Omar Khajjám
RUBÁÍK
(Képes Géza fordítása)
1.
Előttem s előtted is volt nappal s éjszaka is,
Munkában állt fenn a keringő ég maga is.
Mindenütt, ahová lábad visz a föld kerekén:
Egy kedves szembogarát taposod, lépj bárhova is.
2.
Minden titok, mit a bölcs szive rejt melegen,
Kell, hogy a csodasasnál inkább rejtve legyen.
A kagylóban is elrejtve lesz gyönggyé az a csepp,
Mely a tenger szivének titkaként él odalenn.
3.
Alakra a korsó, ahogy összeállt, isteni szép.
Eltörni ne merd: kihívod az ivók seregét!
E fínom fejet, kezet, mit az alkotó keze gyúrt,
Milyen szerelem szülte s milyen bosszu veri szét?
4.
A kert a részeg fülemilét becsalni kinyílt:
Serleg ragyogott rá s a rózsa-raj, mi kinyílt.
Jött s a kertben a helyzetről így adta a hírt:
„Értsd meg: elnyílik és nem nyílik újra, ami kinyílt!”
5.
Mit ír rólam a sors tolla, van tudni okom,
Hisz én vagyok, ki a rosszat, a jót tenni fogom.
Tegnap s ma: nélkülem döntenek s nélküled is –
De holnap a bíró elé visznek majd. Mi jogon?
6.
Korsóst láttam minap a bazárban: megragadott,
Korongra tett s rugdalni kezdett egy tömb agyagot
És az agyag a maga nyelvén ezt mondta neki:
Légy kedves hozzám, hisz az voltam, ami most te vagy ott.
7.
Mondják: ott fenn paradicsom s igazi huri lesz,
Tej, méz folyik ott és bor: öröm, földöntuli lesz.
Ha itt a földön a bort választjuk s a szeretőt:
Mért kell félni – mikor a dolgok vége ugyis ez!
8.
Ó, szív, mivel a kor bajjal-gonddal vert meg
S hirtelen elszáll a testből tisztalelked:
Pázsitra heverj s néhány jó napot élj,
Mielőtt porodból puha pázsit serked.
9.
Hol vannak a régi jó barátok? – Mind elmerült.
Közűlük itt már egyet se látok: mind elmerült.
Egy bort ittunk az élet lakomáján, de nálam
Két-három körrel előbb berugott mind s elmerült.
10.
Ó, szív, e kivénhedt világgal már ne törődj!
Okos vagy, hát hiú hibákkal már ne törődj!
Elmúlt, ami volt s nem lesz uj abban, ami jön –
Légy víg: azzal, mi volt, s ami még vár, ne törődj!
11.
Az ég forgása felett győzni senki se fog.
Hány embert megevett a föld s még jól se lakott.
El ne bízd magadat, hogy téged meg nem evett:
Kár sürgetni: téged is elnyel majd, jó falatot.
12.
Mióta a Vénusztól meg a Holdtól fényes az ég,
Jobbat a tiszta bornál nem látott senki se még.
Bámulom a borárusokat. majd vajon ők
Annál, amit árulnak, jobbat kapnak-e még?
13.
Bármennyire az illat, a szín foglya leszel,
Bármennyire a rút vagy a szép bolondja leszel –
Friss forrás, csobogó vagy akár élet vize légy:
Léted végül a föld gyomrába omolva vesz el.
14.
Korsó hever itt, s mi benne áll, tiszta a bor:
Tölts hát a kupádba, idd ki. S most rajtam a sor.
Majd ott heverünk a keresztuton mint hamu, por
És már fazekas korsaja lesz a hamuból.
15.
A holdsugarak az éj szoknyáját felhasítják –
A bornál jobbat úgyse találsz, jó borod idd hát.
Mért kellene töprengened épp most, hiszen a hold
Még ezután is sokszor hinti sugarait rád.
16.
Partján a folyónak ha akárhol sarjad a fű,
Mondod: egy angyali lény ajakából sarjad a fű.
Lábad a pázsitra te rossz szándékkal le ne tedd:
Ott egy tulipánarcu porából sarjad a fű.
17.
Bor mossa, ne víz a testemet holtom után!
Bor és kupa szánja vesztemet, holtom után.
Jön majd az itélet, és ha vágysz látni talán:
A kocsma porában, ott kutass csontom után.
18.
Bort mért iszom én? Nem alkohol mámora kell!
Nem lázadozó, dühödt tivornyák sora kell!
Kell: önkivület, rövid, lehelletnyi csupán –
Ám ezt hogy elérjem én: a kocsmák bora kell!
19.
Jöttünk s rohanunk el – s ha haszon vár: hol van?
Hosszanti fonálhoz a keresztszál hol van?
Oly sok ragyogó fej, annyi láb, karcsu, finom,
Égett hamuvá – de füstjük immár hol van?
20.
Szép is vagyok és illatos, ámul, aki néz.
Ciprusderekam és tulipánarcom igéz:
Mégsem derült ki, hogy itt e vidám élet ölén
Mért diszitett fel igy az örök égi müvész.
21.
Markodba mohón csak hiú szelet szoritasz,
S minden, mi van itt: torz töredék, sorsod is az.
Gondold meg: ami létezik, világunkon nincs –
Fontold meg: mi nincs, világunkon létezik az.
22.
Mindent e világon te kivánj, szív: ez a dolgod.
Oly szép e vidám kert füve – légy víg: ez a dolgod.
Zöld pázsiton egy éjjel örülj, s mint a harmat
Hajnalba vígan szállj fel, ha az ég hív: ez a dolgod.
23.
Ifjak s öregek, kik itt vagyunk, mit mivelünk?
Kergetjük az álmokat, mik csalják szemünk.
Ember nem időzhet itt e vénhedt földön:
Mennek – mi jövünk; mások jönnek és mi megyünk.
24.
Markodból a pénz, jaj, kicsuszik – hidd ezt el!
Éj lesz: zsigered vérben uszik – hidd ezt el!
Még senki se jött vissza, hogy elhozza a hírt:
Mi várja, ki innen bucsuzik – hidd ezt el!
25.
Bornál agg bölcsre leltem, szám szóra kinyílt:
Ó, mondd meg a Távozottakról adsz-e te hírt?
Így szólt: „Önts bort! Mi sem kerüljük ám el a sírt.
Hírt kapni azokról még soha senki se bírt.”
26.
Mondják, hogy a józan józanul támad fel;
Itt lenn ahogy élt, mindegyik úgy támad fel.
Én folyton a kedvest meg a bort tartom, azért,
Hogy végül a mennybe ővelük szálljak fel.
27.
Mint a gyors karaván, látod, az élet rohan el.
Víg pillanat is jön, te meg élvezd: rohan el!
Ó, száqi, ne edd meg ma a holnap gondját,
Inkább a kupát hozd, hisz az éj megy, rohan el.
28.
Jöttem – sohasem volt hasznom e föld kerekén?
És hogyha megyek, a földre másként süt a fény?
Semmit se fog ám hallani arról a fülem,
Hogy hát minek is jöttem ide s mentem el én.
29.
Bor nélkül, im, élni s hinni nem birok már
S terhet lehajolva vinni nem birok már.
Ó, drága a perc, midőn a száqi unszol:
„Még egy kupa bort!” – de inni sem birok már.
30.
Hirdeti ez: „Nálam a szent, isteni hit.”
Az meg üvölt: „Itt van a tiszta hit, csakis itt!”
Így huzakodnak, de az ég hangja leszól:
„Az sem igaz, ez sem igaz – egybe se higgy!”
31.
Vízcsepp született s a tengerár elnyelte.
Porszem született s a földdel olvadt egybe.
Jöttöd s tovatűntöd itt a földön ennyi:
Egy légy ideszállt s eltűnt – ki tudná: merre?
32.
Fürkésztem a fürge fazekas műhelyét:
Járt egyre a mester lába, forgott a kerék.
Egy sáh feje, koldus keze: ez volt az agyag,
Ez adta a korsó tetejét és a kezét.
33.
Ó, drága barátom, neked elmondhatom itt:
Rubin bor, ezüst test: ez, ami kedvre derít.
Ott fenn, ki megalkotta világunkat rég,
Bajszomra, szakállamra biz ő nem hederít.
34.
Jó, rossz – ez az emberi nem véribe van.
Sora dönt, hogy örül-e bárki, vagy bajba rohan.
Égtől te ne kérj tanácsot – hisz, mit tud az ég?
Tanácstalanabb tenálad ő százszorosan.
35.
Bahrám – poharát fogta: vidám volt e hely itt.
Most látni gazellát, meg oroszlán hever itt.
Bahrám, ki kötéllel fogott el vadszamarat:
Nincs! őt meg a sír, miként vadat, fogta el itt.
36.
Láttam fent egy kakast Túsz vára falán.
Kávúsz koponyája porba merült árván.
Bámulva reá im a kakas szólt: „lám, lám!
Csengő meg a dob néma. Mikor szólt? Soha tán.
37.
Én és a bor, a dalnok és e rom-sarok itt,
Szív, lélek, a serleg – ruhán is bor ragyog itt.
Poklok kínja se rémít, üdv s remény se vakít:
Por, szél, tűz, a víz se köt le – szabad vagyok itt.
38.
Jöttél ide, áttörve a lélek sürüjét
S itt elragadott az öt, a négy, hat meg a hét.
Idd csak borod – ó, sejted-e: honnan hoz a szél?
Örvendj, te ki nem tudod: hova torkollik a lét!
39.
A sors be sok életet vetett s aratott!
Kár bánatot enned: sose volt haszna, tudod!
A telt poharat jobb ha a markomba adod,
Hogy ujra igyam. Mi méltó volt rá: már élt valahogy.
40.
Most nincs se hideg, se túlmeleg: napfény villog.
Lemosta a felhő a lombot, a szirmot.
Zengi csalogány sárga rózsának a titkot:
Harsányan, im, ezt kiáltja: „Bort kell innod!”
41.
Száqi, rózsa s a fű most a tiéd: víg jutalom.
Egy hét, annyi se kell s por lesz mind, szürke halom.
Idd hát a borod, tépd le a rózsát – majd keresed.
A füvet, a rózsát: avar lett, váz, suta lom.
42.
A lét be sötét: görbe uton gond s a bajok.
Balsors nehezűl rád, s a szív egyre sajog.
Ó, hála az Égnek, a sok csapás okait
Mástól sose kell kérni: tebenned van az ok.
43.
Mondják sokan: a menny és benne a huri: jó.
S én mondom: szőlő levétől megittasulni jó.
Ragadd meg e készpénzt s a hiteltől vond vissza kezed:
Dobszó ha dübög: messzire elvonulni jó.
44.
Jaj, a fiatalság könyve már végire ért.
Élet tavaszához a tél jég-keze ért.
A víg kedvű madár, melynek neve ifjuság volt,
Jött és tovaszállt – mikor? alig, hogy ide ért.
45.
Érd csak be kevéssel – ne várd, hogy sokat kapsz – nem!
Nem lesz a világ jobb, de talán rosszabb sem.
Markodban a bor – a kedves fürtjét simogasd:
Minden tünik el, nem marad itt e néhány nap sem.
46.
Ha bort nem iszol, hagyd az ivót sorsára,
Példázataiddal őt ne tedd próbára!
Hogy bort nem iszol, arra ugyan büszke ne légy:
Nyelsz száz falatot, melynek a bor csak szolgája.
47.
Kedves vagyok és illatos, ámul, aki néz.
Cédrusderekam és tulipán arcom igéz.
Mégsem tudom, hogy itt e vidám élet ölén
Mért díszített fel így az örök égi művész.
48.
Felhő gomolyog, könnye pereg s éled a fű.
Nem szabad ugy élni, ha nincs bor, rózsaszinű.
Elnézem a friss, sűrű füvet – majd a sirom
Füvére ki fogja mondani, hogy gyönyörű!?
49.
Épp most, hogy a kert rózsabokra csupa gyümölcs,
Mért tétlen a kéz? Kupát s tüzes bort ide – tölts!
Vad ellenség az idő, akit te gyülölsz –
Ily szép napot elcsípni nehéz – Igyék, aki bölcs!
50.
Kering csak az ég – a bölcsre, rád, nem sokat ad,
Mindegy neki: a hét, vagy a nyolc szám hive vagy.
Meg kell halnod, s mindegy, ha a lét rólad leszakad:
Hangya esz meg a sírban, vagy réten a vad.
51.
Markodban igazság soha nincs – s még te bizol?
Csábít a remény, igy élsz s a kétség letipor.
Tudatlanul halsz meg, mindegy: iszol, nem iszol:
Hát fogd a kupát – nem hazudik benne a bor.
52.
Ó, te, akinek szülője a hét és négy
S a héttől, a négytől minden ízed lázban ég –
Önts bort – neked én ezerszer is megmondtam:
Nem térsz ide már vissza. Ha elmégy: elmégy.
53.
Ó, szív, te a rejtett titokig már sose jutsz.
A bölcs s az örök gondolatig már sose jutsz.
Idd hát a piros mennyei bort – ennyi elég,
Mert tán oda, hol mennyei fény vár, sose jutsz.
54.
Most nézz ki a kertbe: látsz mennyei példát.
Kauszar folyik ott tán? indulj ki, ne félj hát!
Ó, édeni reggel! Ma a Kauszart ne kivánd:
Egy édeni arcúval az Édent éld át!
55.
Ült lenn egy részeg ember az utca kövén:
Sem eb-hit, sem igaz hit, se világ, se mennyei fény;
Sem Isten, sem igazság, sem törvény, se tudás –
Hol látsz ilyen erőt a két világ kerekén?
56.
Jó bort iszom én s vidám vagyok – természetem ez.
Vakhittől s hittől megszabadultam, mert végzetem ez.
Kérdeztem a szép lányt: Menyasszonyi díjad mennyi?
Így szólt: Vidám szíved a díj, elég nekem ez.
57.
Bort igyál, mert az örökélet benne van.
Mit hívsz az ifjuság örömének, benne van.
Bor csillog, rózsa s a kedves vár: részeg fejjel
Egy percig örülj: egy percben az élet benne van.
58.
Már hátamat az idő meggörbitette,
Olyan vagyok, kinek nem jó semmi tette.
Indult ki a lélek – mondtam én néki: „Ne menj!”
Szólt: „Mit tegyek? A ház széthull düledezve.”
59.
Lélek meg a test elszakad itt lenn s tova mégy.
Lét titkainak függönye libben s tova mégy.
Önts bort, no igyál – azt se tudod, honnan jössz!
Légy víg, hiszen azt sem tudod: innen hova mégy.
60.
Mondják: Ha iszol, pokolra jutsz – mást ne remélj!
Ez szófia szó: Igazsághoz fel sosem ér.
Ha a szeretők és borivók elkárhoznak:
Holnap már puszta lesz a menny, mint a tenyér.
61.
Múló a világ – múljon el, ezzel ne törődj:
Vár víg mulató-had, vele szívj egy levegőt!
Hűség e világi életben sose volt:
Most máson a sor – ám követed majd te is őt.
62.
Szívem a tudománytól nem hült ki soha még.
Szívből ennyi titok nem került ki soha még.
Hetvenkét éven át töprengtem, éjszaka, nappal:
Kiderült, hogy semmi nem derült ki soha még.
forrásom a http://www.terebess.hu/keletkultinfo/omarkepes.html
