 Alanttermő
A filoxéravész előtt Tokaj-hegyalján, a beregi borvidéken, Érmelléken, Erdélyben termesztették. Fürtje nagy, tömött; bogyói középnagyok, gömbölyűek, zöldesfehérek, levesesek. A fürtök a termőhajtások alján képződnek, innen a fajta neve. Középérésű. Rövid művelés mellett is bőven terem. Jó minőségű asztali bort ad. Balafánt
Magyar, fehérszemű szőlőfajta, mely Tokaj-hegyaljáról származik. Fürtje vállas vagy hengeridomú, tömött; bogyói nagyok, hosszúkásak, héja igen fanyar. Érése késői; rövid metszés mellett jól terem. A bora jellegtelen, a savai gorombák. Bálint (Aprafer)
Erdélyben, a Bánátban és a Szerémségben fordul elő. Egyesek szerint Neszmély fajtája. Bora fűzöld színű, illatos, zamatos. Bánáti rizling
Valószínűleg bánáti eredetű. Termőképessége közepes, fürtje közepes, bogyói nagyok. A bogyóhéj középvastag, könnyen szakadó. Mustjának cukor- és savtartalma közepes. A bor illat- és ízanyagtartalma csekély. Beregi rózsás
Szerednye környékén terjedt el. Jobb minőségű asztali bort terem. Bogdányi dinka (Török dinka)
Különösen nagy termést ad. Régen úgy tartották, hogy minden 100 tőke ad egy akó bort . Bora azonban jellegtelen, vékony. (Több, hazánkban elterjedt szőlőfajta viseli e nevet. Legelterjedtebb a vörös Dinka, melyet különösen Esztergom vidékén termesztettek; fürtje közepesen nagy, igen laza, bogyói meglehetős nagyok, gömbölyűek, néha kissé megnyúltak. Igen kedvelt csemegeszőlő, mely sokáig eláll s mint borszőlő is kitűnő. több változata is van. A bogdányi változat Duna-Bogdány községből származik. Buda és Pozsony vidékén termesztették a kék Dinkát, melyet késői érésű, sötétkék bogyói jellemeznek.)
Csomorika (tévesen Juhfark!)
Baranyában terjedt el. Valamikor pezsgőalapbort készítettek terméséből.
Erdei
Érmelléken és Arad-Hegyalján termesztették. Nehezen sajtolható, bora jellegtelen. Fehér dinka
Buda környékének volt igen bőtermő fajtája. Bora gyenge, savanyú. Gohér
Egyik legrégibb szőlőfajtánk. Többféle színváltozata van, fehér és kék Gohér is ismeretes. Fürtje laza, bogyója vékonyhéjú, húsa leves. Korán érik, étkezési szőlőnek is használták. Sok cukrot termel, de bora nem eléggé testes. Hosszúnyelű (Hosszúcipkájú, Schlamper, Etyeken = Freschlamper)
Buda és Esztergom környékén volt elterjedve. Bőtermő, bogyói vékony héjúak, lédúsak, rothadékonyak. Bora vékony, kemény asztali bor. Járdovány (Tökös fehér, a Balaton környékén = Világos)
Főleg Erdélyben, Baranyában és a Balaton környékén termesztették. Rothadékony, bora középszerű. Kövérszőlő (Romániában= Grasa):
Erdélyben termesztették, de előfordult Tokaj-Hegyalján is. Jól aszúsodik. Bora testes, tüzes, kissé lágy. Részben ebből a fajtából készül a gyulafehérvári „Rózsamáli” és a csombordi „Plébános” bor. Manapság úgy tűnik, hogy ismét vannak, akik érdeklődnek iránta, és nem csak Tokajban. Zala megyében például dr. Bussay László is nagyon emlékezetes bort készített ebből a fajtából. Lisztes fehér( Fehérszőlő, Fosóka)
Valamikor a Balaton környékén volt elterjedve, de Tokaj-Hegyalján is megtalálható volt. Rothadékony, bora középszerű. Mézes
Talán magyar származású. Bőtermő, fürtje és bogyói közepesek. Korán érik, rothadékony. Mirkovácsa
Szerbiából származik. Az Alföldön állítólag még megtalálható. Későn érő, sokat termő, de könnyen rothadó fajta. Bora silány. Mustos(Mustafer, Magyarádi):
A ménesi borvidéken termesztették. Borát a régiek limonádészerűnek minősítették. Piros szlanka
Balkáni származású, de nevét a szerémségi Slankamen városról kapta. Bőtermő, fürtje, bogyói nagyok. Mustjának cukortartalma csekély, savtartalma nagyon kicsi. Pintes
Az egyik legősibb magyar fajta. A filoxéra vész után eltűnt. 1968-ban találták meg a kiveszettnek hitt fajtát Cserkút mellett. Egyedül a Csáfordi körzetben van egy másfél hektáros ültetvény, melyet a Veress pincészet művel. Tudni kell róla, hogy régi zalai fajta, és ma is csak Zalában található. Nagy kár, hogy így elfelejtődött ez a szőlőfajta, mert szép savakkal rendelkező, tüzes, testes, harmonikus bort ad. Purcsin
Valamikor Tokaj-Hegyalján és Mátraalján termesztették ezt a vörösborszőlő-fajtát. Állítólag az első tokaji aszú Purcsin szőlőből készült. Rakszőlő(Silberweiss, Világos)
Főleg az Alföldön, de másutt is elterjedt szőlőfajta volt. Bőtermő, bora gyenge, jellegtelen. Sárfehér(Zsige)
Nem azonos az Izsáki sárfehérrel, a Neszmélyi és a Somlói borvidék fajtája volt. Rosszul termékenyül, de jó minőségű bort terem. Szemendriai fehér (Grobweisser, Zmederevka, Bulgáriában: Dimiat)
Szerbiából származó, kettős hasznosítású szőlőfajta. Későn érik, étkezési szőlőként télre eltartható. Sokat terem, de bora silány. Szerémi zöld:
Bihar és Arad megyében, valamint az Alföldön termesztették. Egykor az egyik legjobb fehérborszőlő-fajtának tartották. Zamatos, kellemesen savas, zöldfehér színű bort terem. Vadfekete (Csókaszőlő, Cigányszőlő, Kádkongató)
A Kadarka előtt a legelterjedtebb vörösborszőlő-fajta volt. Későn érik, bora sötét színű, egyesek szerint savanyú. Jellegét tekinteve állítólag gazdagabb ízvilágú a kadarkánál, a pinot noir-nál pedig kicsit keményebb, zamatos, fűszeres, húsos bor. A Csókaszőlő a Kárpát medencében őshonos fajta. Sötétkék, majdnem fekete fürtjeiről kapta a nevét, ezért néhol rácfeketének, vagy vadfeketének is hívták. A fajta már a Kadarka előtt itt volt a hazai szőlőkben, eleink együtt is szüretelték a Kadarkával majd egy borrá érlelték a két szőlő termését. A Monarchia idején elhíresült vörösbor, a Budai Ó-vörös vagy Promontori Ó-vörös, amely 2/3 rész kadarkából és 1/3 rész csókaszőlőből készült.
A Csókaszőlő a mennyiségi termelést nem bírta, gyakorlatilag eltűnt a fajta, s csak a pécsi kutatóintézet génbankjában "menekítették" meg. Napjainkban, először Szentesi József telepített a Velencei tó környéki nadapi birtokára. Íme még néhány elfelejtett név:Romolya, veres muskotal, zöld kecskecsecsű, török góhér sógora, szlanka, , bátai édes, fehér kadarka, ,kolontár, nagyfügér, tökszőlő, tejfeles virágú, veres kecskecsecsű, rákszemű rózsaszőlő, rossz fajtájú frankos, polyhos, fehér tökszőlő, Szent Jakab szőlője, lúdtalp, , szemendriai fehér, sötét levelű gordoványos, sima fekete, pankota rózsaszőlő, nagy szemű maruzsa, kisszemű muskatal, fehér kecskecsücsű, fehér bakator, , ingaly, fekete török szőlő, fekete muskatal, fekete juhfark, budai nagy fürtű, sárga duka, piros duka, mustos, kéknyelű, , kék szőlő, égő-nyellő, kupakos savanyú, kocsos, bajor, tuli piros, rózsa szőlő, vékonyhéjú, betyárszőlő, fügér, berkenyelevelű, szagos bajnár, stb. A szomorú hír sajnos az, hogy a fentiekben említett szőlőfajták nagy része (néhányat kivéve, melyek génbankban esetleg még fellelhetőek) szinte sehol sem található már meg. forrásom a http://www.borkem.hu/index.php?mod=inter_reszlet&&inter_id=31
|
