20 milliárdos borstratégia készül
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Földművelésügyi Minisztérium együttműködésével a remények szerint még az idén elkészül a szőlészeti-borászati ágazati stratégia – mondta Gál Péter, az FM eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi karán a borászat új trendjeiről rendezett konferencián.
Elmondta, az illatos fajtákat, a kékfrankost és a nagy fehérborokat, az olaszrizlinget, a hárslevelűt és a furmintot érdemes előtérbe helyezni, de ide tartozhatnak a rozék és a kékfrankos alapú házasítások is, főként a bikavér.
Fontos, hogy olyan bortípusokat kell kiválasztani, amelyek termelésében versenyelőnyünk van, és nemcsak a döntő hányadot kitevő magyar piacon – mondta, s úgy vélte, a változatos hazai termőhelyi adottságok miatt a felsoroltak megfelelnek ennek a kritériumának.
A magyar bor legfontosabb piaca Magyarország, de a külföldi piacokra is nagy hangsúlyt kell fektetni, megemlítve az egyesült királyságbeli, a német, lengyelországi és a skandináv piacokat, ahol jelentősen tudna nőni a magyar bor értékesítése. A siker záloga az állandó és szervezett jelenlét – hangsúlyozta.
Nőtt a hazai szőlőterületek nagysága: 2013-ban 61 223 hektáron, 2014-ben 63 285 hektáron termesztettek szőlőt. Magyarország a világ 16. legnagyobb bortermelője, a világ bortermelésének 1 százalékát, az Európai Unió termelésének 1,5-2 százalékát adja.
A hazai borok exportátlagára jelentősen elmarad az átlagtól. – fotó: Shutterstock
Világátlagban a borok ára 2013-ban 2,62 euró volt literenként, a magyar boroké némileg egy euró felett alakult. Gál Péter szerint ez azt mutatja, hogy sokat kell tennünk azért, hogy magasabb hozzáadott értéket állítsunk elő.
Az eredetvédelemről szólva megjegyezte: vannak, akik soknak tartják a 22 magyar borvidéket, de nem a borvidékek száma a fontos, hanem az, hogy jellegzetes termékük legyen. Jelenleg azonban a földrajzi árujelzők termékleírásainak jelentős része azt mutatja, hogy az adott termelő közösség még nem tudta eldönteni, hová pozícionálja borait. Gál Péter kitért arra is, hogy a jövedéki törvény előkészületben lévő módosítása után a bortermelők 90-95 százaléka valószínűleg kikerül a jövedéki körből. A stratégia céljainak megvalósulását segíti az is, hogy a borászati beruházásokra a következő öt évben húszmilliárd forint áll rendelkezésre – mondta a helyettes államtitkár.
forrásom a http://www.agroinform.com/kerteszet_szoleszet/20-milliardos-borstrategia-keszul-24942