Kezdenek szüretelni a balatoni borászok!
A szakember kifejtette: "A Csabagyöngye magyar fajta, így a szőlő és a belőle előállított újbor is hungarikumnak számít." Varga Bálint elmondása szerint ebből a fajtából úgynevezett nulla érlelésű bort készítenek, ami azt jelenti, hogy az erjedést követően néhány napon belül, friss, eredeti állapotban palackozzák, így megőrzi az eredeti szőlőízeket, illatokat. A Csabagyöngye idén szeptember elejére, még a főszüret ideje alatt a polcokra kerül, amelynek fogyasztását a bortermelő aperitifként, salátákhoz, levesekhez, 14 °C-ra hűtve javasolják.
A Varga Pincészet adatai szerint az utóbbi két évben jelentősen, mintegy harminc százalékkal emelkedtek a szőlőárak, amit a termelők folyamatosan növekvő költségei némiképp indokoltak is. A szőlő kilónkénti felvásárlási ára (fajtától függően) 60 - 200 Ft között mozgott. Idén azonban kb. 15-30 % közötti árcsökkenés várható. Ennek egyik oka, hogy nagy mennyiségű termésre számítanak idén a gazdák.
Ugyanakkor az árcsökkenésnek más okai is vannak: az alapanyag ára olyan magasságba emelkedett, ami a kereskedelmi tömegtermelés területén már versenyképtelenné teszi a magyar borokat. Ez eredményezte egyrészt a magyar export csökkenését, másrészt az import növekedését. A kedvezőtlen folyamatokat tovább erősítette az amúgy is erős tartományban lévő forint további jelentős erősödése.
Mindezek alapján a pincészetek a korábbi éveknél lényegesen nagyobb borkészlettel vágnak neki a szüretnek. Ez nyilvánvalóan csökkenti a szőlő iránti keresletet és ez várhatóan számottevően csökkenteni fogja az elmúlt években kialakult magas felvásárlási árakat.