Adsz borravalót, vagy a címlapra kerülsz!
Surányi Zsófia tollaival ékeskedünkMennyi borravalót illő adnunk, pár érmét vagy a számla tizenöt százalékát? Ezt a kérdést világszerte teszik fel egyre többen. Cikkünk e kényes témát boncolgatja.
A borravalóadás kultúrája gyorsan terjed, és már olyan országokban is elvárják a pénzjutalom e formáját, ahol korábban nem is hallottak róla, vagy legalábbis nem volt széles körben elfogadott szokás. Kínában, ahol a borravalóadást hagyományosan a kapitalista gépezet részeként tartották számon, ami egyenlőtlenséget okoz, most fellendülőben van e gyakorlat a jövő évi olimpiát megelőzően.
A borravalóadás szokását világszerte az üzleti és magánúton lévő nyugati turisták terjesztették el, főként Amerikából, ahol ez a szokás a gazdaság szerves részét képezi - évi 26 milliárd dollárt tesz ki. A borravaló adása eredetileg a szolgálatkészség biztosítását szolgálta, azonban manapság már inkább a szakszerű, kedves kiszolgálást jutalmazzuk vele. Legalábbis ezt gondoljuk.
Michael Lynn, a Cornell Egyetem fogyasztói viselkedést vizsgáló docense már húsz éve tanulmányozza a borravalóadási magatartásformákat. Kutatásai során, melyben azt vizsgálta, mi motiválja az embereket a borravalóadásra, úgy találta, hogy bár az emberek nagy többsége azt állítja, hogy a jó kiszolgálás jutalmaként adja a borravalót, valójában a szolgáltatás minősége és a borravaló mértéke közötti összefüggés minimális. A borravaló mértékét bizonyos fokig befolyásolja a felszolgáló és vendégei közti összhang, az emberek többsége azonban egyszerűen a standard százalékos arányt fizeti, mégpedig abból a célból, hogy kivívják a felszolgálók és társaságuk elismerését, valamint, hogy jobban érezzék magukat.
Néhány évtizeddel ezelőtt az amerikaiak annyi borravalót adtak, mint ma a britek, nagyjából tíz százalékot. Lynn szerint a mostani trend egyre magasabbra teszi a mércét. Egy 15-20 százalékos borravaló átlagosnak számít. Erőteljes nyomás érzékelhető a mérték növekedésére. Az emberek így próbálnak maguknak társadalmi elfogadottságot venni.
Habár a borravalóadás modern formájának kialakulását Nagy-Britanniához kötik, a britek általában nem tartoznak a nagylelkű adakozók közé. Amerikaiak a legnagyobb borravalófizetők, míg Japánban, Izlandon és Új-Zélandon nem sokan gyakorolják e szokást. Lynn Nagy-Britanniát a középmezőnybe helyezi.
Amerikában gyakran olvashatók az éttermekben ehhez hasonló feliratok: „Tipping (az angol szó a borravalófizetésre) nem egy kínai város". Az Egyesült Államokban barátai megfeddték e tanulmány íróját, mikor a karácsonyi időszak beköszöntével nem adott csinos jutalmat mindegyik fickónak, akik reggelente három különböző újságot hordtak ki ajtaja elé.
Az olyan weblapok, mint a bitterwaitress.com, és más pletykaoldalak az USA-ban előszeretettel nevezik és szégyenítik meg a fukar, és dicsérik a nagylelkű borravalózókat. Ez a szokás már Nagy-Britanniában is elterjedt.
Nemrég a barátaival Svájcban nyaraló Vilmos herceg azért került a címlapokra, mert csupán 1 százalék borravalót adott (az 1000 frankos számlához 10 frankot). Talán gondjaik támadtak a számtannal.
A franciák nem számítanak nagylelkű adakozóknak - az USA-ban, ha csak nem köp a pincér a levesbe, mindig adnak jattot. Oroszországban viszonylag újnak számít ez a gyakorlat. A szovjet éra szokásrendszere, valamint az oroszok szenvedésre való hajlama azt eredményezi, hogy a személyzet nagy része mosolyogva, lelke lealacsonyításának tartja a szolgálatot. Japán szigorúan borravalómentes kultúrának számít. A japánok büszkék magas színvonalú kiszolgálásukra, ugyanakkor azt sem árt figyelembe venni, hogy Japánban minden meglehetősen drága, ezért a legtöbben úgy érzik, teljes árat fizettek érte, bármi is legyen, amit kaptak. Itt nem szokás borravalót adni sem az éttermekben, bárokban, a fodrászüzletekben, sem a taxisoknak.
forrásom a hetek.hu
