Egészséges borok - VIII. Orvosi Bor-szimpózium
|
Nem csak a francia borok, de a kőszegi, soproni, vaskeresztesi nedűk fogyasztása is csökkenti az érelmeszesedés következtében kialakuló betegségek, például a szívinfarktus kockázatát. Ezt a tudományos megállapítást az Európai Kardiológiai Társaság is elfogadta
Azokra a vörösborivó franciákra, akik zsíros ételeket esznek és dohányoznak is, nem jellemző a szívinfarktus. Pedig magas a rizikófaktor. Az ellentmondás feloldása jó ideje foglalkoztatja az évenként ülésező orvosi-bor szimpózium tagjait. Legutóbbi kőszegi ülésükön bejelentették: a nemzetközi szakmai zsűri elfogadta azt a tudományos beszámolót, amely kimondja, hogy a Kőszeg-Sopron-Vaskeresztesi borvidék nedűinek jótékony infarktusmegelőző hatását.
A Veszprémi Akadémiai Bizottság Orvostudományi Szakbizottságának elnöke öt éven át mintegy 5000 embert vizsgált meg a régióban. Tudományos következtetésére rábólintott az Európai Kardiológiai Társaság őszi müncheni ülésén.
Dr. Tarján Jenő elnök, VEAB Orvostudományi Szakbizottság
"Ennek a lényege az, hogy aki mérsékelten, folyamatosan fogyaszt bort, az jól jár. Nem lesz kevésbé az érrendszere megvédve az érelmeszesedéstől, de az érelmeszesedés következtében kialakuló betegségek kockázatát csökkenti.Tehát mint például az infarktus. Nem véletlen, hogy Franciaországban azt vették észre, hogy a borfogyasztók körében kevesebb az infarktus."
Ám nem mindegy, hogyan és mennyi bort iszunk. A vörösbor fogyasztás módjával még a terhesség idején is ajánlott.
Dr. Horváth Boldizsár szülész-nőgyógyász főorvos
"A kulturált borfogyasztást meg kell fogalmazni, hogy mennyiségileg, minőségileg mit jelent. Évezredes tapasztalatok mutatják az emberiség történetében, hogy egy kulturált, meggondolt borfogyasztásnak előnyei is vannak, még várandósság idejében is."
A bor, a gasztronómia és a gyógyítás kapcsolatát az Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusának szervezésében boncolgatják évről évre a szakemberek. A hétvégi kőszegi eszmecserén kiderült: 2013-ban a konferencia kilép az országhatáron túlra.
Pammer István konzul, Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusa
"A visegrádi négyek által létrehozott kulturális alapból a jövőben orvoskonferenciánkat támogatni kívánják. A szenátuson keresztül. Ebből a 27 országból kaphatunk előadókat, hallgatókat."
A rendezvénynek jövőre Pozsony lesz a házigazdája.
forrásom a http://www.tvszombathely.hu/hirek/egeszseges-borok---viii-orvosi-bor-szimpozium-20121126