Csökkentik az égetettszeszek számát
Az új jogszabály miatt nem lesz tisztességes pálinkakínálat?
Avendéglátói érdekképviseletek azt ajánlják tagjaiknak, hogy február elsejéig, a napi standolási kötelezettség hatályba lépéséig fokozatosan csökkentsék 50 százalékkal az égetettszesz-kínálatukat, így tiltakozva az új jogszabály ellen.
Javaslatukat az érdekképviselet közös sajtótájékoztatóján, szerdán Budapesten hozták nyilvánosságra. Vélelmezték azt is, hogy az általuk sérelmezett kötelezettség a szeszipari szövetség ösztönzésére foglalták jogszabályba. Az MSZSZT ugyanannyit tehet, mint a vendéglátós szakmai szervezetek a készülő jogszabályokkal kapcsolatosan: véleményt illetve javaslatokat fogalmazhat meg. A közlemény rámutat: a szövetségnek, illetve tagjainak nyilvánvalóan nem érdeke saját vevőkörének ellehetetlenítése.
A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács (MSZSZT)érthetetlennek és felháborítónak tartja a vendéglátós szakmai szervezetek által indított "hadjáratot", amellyel félretájékoztatják a vendéglátósokat és a közvéleményt egyaránt. Az érdekképviseletek közös sajtótájékoztatóján Hülvely István, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) elnöke hangsúlyozta: a szeszipari szövetség vélelmezhető ösztönzésére a törvénybe bekerült szabályozás - azaz a napi standolás - nem alkalmas a feketegazdaság elleni küzdelemre, illetve nem jelent többletbevételt a költségvetésnek.
Szerinte a feketegazdaság ellen a számlaadási kötelezettség szigorúbb ellenőrzésével, továbbá a hamis áruk forgalomba hozatalának megakadályozásával kell hatékonyan fellépni. Ezzel egyetértett Buday Gábor, a Magyar Éttermi Szövetség elnöke is hozzátéve: a jogszabály gyakorlatilag végrehajthatatlan, mivel a munkaidőből 1-1,5 órát is elvehet, és jelentős többletkiadást okoz a vállalkozóknak.
A VIMOSZ vezetője emlékeztetett arra, hogy a vendéglátó helyeken naponta ellenőrzik készleteiket, de ez nem felel meg a jogszabályban előírt standolásnak, ami napi teljes leltárt tenne szükségessé. Hülvely István becslése szerint a február elsejétől hatályos jogszabály végrehajtása havonta jelentős többletkiadást jelentene a vendéglátóipari vállalkozásoknak. A szakember szerint nemzetgazdasági szinten egyszerűbb és olcsóbb lenne a vámosok létszámát bővíteni a feladat elvégzésére.
Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke, aki on-line vett részt a sajtótájékoztatón, azt kezdeményezte, hogy a vendéglátóipari vállalkozások 50 százalékkal csökkentsék égetett szesz kínálatukat február elsejéig, és erről az intézkedésről látható helyen tájékoztassák az vendégeket. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Újhelyi István szocialista országgyűlési képviselő indítványozta a jogszabályi rendelkezés visszavonását, amit az érdekképviseletek támogatnak.
Pataki János, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnöke újságírói kérdésre válaszolva úgy vélekedett, meg kell alkotni az érdekképviseleti törvényt, hogy ne fordulhasson elő: az érintettek megkérdezése, véleményezése nélkül hoznak róluk jogszabályi rendelkezést. Az MTI kérdésére válaszolva elhangzott, hogy az 50 százalékos kínálatcsökkentés - reményeik szerint - nem jár bevételkieséssel. Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: nem az MSZSZT találta ki a már korábban is létezett standolást, és nem ő lobbizta ki a jelenlegi standolási jogszabályban foglaltakat.
Megjegyzi azonban, hogy mindenkinek tenni kell a legális piac megerősítéséért. Emlékeztetnek arra is, hogy a standolást kötelezővé tevő törvénnyel kapcsolatban már nyújtottak be az országgyűlésnek egy törvénymódosító javaslatot. A parlamenti döntéstől függetlenül a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács nyitott arra, hogy a vendéglátóipari szakma, valamint a szeszesitalgyártók és -forgalmazók szakmai szervezetei mielőbb kezdjenek tárgyalásokat arról, hogy milyen lépéseket kell foganatosítani a feketegazdaság visszaszorítása érdekében úgy, hogy egyetlen szakmai csoport érdekei se sérüljenek.
A legális szeszipar nem áll szemben a legális vendéglátó-iparral - húzza alá az MSZSZT közleménye.