A Duna borrégió - ahová a csongrádi borvidék is tartozik - adja a hazai bortermelés több mint 50 százalékát, de a másfél milliárdból a csongrádi borvidék csak 70 millió forintot kap vissza marketingre.
A csongrád-bokrosi borászok szeretnék, ha az általuk befizetett literenkénti 8 forintos forgalomba hozatali járulékból több kerülne vissza hozzájuk. Ezt marketing célokra fordítanák. A termelők azt is sérelmezik, hogy az olcsóbb borok után éppúgy 8 forintot kell befizetniük a közös kasszába, mint a drágább palackos italok után. Évente 8-10 ezer hektoliter bor kerül ezekbe a hordókba és tartályokba ebben a csongrád-bokrosi pincészetben. "A 70-80 százaléka külföldre kerül, a többi, az kerül belföldi fogyasztásra. És igazából a belföldi fogyasztás után fizetjük be a nyolc forintot" - mondta Bodor István a Bokrosi Borászati Kft. ügyvezetője. Azaz a forgalomba hozatali járulékot, literenként tehát nyolc forintot. Bodor István azt mondja, a probléma nem a járulékkal van, hanem annak összegével. "Nem mindegy az, hogy én egy 150-200 forintos bor után fizetem meg a 8 forintot, vagy egy ezer vagy kétezer forintos palackos bor után" - tette hozzá Bodor István. A pincészetből éves szinten mintegy másfél millió forint folyik be a közös kasszába. A jelenlegi rendelkezések szerint a 22 hazai borrégióban befizetett járulék 60 százalékát bormarketingre visszakapják a termelők, a fennmaradó hányadot pedig a borminőség ellenőrzésére fordítják. "Megpróbáltunk lobbizni, és azt mondtuk, ha lehet, akkor területarányosan osszák ezt szét. Ez körülbelül 1,5 milliárd forint évente országosan" - mondta Gulyás Ferenc, borász. A Duna borrégió - ahová a csongrádi borvidék is tartozik - adja a hazai bortermelés több mint 50 százalékát, de a másfél milliárdból a csongrádi borvidék csak 70 millió forintot kap vissza marketingre. Az illetékesek azt ígérik, nyárra arányosabbá válhat az elosztás. forrásom a http://www.hirado.hu/cikk.php?id=265138
|