Válság és bor 2. - prés alatt a bortermelők
„Bár pontos prognózist felelőtlenség lenne adni, reméljük, legalább az időjárás könyörül rajtunk” – mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) a főtitkára. Horváth Csaba a korai fajták, például az Irsai Olivér termése alapján úgy véli: ha nem jön csapadékos időjárás, kevesebb, de jobb minőségű szőlő kerülhet a présbe. Csúcstermésre mindezek alapján nem számít, a becslések szerint a tavalyihoz hasonló menynyiség, 550 ezer tonna mellett várhatóan a 2008-as 3,5 millió hektorliternél kevesebb bor kerülhet a pincékbe.
A mennyiség csökkenése azonban vélhetően nem is baj, hiszen komoly gondok jelentkeznek a felvásárlóknál. „Normális feltételekkel szinte lehetetlen hitelhez jutni” – mondta a Világgazdaságnak Horváth Csaba, aki ezzel magyarázta, hogy a nagyobb felvásárlók még meg sem jelentek. Hosszabb távú felvásárlási szerződés nélkül bajban lehetnek a gazdák.
A mindössze másfél hónap alatt csúcsra járó szektorban ez áresést hozhat. Eddig csak a korai szüretelésű illatos szőlőfajták árait lehet tudni; a kelendőbbnek számító szőlőknél a tavalyi 60-70 forintos kilónkénti felvásárlási ár nagyjából maradt. A tömegszőlőknél azonban komoly árzuhanásra számít a szakma, sőt, egyes ágazati becslések szerint a termés harmada a tőkén maradhat. Mindez hosszabb távon azt eredményezheti, hogy a termelők számára a telepítésnél gazdaságosabb lesz az ültetvények felszámolása – véli Horváth Csaba, aki a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. bevonásával folyó hitelgarancia-programot sem látja kielégítőnek.
Eladatlan készletek a pincékben
Sötét képet fest a felvásárlásról Konyári János is, aki szerint a termelők elképesztően alacsony felvásárlási árakra számíthatnak az idén. A tavaly az év bortermelője címet elnyert balatonlellei borász ezt részben a világgazdasági válság miatt visszaesett fogyasztással magyarázta. Konyári János a Világgazdaságnak elmondta: nagyobb készletek ragadtak a pincékben, így nincs tartalék az idei vásárlásra. Összességében a belföldi hordós bor forgalma 20-30 százalékkal esett vissza, ezt a palackos bor, illetve a végtermékek értékesítésénél csak részben tudták kompenzálni – mondta Horváth Csaba.
További gondot jelent az is, hogy a jelenlegi világgazdasági helyzetben a magyar termelők aligha tudják bővíteni határon túli piacukat. Horváth Csaba nem számít arra, hogy éves szinten 600-700 ezer hektoliter fölé emelkedik az ágazat exportja, szerinte reális cél a meglévő piacok megőrzése lehet. Kitörési pontnak tartja ugyanakkor a nem csúcsminőségű termékek forgalmazását, illetve a kelet-európai piacokat, főleg az ukránt és az oroszt.
A gondok azonban itt sem érnek véget: az import szorítása sem szűnik a bortermelők számára. Konyári János szerint olyan borok is forgalomba kerülnek Magyarországon, amelyeket nem a szigorúnak számító magyar bortörvény rendelkezései szerint állítottak elő. Horváth Csaba elmondta: tavaly több százezer hektoliter silány minőségű olasz bor érkezhetett illegális csatornákon az országba, ezt aztán magyarként hozták forgalomba hazánkban.
Ezzel kapcsolatban kedvező tapasztalatokról számolt be Konyári János, aki kiemelte: azzal, hogy a bormarketingre fizetett összegek egy részét ellenőrzésre fordítják, kicsit javult a helyzet. (A 8 forintokból származó bevétel egy része, 40%-a ellenőrzési célokra van elkülönítve. Nagyon megoszlóak a vélemények arról, hogy az ellenőrzés valóban megfelelő módon történik-e – Borravaló szerk.) Problémásnak látja ugyanakkor az európai uniós borreform keretében augusztustól bevezetendő új szabályokat. Ezek például előírják az eredet megjelölés és a földrajzi jelzés megkülönböztetését, vagyis megváltozik az összes borkategória. Mivel a termékek neve szintén megváltozik, új termékleírásokra is szükség lesz. Az új szabályokat érintő végrehajtási rendeletek azonban még nem minden esetben születtek meg. „Kellemetlen, hogy a szüret közepén kell új szabályokat tanulni” – mondta Horváth Csaba.
Ágazati statisztikák
2005 | 2006 | 2007 | |
Bortermelés | 3,1 | 3,1 | 3,2 |
Értékesítés | 2,76 | 2,92 | 2,91 |
Behozatal | 0,1 | 0,2 | 0,3 |
Kivitel | 0,67 | 0,78 | 0,71 |