Öt nemzedék szakmai tudását viszik tovább az Ambrus testvérek – Áfonya vagy kokojza? – A bürokrácia errefelé is nagy úr.
Oroszhegyen iszod a legjobb és a legrosszabb pálinkát… Hamarosan megtudjuk, igaz-e a mondás. Ambrus Leventénél, az oroszhegyi szilvapálinka leghitelesebb készítőjénél jártak a Magyar Hírlap munkatársai.
Első korty
Oroszhegyen iszod a legjobb és a legrosszabb pálinkát… Hamarosan megtudjuk, igaz-e a mondás. Ambrus Leventénél, az oroszhegyi szilvapálinka leghitelesebb készítőjénél jártak a Magyar Hírlap munkatársai.
Első korty
Megyünk, robogunk az autóval Udvarhelyszék ősi települése felé. Székelyudvarhelytől mindössze tíz kilométert kell megtennünk, de micsoda káprázatos, lélegzetelállító ez a rövid kirándulás is! Oroszhegy Európa egyik legmagasabban fekvő települése, ahogyan erre mondják, havasszéli község, más itt a levegő, másképp hajlanak a fenyők, más kedvében teremtette a jóisten az oroszhegyi székely embert.
Nézzük a tájat, és felidézzük Orbán Balázs sorait. Arra gondolunk, hogy Székelyföld alighanem örök, ha már százötven esztendő s az idő vasfoga sem kezdi ki a megérkezés ősi élményét: „Ha az utas Udvarhelyről Parajd felé menő úton haladva reggelenként a tájt borító ködből gyakran egy égből lezengeni tetsző nagy harang zúgását hallja, kétkedve tekint szét, hogy hogyan jöhet a magasból e hangok légűrt eltöltő harmóniája? Csudát vél, égnek a földdel való beszélgetését hiszi, midőn a reggel ködét a szellő fuvalma szétlebbenti, meg van fejtve talánya, mert ott fenn, több ezer láb magas bércz ormán büszkén fekvő falut, Oroszhegyet pillantja meg…”
Hirdetés
Harangot nem hallunk, de „szellő fuvalmával” mi is megérkezünk a településre. Éppen a kultúrházzal szemben állunk meg a kocsival. Benyitunk a kocsmába, odabenn néhány helyi ember üldögél, kölcsönös köszöntés után alaposan körbenézegetnek bennünket, ahogyan faluhelyen szokás. Beüzenünk vendéglátónkért, körbekerülünk a házba, és máris kezet foghatunk Ambrus Leventével, az oroszhegyi pálinkakészítővel.
Ahogyan leülünk, körbetekinteni sincs időnk, Levente mosolyogva érkezik, csinos üveggel és kis poharakkal. Döntöttünk: biztosan maradunk.
„Ötödik nemzedék óta főzzük a pálinkát Oroszhegyen. A felmenőim valamennyien itt gazdálkodtak. Én magam is úgyszólván az anyatejjel szívtam magamba a gyümölcs, a szilva szeretetét. Jelenleg a testvéremmel, Zoltánnal együtt próbáljuk öregbíteni az oroszhegyi pálinka hírét. Harmincöt éves vagyok, huszonöt éve ez a hivatásom, szorosabban nézve 2003 óta vagyok vállalkozó.”
De vajon mitől különleges az oroszhegyi pálinka?
Második korty
„Több tényező szerencsés egybeeséséről van szó. A talaj felénk vulkanikus, ez fontos adottság, mint ahogyan a sajátos klíma is. Mindez azonban nem elég, a szilvafákat folyamatosan nézegetni, gondozni kell. Már januárban megkezdjük a munkát permetezéssel, és egészen a szüretig van mit tenni, lisztharmat, levéltetű ellen védekezünk, figyeljük az időjárást. Ettől függ az is, hogy mikor szedjük le a szilvát, de azért rendszerint szeptember második vagy harmadik hetében kerítünk erre sort. A klímaváltozást a saját bőrünkön érezzük: ma már nem úgy megy, hogy naphoz lehet igazítani a főbb mezőgazdasági munkákat, mint eleink idején.”
Nézegeti az ember a poharát, aztán a szájához emeli. Valójában hogyan kell pálinkát inni? Egyszerre le az egészet, vagy nyalogatni, ahogyan a csokilikőrt szokás? Biztosra megyünk: be a szervezetbe! Megpróbálom leírni, milyen Ambrusék szilvapálinkája: visszafogott, selymes, diszkréten előtüremkedő gyümölcsíz. Nekem tüzesebbnek tűnik, a társaságunkban lévő M. SZ. lágyabbnak érzi, és hozzáteszi: az utóíze teljesen különbözik az otthon megszokottól, szépen helyet követel magának a gyomorban, semmiféle kellemetlen, csípős, pláne visszakívánkozó, furcsán kavargó érzés.
Harmadik korty
„Nagyon vigyázunk arra, hogy adalékanyagok nélkül, csak a gyümölcsből főzzünk. Anélkül, hogy megbántanám a magyarországiakat, előfordul, hogy ott bizony néha büdösnek érzem a szilvapálinkát. Mi többfajta szilvát is használunk, és mindegyiknek más-más karaktere, ízvilága van. A horgas magú például selymes, a húsos szilva tüzesebb, de van zöld ringlónk is.”
Amikor megkérdezem, hány fokos az Ambrus-féle oroszhegyi szilvapálinka, határozott választ kapok: ötvennégy. Se több, se kevesebb. De vajon hogyan lehet éppen ötvennégy fokosra főzni az italt?
„Éppen ez a mesterség lényege” – mosolyodik el Levente, mi pedig megértjük, hogy most valami nagyon fontosra tapintottunk rá, amit inkább ne firtassunk. Legalább ugyanennyire érdekes persze, hogy miben és mennyi ideig tárolható a szilvapálinka.
„Egy időben sok üvegkorsót törtünk el, ezért célszerűbb műanyagban tárolni, semmi baja nem lesz tőle. Használtunk cserfa hordót is, de egy esztendő alatt elpárolgott a jelentős része. 1973-ban a nagyapám elásott egy kétszáz literes fahordót, valahogyan elfeledkezett róla a család, végül három éve ittuk meg. Mindössze négy liter maradt a hordóban! Mondanom sem kell, az is olyan kemény volt, mint a szikla.”
Negyedik korty
„Lehet, hogy igaza volt annak, aki azt mondta, hogy Oroszhegyen főzik a legjobb és a legrosszabb pálinkát… Nem biztos, hogy minden helyi termék hiteles, de szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy minket az első csoportban tartanak számon. Hozzá kell tennem, hogy mostanában elszaporodott az adminisztráció, rengeteget könyvelünk, vacakolunk a hivatalos engedélyekkel. Régebben azért minden egyszerűbb volt: akkor gyújtottál alá a kazánnak, amikor akartál. Megnehezítette a helyzetünket, hogy Románia elveszítette a pálinkacsatát, és csak a cujka nevet használhatja, a pálinka kifejezés Magyarországé. De azért megtaláltuk a megoldást: termékünket oroszhegyi szilvapálinka néven forgalmazzuk.”
A pincébe is elkísérjük Leventét, a falon oklevelek, díjak, elismerések. Bármilyen szakmai megmérettetésen induljon el a család, az oroszhegyi szilvapálinkára rossz szót még nem szóltak. Váratlanul újabb kincsre bukkanunk: a kokojzapálinkára. Rögtön közmagyar néven is mondom, hogy a tisztelt olvasó megértse: áfonyapálinka. Sötét bíborvörös a színe, az illata áthatóan gyümölcsös, tiszta és finom, ahogyan mondani szokás, nagyon csúszik. Fogunk között roppannak a bogyók. Negyvenkét fokos, az ember szinte nem is érzi. A kokojzapálinka cseles ital: ha lebecsülöd, és holmi likőrként fogyasztod, könnyen megbosszulja magát.
Amikor elbúcsúzunk Ambrus Leventétől, már tudjuk a választ az eredeti kérdésre: bizony, Oroszhegyen főzik a legjobb és a legrosszabb pálinkát. A legrosszabbal azonban soha nem kötünk barátságot, sőt, meg sem tudjuk, mi fán terem, tekintve, hogy bármikor erre járunk, kizárólag Ambrusékhoz térünk majd be.
Mert Székelyudvarhelytől tíz kilométerre igencsak megéri kiruccanni, ha a Kárpát-medence talán legjobb szilva- és kokojzapálinkájára ácsingózik az utazó. És higgye el nekem az olvasó, ebben a kijelentésben semmilyen túlzás nincs.
Megyünk vissza Udvarhelyre, és mintha kissé vidámabbak lennénk, mint az érkezéskor.
És Orbán Balázs harangja mintha valóban megszólalna, de immáron a szívekben, a zsigerekben. Baráti szót és tanulságos történeteket viszünk haza Oroszhegyről, és amint lehet, visszatérünk.
Errefelé még ötszáz év múlva is „magyarul főzik” a pálinkát, s ez éppen annyira igaz, mint hogy a fotós kolléga kokojzapálinkájából másnapra semmi sem maradt. A többit hazahoztuk, megmentettük, és várjuk a jeles alkalmakat, hogy baráti körben megidézzük Székelyföld erdőit, mindennemű bogyóit és gyümölcseit, a dühödten susogó fenyőket, az örök csend birodalmát.
„Majd megölik szivességgel, kínálgatással…” (Orbán Balázs: A Székelyföld leírása – részlet)
„A havasszélen egy magas plateaun fekszik Oroszhegy, oly magasságban, mint kevés faluja Európának. Madártávlatban látszik innen egész Udvarhelyszék és fél Erdély, s gyakran a nap dics-sugárai tündökölnek e falun, midőn lenn az egész vidék ködlepel alatt dereng. A falu felett egy kopár, mély, záporvéste árkokkal festőileg eredzett kerekdomb, az Őrhegy magasul fel; háta mögött (keletre) egy mély völgyön törtet le az innen nem messze eredő Bosnyák patak. A falu, és e patak elnevezése arra mutatna, hogy e vidék első telepei oroszok, bosnyákok lehettek, de azok ma tökéletesen elszékelyesedtek, s eredetökről még a hagyomány is kihalt. (…) Oroszhegyen híres búcsúk szoktak tartatni. Összeseregel e napra az egész havasalja ide, s ekkor a vendégfogdosás nagy mérvben foly, tépelődnek, osztakoznak a vendég felett, s oly nagy terekták (evés-ivás, tracta) folynak, hogy van gazda, ki e napon ugy beadósodik, hogy negyed év alatt sem tisztázhatja ki magát. A székely vendégszeretet itt e falu egyszerű, romlatlan lakóinál egész tisztaságában nyilvánul. S bármikor is ha idegen vetődik oda, azt majd megölik szivességgel, kínálgatással.”
Szentesi Zöldi László
Magyar Hírlap
forrásom a http://www.erdely.ma/mozaik.php?id=112449&cim=az_oroszhegyi_szilvapalinka_titka
