Nagyban zajlik a nyár, és a válság ellenére azért utazik a magyar. Ha pedig már útra kel, a kedvenc tengerparti helyeket keresi fel, leginkább az Adria horvát oldalán. Na de mit érdemes inni arrafelé? Tényleg rosszak a horvát borok?
Írtunk már albán borokról, bolgár borokról, grúz, török, ciprusi és ki tudja még milyen borról, de valahogy eddig a horvátok kimaradtak, annak ellenére, hogy sokat utaztunk oda.
Mert gazdasági válság ide vagy oda, azért még utazik a magyar. (A horvát Adriára utazó magyarok száma eddig mintegy 15%-al esett vissza.) Amióta meg végig autópálya van, Horvátország még inkább rögzült a magyar fejében, mint üdülési célpont, olyannyira, hogy sokan nem átallnak „h” betűt tenni a végére, így: „Horváthországban nyaraltunk”. Ne hőköljünk vissza ettől, maguk a horvátok sem szűkölködnek izgalmas ferdítésekben – de erről majd kicsit később. Először is a borok, mert mire lennénk azok nélkül?
Dobro dosli!
Első blikkre alapvetően nem tűnik nehéznek a horvátok borföldrajza, sajnos, ez csak első blikkre van. Ugyanis vagy 300 különböző bortermő vidéket különböztetnek meg, ráadásul, ahogy az óvilág országainak többségében, itt is meg kell küzdenie a vörösre sült borisszának a helyi fajtákkal. Mink most itt egy kicsit egyszerűsítünk a dolgon, hogy naptól tikkadt, sótól cserzett szájú magyarszkiknak ne legyen olyan nehéz dolga.
A horvátok legtöbb bora fehér, a maradék vörös, rozéból meg épp, hogy csak mutatóba marad. Jól is van ez így, halhoz, meg a tenger gyümölcseihez leginkább a fehér illik, ha meg sült malacot vagy bárányt akarunk enni, hát találunk ahhoz is jó vöröseket.
Két régiót különböztetnek meg: az egyik a Kontinentalna, amely az ország belföldi, észak-keleti részét takarja, a másik a Primorska, amely a tengerparti és déli rész, a szigetekkel együtt. Ezek alrégiókra, borvidékekre, majd vinogorjékre – kvázi dűlőkre – oszlanak, így lesz végül 300 földrajzilag megkülönböztetett terület.
Nagy általánosságban elmondható, hogy három jól elkülöníthető stílus van. Az ország északkeleti részén alapvetően a szlovén, magyar, osztrák fehérekhez hasonló, gyümölcsös, kicsit testesebb fehérek születnek, a tengerparti részen pedig északon (az Isztrián) friss, savasabb fehérek, délen (Dalmáciában) pedig inkább mediterrán jellegű, nagyobb vörösök. Persze, a kontinentális részen szép vörösök is vannak, például a Frankovka (ami a kékfrankos), Zweiglet vagy Portugizac (ezt nem fordítjuk le), de ne bonyolítsuk azt, ami már így sem egyszerű…
Eszéktől délre lévő Dakovo melletti Mandicevac-hegyi ültetvény
Elmondható, hogy alapvetően jó a szabályozás, uniós szintű – vagy ahhoz közelítő rendszer van (területileg meghatározzák, hogy mit, hol lehet termelni), a nagyobb pincéknél teljesen modernizált minden. Miért is ne lenne? Látván azt, hogy infrastruktúrában hova húztak el mellettünk, borászatban csak nem maradnak le. Szóval, az ismert nemzetközi fajták megtalálhatók, mint a Cabernet Sauvignon, Merlot, Chardonnay vagy a Pinot Griggio (itt Pinot Sivi), ami az egyszeri strandolónak sokkal érdekesebb, azok a tradicionális horvát fajták, melyek közül kettő-három jó esetben még folyó borként is, üveggel meg aztán tuti kapható egy átlagos part menti étteremben.
Ziveli!
A fehérek közül alapbornak (helyi pincérek ezt a „klasszik” kifejezéssel illetik) számít a Malvasia, a Zlahtina és a Grasevina. A sorrend nem véletlen, szerény tapasztalatunk szerint minőségileg így jönnek egymás után. Ezek kaphatók kimérve, asztali borként, vagy palackkal, területileg meghatározott minőségi borként is. Kimérve első kettőnek fél litere uszkve 40-50 kuna, harmadiknak általában 60 kuna, palackban pedig 70-80 kuna körül már igen jó borok kaphatók. A Malvasia kicsit savszegényes, gyantás, kimérve nem ritkán túloxidált bor, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet tűrhető minőséget kifogni. A Zlahtina és a Grasevina ropogósabb savú, frissebb, üdébb, aromásabb bor, az utóbbinál sokszor jutott eszünkbe, hogy tiszta újvilági Sauvignon Blanc-os vágott fűvek röpködnek belőle. Többször megfordult a poharunkban mindhárom, egyértelműen a Grasevina nyert, második befutó a csak Krk-szigeten termelt Zlahtina. Mindenképpen említésre méltó még a kizárólag Korculán termesztett Posip, amely állítólag a furminttal rokon, és kicsit testesebb, alkoholban 13% fölé is ugró, izgalmas borokat ad.
Aki a teljes szortimentre kíváncsi, böngéssze át a Wikipedia szép listáját, akad szép számmal ismeretlen, és ismerősnek tetsző fajta, de olyan nemzetközi fajta is van bőven, amit a horvát nyelv úgy álcázott, hogy még David Bird sem ismerne rá. (Na jó, ő talán igen.)
Bár fehér túlsúly van, vörösök is akadnak, itt is óriási lehet a konfúzió, ha nem készülünk fel kicsit. Arra ne számítsunk, hogy a pincér majd megmondja, mert ebben az egy dologban azt találtuk, hogy sok különbség nincs szerény hazánk és a horvátok között: ugyanúgy bámulnak ránk bambán, tisztelet a kivételnek, ha annál nehezebb kérdést teszünk fel, hogy fehér vagy vörös-e a bizonyos bor. Szóval, ami biztos elsőre rögzül, az egyik legelterjedtebb fajta, a Babic. Intenzív, általában alkoholban és gyümölcsben gazdag vörösborokat ad, nem ritkán izgalmas ásványos jegyekkel. Ha megnézzük – az egyébként UNESCO világörökségi listán lévő – primosteni (Bucavac Veliki – mintegy 3 kilométer délre Primosten városától ) Babic-ültetvényt, rögtön tiszta lesz a kép – szenvednek ezek az öreg tőkék, ki vannak téve a napnak, a sónak, a bórának, közben meg beleengedik gyökereiket a mészköves, dolomitos talajba.
Semmiképpen nem szabad kihagyni a Plavac Malit sem, amely izgalmas perceket okozott a világ bor és szőlő kutatóinak, hiszen sokáig úgy tűnt, hogy ez a Zinfandel őse lehet. Aztán kiderült, hogy pont fordítva van, a Plavac Mali a Zinfandelből (horvátul Crljenak Kastelanski) és a Solta szigetről származó Dobricsicsből lett keresztezve. Mindenesetre, a Plavac Mali igazi dalmát bor, brutál cseresznye és földes-animális jegyekkel, mindenütt kapható, kimérve is, 50 kunától kezdődő áron.
Kvalitet
Némi támpont a vásárláshoz, azoknak, akik több mindent ki szeretnének próbálni – szerintünk érdemes. Minőségben a Stolno Vino (asztali bor) után a Kvalitetno Vino (minőségi bor) jön, a piramis csúcsán a prémium, ún. Vrhunsko Vino van. Ezt cizellálja még a földrajzi eredetet jelző plecsni: amennyiben van ilyen, ez azt jelentheti, hogy a bor azonos területen termett szőlők küvéje, vagy, prémium esetében megfelel a fajta kritériumainak, ill. dűlőklasszifikációnak. Ha egy másik plecsni, a fajta-plecsni van a palackon, akkor az legalább 85%-ban abból a fajtából készült. A suho szárazat, a polusuho félszárazat, a slatko édeset jelent, igen édeset, mert van itt egy Vin Santóhoz hasonló dalmát csemege, a Prosek, amit azért egyszer érdemes megkóstolni – bár, tokajihoz szokott torkunknak nem lesz igazán nagy kaland.
Bevanda
Annál izgalmasabb azt a tényt felismerni, hogy senki nem lepődik meg azon, amikor az ember fél liter bort és fél liter szódát rendel, sőt, keveri ezeket. A monarchia kérem ide is kitárta szárnyait, vagy mit, és fröccsöt lehet kérni,vagy keverni anélkül, hogy megnéznék az embert. Gemist vagy bevanda néven fut alapból, de simán megisszák a vörösbort kólával vagy (!) fantával is, ha arról van szó. Márpedig, a horvátok giccs iránt érzett határtalan vonzalma arra enged következtetni, hogy bizony, arról van szó. Ennek a borzalomnak a neve Mis-Más, ami egyrészt találó, másrészt ugyanolyan büntetőjogi kategória, mint a VBK.
Dobar tek!
Ígértük az elején, hogy némi betekintést adunk abba, hogyan ferdítik a horvátok a magyar szavakat. Először is: nagyon jó, és köszönjük szépen, hogy a legtöbb étteremben van magyar menü, legalábbis, ami a turisták által látogatott helyeket illeti. A komolyabb helyeken persze nincs, ilyen helyen kommunikáljon angolul vagy franciául, aki enni szeretne. Mindenesetre, az étlapok többsége vicces kis elütésekkel, néhol teljességgel érthetetlen szavakkal van megspékelve. Egyik kedvencünk volt az étteremnek kissé rusztikus hangulatot kölcsönző „rizsa”, pl. Tengeri kagyló fekete rizsával. A díjnyertes azonban mindenképpen a lenti képen is olvasható szöveg, ami ezek szerint a languszta magyar megfelelője.
És, hogy a bevezetőben feltett kérdésre válaszoljunk: dehogy rosszak, sőt! Klassz borokkal találkoztunk végig, asztali szinten is simán vették az akadályt. Aki rosszat ivott, legközelebb nézze meg mi volt az: megvan azért ott is a Legényes és a Dankó Pista megfelelője, alapvetően azonban nem ez jellemző.
forrásom a http://borravalo.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=107328&bejcim=Horvatorszag_kidugozva&todo=
Végveszélyben a magyar bor
A város a Balatonfüred-Csopaki történelmi borvidék központja. 1987-ben Rómában Balatonfüred elnyerte a "Szőlő és bor nemzetközi városa" kitüntető címet. A borvidékhez összesen 6350 ha szőlőterület tartozik, az országos átlagnak megfelelően, ennek mintegy harmada áll művelés alatt. A dűlők túlnyomó többségét az első osztályba sorolja a bortörvény. Legismertebb borok: Olaszrizling, Rizlingszilváni, Muskotály, Tramini, Zweigelt. Az évente augusztusban megrendezett Füredi Borhetek az egyik leglátogatottabb borünnep Magyarországon. A Balaton parton húzódó csodálatos szépségű Tagore sétányon a szőlősgazdák kis faházukban kínálják legjobb boraikat 3 héten át az ide látogatóknak. A borhoz kötődő gasztronómiai programok mellett népi- és iparművészeti kirakodóvásár várja a látogatókat, valamint esténként gazdag kulturális és folklór események láthatóak, többek között színvonalas hazai és külföldi együttesek, néptánccsoportok fellépésükkel szórakoztatják a közönséget.
_arany_hordo_etterem_ceger_2.jpg)
Augusztus 6-án és 7-én a mûvészi hordók és persze a jó borok mellett Garaczi László és Darvasi László szavait ihatják, a szôlôhegyet pedig a Harcsa Veronika Quartet és a Dresch Mihály Quartet zengi be.
