ITT AZ IDŐ, EL KELL HELYEZNI MAGUNKAT A VILÁGBAN! Dübörgött múlt héten, pénteken (okt.8.) a Kempinski alatt a föld! Ott volt egyszerre- Borászok hárman voltunk. Jekl Flóra és Béla valamint jómagam. Mi is volt ez? Bár az első egy Margaux lett nyúlfarknyival, de a második már a Kai, harmadik Sena Konkrét példa: azt a módot ahogyan 2007 óta erjesztjük a vörösborokat, egy Bordeaux-i Visszatérve a kóstolóra nagyon élvezetes volt, ahogy helyre raknak, megmutatják Eger, 2010. október 18. Demeter CsabaBorhatalmak Top 10
egy szobában, a világ legjobb boraiból 10. Ami a legszebb, hogy az általam ismert és
elismert borszakértő, borszakírók, kereskedők szinte teljes színe java kóstolhatta
ezen borokat! Kóstolhatta és tanulhatott belőlük!
Mindenkinek más! A szervező WineAge-nek, ez egy bemutató. Összehoztak Margaux-kat,
Rotschild-okat, és összehasonlító vaktesztet kértek a résztvevőktől a célból,
hogy bemutassák az Ő általuk forgalmazott Chile-i borokat a franciák fényében.
A chileiek pl.: Kai, Sena, Don Maximiano, voltak. Az volt a tervük, hogy megmutassák
a magyar borelit egy részének, hogy az övéik mások, jobbak és ár-érték arányban
verik a mezőnyt. Azt kell mondanom be is jött a tervük.
és így tovább, de ezt majd úgy is megírják az arra avatottak. A szakértőknek ez egy
érdekes kóstoló volt. Őket a borok ízei, harmóniája vonzották, mely bor a jobb,
mi a jellemzi az adott ottani évjáratot és sorolhatnám még. Gondolom nekik is szépen
fűszerezte a napjukat ez a teszt, mert ahogy láttam, mindenki figyelmesen kóstolt és
kifejezetten élvezte. Nekem mint borásznak irtózatosan nagy iskola egy ilyen kóstoló!
A legfontosabb, hogy elhelyezheti borát és borvidékét a világban! Kitekintést kap,
hogy mi számit ma jónak, milyen stílus uralkodik, mi a trend. A másik, hogy aki ismeri
a kóstolt bor vidékére jellemző talajt, szőlőfajtákat, borászati technológiát, akkor összerakhat
egy képet a fejében az adott borról, amit épp kóstol. Megérti azt, hogy azért lehet olyan ízű
vagy illatú, mert épp ez a fajta jellemzője, vagy épp az adott borvidékre jellemző talajból jön
az az ízjegy, esetleg ott amerikai tölgyet használnak a fahordókhoz, vagy az erjesztési
technológia más mint itt, és sorolhatnám még. Így, ha valami újat megismerünk, már csak
ki kell találni, hogyan is tudnánk azt a dolgot itthon alkalmazni.
kint létem alatt lestem el. Annyira éreztem benne az erőt, hogy azonnal átültettem a mi
pincénkbe és azóta egyedüli fecskeként Magyarországon így dolgozzuk fel a vöröseket.
a világban helyünket. Összegezve imádtam ezt a kóstolót a tisztánlátásért. Mindenkinek
sok ilyet kívánok. Mert ha mi, borfogyasztók, gasztronómusok, borászok, ki akarunk tűzni
egy célt, hogy milyen is legyen a magyar bor és borkultúra, ahhoz ismerni kell helyünket
és tudni kell hol is tartunk most!
bor, pince, borászat, szőlő, pálinka, párlat, hírek .. e-mail: tester@fw.hu
2010.10.19. 13:21
Borhatalmak Top 10
Címkék: bor borkóstoló
forrásom a http://www.demeterpinceszet.hu/borhatalmak
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://borhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr442383344
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
borelite 2010.10.21. 10:19:05
"Bár az első egy Margaux lett nyúlfarknyival" állítás nem egészen helytálló, ugyanis ez lett a végső sorrend: 1.Sena , 2. Kai 3, Vinedo Chadwick. A Margaux a 8. helyre tudott befutni.