A háromszáz éves Balaton parti villa édeni kertjében csupa magától értetődő, mégis elfelejtett igazságokról beszélgettünk a szenvedélyes szobrász-borász tulajdonossal.A kézenfekvő megoldások hívei Both Gábor és párja, Zsuzsa. Ezért aztán környezetük is maga a manírmentes természetesség. A kívülálló vendég ezt a következő tünetekből szűri le többszöri, rajtaütésszerű látogatásai során: nyugi van. Lassulás. Időtlen béke. Teszi a dolgát minden. Birsalmák nődögélnek, szőlőfürtök nehezednek, illatozó körteszirmok aszalódnak a napon. A régi vakolat lepereg, ahol a fal vizesedik, az északi oldal kissé huzatos. Sebaj. A lényeg, hogy az édes füge kétszer is érik, és a pincében minden vendég megtalálja kedvenc balatoni borát. Az ember a bőrén érzi a nagy víz páracseppjeit, míg talpa alatt várakoznak a szép vörös kövek.
 |  |
|  |
Örökifjú nagynénik, netező kamaszok, türelmes szülők, öregedő ír farkasok és labradorok békességben élnek együtt itt, a többgenerációs nagyszülői házban, a kerubokkal, csodaszarvasokkal és nagy kufferes torzókkal teli kertben…
Hogy mindig így volt-e, arról nem szólnak az okiratok, melyek a házat már az 1700-as évek térképein megemlítik, hatalmas szőlőbirtokaival. Működött itt postakocsi állomás, ahol az árnyas udvarban a korabeli utasok hosszú zötykölődés után átmeneti nyugalomra leltek – épp úgy, mint ma. Aztán a veszprémi püspökségé lett az ingatlan, és mikor a dédszülőre, a világlátott, bohém művész Felsősajói Sebők Somára szállt a tulajdon, virágkorát élte a környék. Tette a dolgát minden. Zamatos nedűk érlelődtek a palackokban, a falu ellátta borral, a víz jóllakatta hallal a megyét. A környékbeli családok számon tartották egymást és sűrűn összejártak. Ilyen alkalmakkor a télikert szépséges nádfonatos kanapéin foglaltak helyet. A dús folyondár ma ugyanúgy bekúszik az ablakon a megörökölt bútorok köré, mint hajdanán.
 | |
|  |
A falubeli kőfaragók egykor életet leheltek a vörös kövekbe, műveikkel gazdagítva az egész környéket. Házak, hullámtörők, sírkövek, itatók készültek a kőből, mely Litértől a Balaton közepéig húzódik a mészkő- és löszréteg alatt. Itt, Alsóörsön van Európa legrégebbi kőzete is, a kristályos pala – ahogy azt megtudom Zsuzsától, a geológus végzettségű feleségtől.
Ezért aztán csoda-e, hogy Both Gáboréknál régről ismerősek a legapróbb napi dolgok.
 | |
|  |
Itt mindenki azt tesz, amit akar. Én például most sakkot adok! – hallatszik a hintaágy felől, ahol már jó ideje dúl a játszma a család legidősebb és legifjabb tagja közt, a vörös és fehér sakkfigurákkal. A bábuk Gábor faragásai, csopaki fehér kőből és a már említett Balaton-felvidéki vörösből, melyről mostanában könyvet ír. A rengeteg saját fénykép és az összegyűjtött dokumentumok mellett témába vágó fejezet a nemzetközi szobrásztábor, melyet hatodik éve rendez és szervez ő maga. Augusztus elején bárki végignézheti az adott témára születő szobrok elkészültét, a rangos verseny szabadtéri helyszínén. A képzőművészek és érdeklődők évente növekvő létszáma mellé már csak egy mecénás hiányzik, aki a különleges műveket végül haza is vihetné kertjébe, házába. Mert a vörös szobrok egyaránt gyönyörűen élnek a fehér falak és a zöld lombok között, ahogy Zsuzsáék kertjében is lépten-nyomon láthatók. Ókori Bacchus-motívumok, kanyargó ornamentikájú, középkori minták, ősi regék hatszárnyú angyalai, turuljai, szarvasai, föld alatti és feletti lényei születnek a véső nyomán. Haladna a könyv is, gyűlnének a szobrok is, de hát itt van a bor! Meg a víz! Mindkettő kell az élethez, ez egyértelmű. Így – a kövek között – bele is folyik mindkettő a család életébe rendesen, hogy szenvedéllyé és hivatássá váljon. A szenvedély neve: hajózás, mely kötelező időtöltés errefelé. S mert nem akad mindenkinek procc vitorlása, ezért Gábor kitalálta a kézenfekvő megoldást: evezz át, amivel akarsz!… Idén nyolcadik éve startol el a Nagy Átevező Verseny július első hétvégéjén, huszonkét kilométeren. Igazi flúgos futam kajakokkal, kenukkal, csónakokkal, ladikokkal és látványos sárkányhajókkal, mélyen elszánt vidám őrültekkel, Siófokig és vissza.
 | |
|  |
Vizek és kövek után végezetül essék szó a borról és annak kultúrájáról, mely egy újabb, magától értetődő dolog e tájon. Vétek lenne üresen tartani az egykor teli borospincéket – vélte a Both család, amikor a borászkodó nagyszülők emlékére, a minőségi vendéglátásra felesküdve híres magyar pincészetek palackozott boraival kezdték ellátni a környéket, úgy tizennégy éve. Gábor azóta bormarketinget, történelmi bortant tanít, és gyakorlati képzést nyújt a veszprémi idegenforgalmi hallgatóknak. Mára már 450 fajta, főleg balatoni bort kínál az ínyenc baráti társaságnak indult vállalkozás, a Budapest Bortársaság és annak alsóőrsi tagozata, a Soma pince. Kiváló nedűik, különleges évjáratok ritkaságai mellett régi borászati relikviákkal teli vinotékájuk és kőszobrokkal díszített kertjük is külön látványosság. Megfáradt, rohanó városi vándorok! Pihenjetek meg náluk, balatoni fehéret iszogatva a vörös kövek közt.
forrásom a www.lakaskultura.hu Fotó: Script fotó; Helyszín: www.somapince.hu
