Gál Helga még női szemmel is az egyik legjobb MILF a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, habár ebben az is közrejátszik, hogy báját nem veszik el politikai ballépések. Ő ugyanis – saját megfogalmazása szerint – bor- és gasztronómiai tanácsadó, valójában végzett bormarketinges. 2010-ben azt a nem kis feladatot kapta, hogy irtsa ki a Parlament és a minisztériumok pincéiből és konyháiból a kommersz ötputtonyosokat, meg a rettenetes debrői hárslevelűket, és a magyar felsővezetésnek mutassa meg a hazai gasztronómia legjavát. Sőt, a lehető legtöbb külföldi országembernek is: vigyen magyar kézműves borokat a világ minden tájára – elvégre a mi hibánk, ha azokat máshol nem ismerik. Most éppen keletre küldik, hogy saját maga után a magyar italokat is megszerettesse Tokióban, Hongkongban, Tajvanban.
Gál Helga munkája – félreértés ne essék – nem az eladásról szól. „Számos gyönyörű, értékes festmény van itt a Külügyminisztériumban, ezeket is mutogatjuk anélkül, hogy el akarnánk adni őket” – ezt már szerdán, az üvegfalú VIP-terem borkóstoláshoz előkészített asztalánál hallottuk. Hogy mindenki megtudja, mit isznak tőlünk messze a mi adóforintjainkból, legelőször a magyar sajtót látták vendégül. A Külügy sajtóosztálya egy kis csapat újságíróval szemben ült itt, és nézett szembe a Kárpát-medence 15 percbe sűrített bortörténelmével, meg hat magyar itallal. Ősszőlő kőlenyomat, vino regnum regnum vinorum, sztorizgatás Haraszthy Ágostonról, Matiász Jánosról, Hugh Johnsonról.
Color, odor, sapor
Szín, illat, íz a három legfontosabb, amit egy bor esetében megvizsgálhatunk, merthogy nem minden bor egyforma – hívta fel a figyelmet a kóstolást levezénylő blondie, a terem egyik sarkában megdöbbenés ült ki az arcokra. Szerencsére ezt a tanácsadó is észrevette, és a bűnelkövetést megelőzendő nyomatékosan belénk sulykolta: „hihetetlen nagy neveletlenség a pohár testét fogni”. Úgyhogy kecsesen – néhányan a kisujjunkat is eltartva – nyúltunk a borospohár száráért, nehogy az est végére maszatos legyen, meg hogy ne melegítsük feleslegesen az első tételt a tenyerünkkel. „Magyarok vagyunk! Koccintunk! Ha a pohár testét fogjuk, a koccanásnak nem lesz hangja!” – ezzel kifújt az érvek sora, amelyeket a kulturált pohárfogás mellett itthon fel lehet sorakoztatni, azt hiszem, felfogtuk.
2012-es Nyakas Irsai Olivér pörgött ekkor már a szakszerűen kézben tartott poharakban.
A bor forgatása
A forgatásnak, tekergetésnek, lötyögtetésnek eredeti célja, hogy kicsit szellőztessük az üvegben állt bort, hogy intenzívebb illatot hívjunk elő. A finom csuklómozdulatok segítségével azt is meg tudjuk nézni, milyen fürgén mozog az ital. Ez a könnyű Nyakas például rendkívül gyors, hiszen alig van teste, úgymond extraktja. Lefordítva: ha bánatunkra elpárologna a pohárból az alkohol és a víz, szinte semmi cukor vagy egyéb szárazanyag nem maradna.
Abban bízva, hogy azért akad a közönség között kevésbé laikus is, megnyugtatásul elhangzott: ez most itt csak egy „belövő bor”, hogy rendbe tegye szánk PH-ját. „Na, hány pont? Nyolc? Hét?” Én ráztam a fejem, nem ittam még a Nyakas múlt évi kiadásából, de nem lepődtem meg, hogy pont olyan, mint a korábbiak. Gyümölcsös, egyeztünk ki ennyiben, és szerencsére rohantunk tovább kicsit nagyobb kihívások felé.
Nyelvünk hegyén a Kikelet Furmint
A furmint, mint az irsai olivér, nagyon magyar – legalábbis szeretjük ezt gondolni. Az előző tétellel ellentétben itt már egyéves érlelést is érezhetünk a Kikelet 2011-es birtokborán. Ebben véletlenül sem tolakodnak a permetszerek, és hogy egy-egy szőlőtőkén csak néhány fürt szőlőt hagytak, garantálta a bor gazdagságát. Természetesen tokaji alapanyagról van szó, és ezt a tapasztaltabbak az ásványos, köves ízről máris felismerték. „De hol érezzük ezt az ízt?” – rájönni volt a következő feladat, azzal az utasítással: lassan nyeljünk. Segített az is, hogy a borászokhoz hasonlóan furcsán szürcsögtünk, fogaink között F-hanggal levegőt szívtunk a szánkba. Ezen a ponton többen félrenyeltek, de sokan arra is ráéreztek, mi ennek a haszna.
Biológia és nyelvtan
A különböző ízeket a nyelvünk különböző részein érezzük, a savanyúkat például a széleken. A bor erjedési hibái is inkább elöl, az érlelési, így többek között a hordóhibák inkább a nyelvünk hátulján kellemetlenkedhetnek. Ugyanez a szaglásra is igaz, a könnyű borok illata az orrunk végét csavarhatja. Ugyanakkor fontos: a bort nem illatoljuk, illatolószervünk ugyanis nincs.
Szeremley Kéknyelű, a hisztis szingli
A kéknyelű az egyik leghisztisebb szőlőfajta a világon. Mivel kizárólag nőivarú, be kell porozni, de még így is csak keveset terem – nem meglepő, hogy egy időben több borvidéken tudatosan irtották. Ma főleg a Balaton környékén találunk belőle a Szeremley és Varga pincék jóvoltából. Itt három nap dolgozik a szőlő javára: a Nap is süti, annak fényét és melegét pedig a bazalttalaj és a tó vize is visszatükrözi a gyümölcsre. Ez a szőlő tehát nem éri be akármivel – somolygott Gál.
A kéknyelű fürtjeinek szára tényleg kicsit kékes – ezt láttuk az oktatásunkra szolgáló ppt-n. Előttünk a pohárban a 2009-es ital az előzőeknél kicsit talán világosabb, mozgása alapján testesebb volt, az ízét nyelvünk hátulján éreztük. Ráadásul mindezt már maguktól állapították meg az újságírók; fejlődtünk! A bor illata a hársra emlékeztetett, intenzív – ja igen, egyedülálló nővel van dolgunk, akinek a fajfenntartáshoz be kell vonzania a pasikat méheket.
Dúzsi Kadarka a Pantone-skálán
A kadarka érdekessége, hogy fehér- és vörösbor is készülhet belőle, attól függően, mennyit ázik a gyümölcs héján a leve. A 2009-es szekszárdival minden tekintetben nagyot ugrottunk. Itt külön kitértünk a színekre is.
Ezüsttől az aranyig
A fehérboroknál az ezüstös, zöldes szín az ital fiatalságára utal, míg ha ez borostyános, barnába hajló, akkor érlelt itallal van dolgunk. A vöröseknél a színskála a bíbornál, rubinnál indul, és egészen a mahagóniig tarthat. A friss italoknak a pohár fala mellett inkább átlátszó, vizes a széle, az idős boroké pedig olykor a tégláéhoz hasonlít.
Cékla! – hangzott a határozott hasonlat egy olyan kollégától, aki nem bírt tovább várni a kóstolással. Mivel ebben a borban tényleg sok a földes jegy, igazoltuk a megállapítást, habár ezt azok is szerethetik, akik a zöldséget nem. Halászlé, káposztás halételek – álmodozott Gál, és nekünk is megjött már ekkor az étvágyunk. Persze aki bort kóstol és igazán akarja érezni az ízeit, legfeljebb kenyeret, kiflit ehet. Azért még felemlegettük minden vörös növény előnyét, a szabadgyököket, meg hogy ha napi egy pohár, akkor sose halunk meg, az orvosok azt mondták.
Bolyki Kékfrankos, a borok érlelt sajtja
Este hét óra tájban, az utolsó tételhez közeledve tényleg mindenki éhes volt már, egy lelkes újságíró a Kadarkát még konyakos meggyhez, a Kékfrankost már érlelt sajthoz hasonlította. Közelebbi társaságom kiegyezett az enyhén megégett vajas pattogatott kukoricában. A bor nagy piros nyulat ábrázoló címkéje láttán akadt, aki vadat rendelt volna, a gasztroguru inkább egy közepesen átsütött marhát vagy bélszínt tett volna mellé. „Étel és bor: ahány ember, annyi tipp” – valamiben megint sikerült kiegyeznünk.
A Bolyki pincével még egy népszerű vidéket, Egert is érintettük. A 2009-es vörös egy „kisbirtokról” származik, és a többihez hasonlóan a külképviseleteken kínálja a magyar delegáció. Kiderült, ilyen kisbirtok a Gál család tulajdonában is van, bár kedvenc tanácsadónk csak „külső szurkoló”.
Valami édeset
A sort – ahogy illik – egy édes borral zártuk, az ázsiaiak is így tesznek majd. Volt, aki végig erre várt, volt aki rá sem bírt nézni – ez mindig ilyen. Mielőtt az alkohol végre elnyomta volna, még felfrissítettük nemrég szerzett ismereteinket is: láttuk a korábban már emlegetett borostyán-, aranyszínt, és hogy Degenfeld Tokaji Szamorodnija lomhán mozog. Megállapítottuk: a „könnyek”, „lábak”, „korona”, vagy „templomablakként” is emlegetett gliceringyűrű szintén lassan tér vissza a pohár faláról a fenekéhez, ami szintén a beltartalmi értékekre utal.
Ezen a ponton már nyugodtan lehetett adagolni a józanabb körülmények között felháborítónak számító új borrégiós besorolást is, ami a 22 területet hatra csökkentené. „Miért nem emelünk ki egyet?” – vetették fel mellettem, rögtön Tokajra voksolva. Közben még mindig a szamorodnit ittuk, úgyhogy végül is egyetértettünk. Ezen a ponton már azzal sem tudtunk vitatkozni, hogy megfelelnek-e ezek az italok a magyar imidzs építésére és szépítésére, többé-kevésbé bólogattunk. Mivel mindegyik itt felsorolt palack elérhető 1500-4000 forint között, javaslom, az olvasó is hívjon társaságot, és döntse el maga. Csak ne felejtsen el érzékelni.
A szerző ajánlja: A borfogyasztás alapjai, avagy a praktikusság nem sznobizmus!
(Fotó: Véssey Endre)
Forrás
A 
