a biztonság tökéletes, a gyerekes családoknak és a kikapcsolódni vágyóknak ideális a hely. A tenger szemkápráztatóan gyönyörű. Mivel a part jórészt kavicsos, köves, ezért a legszebb strandra a közeli Afrikából, a Szaharából hozattak homokot, hogy a turistáknak kedveskedjenek. Ha valaki eredeti helyi homokra vágyik, akkor a közeli szigeten, Porto Santóban remek strandokat talál.
Kiss Róbert Richard.
forrásom a nana.hu
Ki gondolta volna, hogy szeptember legelején beköszönt a forralt bor-szezon? A kezünket azért dugjuk ki néha a takaró alól és kapcsolgassunk nyugodtan. Pont ezekben a percekben kezdődött például A harag napja című spagetti-western. Nyilván nem egy nagy durranás, én is csak azért említem, mert szerepel benne bónusz napifaszink, Lee Van Cleef (Europa, 18:15). Egyébként meg kezdjük az esti tévézést a Mátkaság és legényélettel, amely egy Jane Austen-regény alapján készült, de Indiában játszódik. Gyönyörű indiai hölgyek, szerelmi bonyodalmak a Csavard be, mint Beckham rendezőjétől (Duna, 20:15). Wim Wenders kései filmjeitől személy szerint hányok, de azért iderakom, mert biztos van, aki szereti: Az erőszak vége (Europa, 20:00).
