Összefognak a borászok Baranyáért
A Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének képviselői szerint a bor lehetne a megye egyik legfőbb exportcikke. Az elképzelés megvalósításához határozott, összehangolt reklámstratégiára van szükség.
Baranyában kiváló borokat készítenek, ezt rendre bizonyítják a borászok: a megmérettetéseken a legjobbak között szerepelnek, a felhozatal komolyságát a megyei önkormányzat által meghirdetett megyebor-választásra benevezett nedűk is igazolják. Ennek ellenére a bortermés "beérésével" kapcsolatban még bőven akad tennivaló.
Czigler János, a baranyai önkormányzat képviselője szerint egyre kevesebb a magyar bor a piacon, a termelőknek keményen meg kell harcolniuk a vásárlókért. Az új versenytársak nehéz helyzet elé állítják a magyar borászokat. Elmondta, a baranyai borok között nagyon sok az értékes, jó minőségű termék, de javítani kell a piacra jutási esélyeken. Czigler János úgy véli, ebbe a megyei közgyűlés is besegíthet, többek között a borturizmus élénkítésével. Bokor Béla, az önkormányzat civil frakciójának vezetője úgy véli, árukapcsolásra van szükség. A kulturális szakma, az önkormányzatok és a borászok már a rendszerváltást követően elindították a szőlő- és borfesztiválokat, amelyeket ma már a legtöbb helyen gasztronómiai programokkal együtt szervezik.
|
A baranyai borok között sok az értékes, jó minőségű termék |
"Szerencsére eljutottunk oda, hogy "zászlóshajóvá" léptek elő a hajdan marmonkannákban utaztatott, villányi borok, köszönhetően annak, hogy a borászok körében is lezajlott a szakmai rendszerváltás. A következő feladat, hogy világszerte elismertté tegyük a megyében termelt borokat" - tette hozzá. Bokor szerint ehhez színvonalas, hívogató kiadványokra, s a borrégiók közötti együttműködésre lenne szükség. Dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke szerint Villány úttörő szerepet játszott a baranyai borok presztízsének megteremtésében, ami az egész borvidékre jótékony hatást gyakorolt. Dunaszekcsőtől Szigetvárig mindenütt ígéretes borokat állítanak elő, de az itteni gazdaságok lehetőségei sokszor fényévnyi távolságban vannak a villányiakétól.
Az elnök szerint az esélyteremtésben a megye kapcsolatrendszerének "bevetésével" működhet közre. "Nemcsak nagy dolgokra gondolok: például az is számít, ha külhoni partnereinknek baranyai borokat adunk ajándékba látogatásaik alkalmával, és az is, ha külföldön is megmutatjuk itt termett értékeinket" - mondta Hargitai. Az egykor ehhez a borvidékhez tartozó, elszakított országrészből, Eszék-Baranyából is érkeznek bortermelők a megye versenyeire: a határon átnyúló együttműködés egyik formája tehát a borászatban is testet ölthet.
Forrásom a http://www.vallalkozoinegyed.hu/20081006/baranya_megye_borasz_osszefogas_reklamkoncepcio