Jók a magyar borok, de ezt nagyon sokan nem tudják
Önt a közelmúltban nevezte ki kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztossá Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Egyik megbízatása a tokaji muzeális borkészlet hasznosításának kidolgozása lesz. Mi itt a legfontosabb cél?
1949-ben gyakorlatilag egy időben alakult meg Tokaj-hegyalján a tarcali, a tolcsvai és az abaújszántói állami gazdaság, a Magyar Állami Pincegazdaság mádi üzemegysége, illetve a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet (SzBKI) tarcali állomása. E vállalatok és szervezetek az elmúlt évtizedekben önállóan gyűjtötték, kezelték és gyarapították a tokaji muzeális borkészletet. Ebben például olyan tizenkilencedik századi borok is szerepelnek, amelyeket a második világháborús viszontagságok elől rejtettek el és az 50-es években találtak meg, de fellelhetők itt az állami vállalatok háború utáni első évjáratai is. A második világháború előtti évjáratok – a készlet legértékesebb részei – többségében a Királyi Vincellérképző és a Kincstári Szőlőbirtok készletéből az SzBKI tarcali állomásához kerültek.
A muzeális borkészlet nemzeti kincs, hatalmas fizikai, eszmei és gazdasági értékkel bír. Nyilvánvaló, hogy egy magára valamit adó állam fontosnak tartja, hogy megfelelő körülmények között tárolva, a jelenkor számára bemutatható módon és az utókornak megmentve hasznosítsa a készletet. Az elmúlt 20-25 évben sajnálatos módon csak a fizikai őrzés történt meg, de a minőség megóvására nem fektettek hangsúlyt. Nagyon értékes készletről van szó, hiszen egészen az 1800-as évek közepéig visszamenően találunk évjáratokat az aszúkból.
Tudjuk, hogy minél kevesebb mennyiség áll rendelkezésre, minél idősebb és jobb évjáratból származik az adott tétel, annál értékesebb. Szeretnénk azt, ha 50-100 év múlva is tiszta, értékes borokat tudna az utókor a muzeális borkészletben, ehhez azonban fontos a megfelelő szakmai környezetben biztosított állapotfelmérés, az állagmegőrzés és a felelősségteljes gazdálkodás.
Mennyi ideig tarthat ez a munka?
Minden palackot analitikai és érzékszervi vizsgálatnak kell alávetni annak érdekében, hogy csak tiszta, jó minőségű és nem hamis borok maradjanak az utókor számára. Ezek alapján kell majd intézkedési tervet kidolgozni a készlettel kapcsolatos további teendőkre. E feladatok nagyjából egy-két éves projekt időtávjában értelmezhetők nagyon sok olyan mellékszállal, amelyek viszonylag nagy infrastrukturális beruházást igényelnek. Gondoljunk csak arra, hogy illik 20 évente minden bort átpalackozni, de ehhez a megfelelő steril és oxigénmentes környezet még nem biztosított. Majd e tételeket szükség szerint újra kell kezelni és megfelelő körülmények között elhelyezni, látogatóközpontot építeni, aukciós házakkal tárgyalni és a készletet mindenáron a magyar borimázs építésére felhasználni.
Másik kiemelt feladata annak előkészítése, hogy a jövőben jobban lehessen pozícionálni a Tokaji Aszút. Milyen piacokra kellene koncentrálni és mennyi pénzt kellene erre fordítani?
A borágazat jövőjét a Kárpát-medencére alapozhatjuk, amely a világ legnagyobb és legértékesebb összefüggő – elsősorban fehérboros - termőhelyének számít. A társadalmak, illetve a borfogyasztói csoportok fejlődése és borkínálatunk találkozása elkerülhetetlen. A vörösbor-boom után az jósolható, hogy az értékesebb, kicsit szofisztikáltabb és gasztronómiai szempontból is változatosabb fehér borok és rozék felé fordulnak a társadalmi igények. Ennek kapcsán az a stratégiai feladat, hogy a borszektor e folyamatokra építve nagyobb hozzáadott értékű borok előállítására koncentráljon, mint amilyen a Tokaji Aszú is.
Megbízatása szerint ugyanakkor általában is közre kell működnie a magyar borok piacra jutási feltételeinek kidolgozásában. Mire kell átfogó értelemben törekedni, és mi indokolja, hogy egyedül a Tokaji Aszút kezeljük megkülönböztetetten?
Az élelmiszerpiacon a borok speciális kategóriát töltenek be. Közvetlen gazdasági hasznuk mellett nem elhanyagolható az egyetemes emberi kultúrák fennmaradásában betöltött szerepük. Magyarország tradíciókban gazdag szőlő- és borkultúrával rendelkezik, és a kiváló klimatikus feltételek eredményeként sokféle mikroklíma sokszínű bortermelést tesz lehetővé.
Több kutatás megállapítja, hogy a világ szemében a magyar termékekről kialakult az a kép, miszerint olcsók, közepes minőségűek és gyenge csomagolásúak. Ez a kép sajnos a magyar borokra is vonatkozik. Az elmúlt húsz évben a nagy nemzetközi borversenyeken szép sikereket értek el a magyar borok, sok érmet kaptak, de ennek ellenére sem sikerült az áttörés, nem tudtak fajsúlyosan megjelenni az exportpiacon. Persze az is igaz, hogy a Magyarországon megtermelt borok nagyobb hányada még mindig nem éri el azt a minőségi küszöböt, amely pozitív visszacsatolást váltana ki a külföldi fogyasztókból, vagy szakértőkből.
A termékek megfelelő piaci pozicionálása azért fontos, hogy javuljon a magyar bor megítélése. A termelőknek pedig tenniük kell azért, hogy a magyar borok minősége kiváló legyen, és áruk arányos legyen az értékükkel. Az imázsformálás legfontosabb „eszköze" egy jól kiválasztott régió vagy borvidék (például Balaton, Tokaj, Villány stb.) marketingszempontból vett felépítése lehet, amelynek világpiaci pozicionálása nagymértékben hathat a többi magyar bor megítélésére, sikerére. Ahhoz, hogy a gazdaságélénkítő szerep kimutatható legyen, folyamatosan nyomon kell követni a stratégiát nagyban meghatározó export- és importadatokat, hiszen az ágazati statisztikákból jól kiolvasható, hol kell erősíteni a marketinget vagy egyéb piaci jelentőségű beavatkozásokkal elérni az egyensúly helyreállítását.
Nem állítom, hogy egyedül a Tokaji Aszút kezelnénk kiemelten, azonban a tárca szempontjából fontos termék, hiszen törvény által védett hungarikumról van szó. Emellett a termőhely okán komoly eredetvédelmi potenciállal bír, és végső soron az ország olyan arcát mutatja meg, amely a természetes édes borok világában egyedi sajátosság lehet.
A tárca 2013-ban indította el az úgynevezett Nemzeti Borkiválósági Programot, amely éppen a közelmúltban nyerte el a legjobb bormarketing kampány díját a „VinCE Awards 2016" versenyen. Ugyanakkor most az is feladata, hogy kidolgozza a program hosszú távú koncepcióját. Milyen irányban kell továbblépni?
A borkiválóság program most van a csúcsán. Fantasztikus a termelők lelkesedése, embertelen munkát végez az Országos Borszakértő Bizottság. Horkay András elnök vezetésével túl vannak már számos rendezvényen, nekik köszönhetően külföldön is kezd bejáratott brand lenni a Wines of Hungary. Mészáros Kálmán, a Nébih igazgatója elképesztő munkával biztosítja az egész projekt hátterét, amely nélkül lehetetlen lenne ennyi borral megbirkózni. Éppen e sikerek miatt itt az ideje, hogy a program megújuljon. Rengeteg tapasztalat gyűlt össze az elmúlt években, ezeket folyamatosan elemezzük és próbálunk egy kicsit továbblépni.
Mindig azt a kérdést teszem fel magamban, miért jó ez a termelőnek? Ennél a programnál természetesen klassz marketingfelület működik a Borkiválóság Könyvek révén, biztosítva a nemzetközi megjelenést és az egységes struktúrába terelt boros portfóliót. Én azonban hiányolom a kereskedelmi részt, ezt kell erősíteni. Egy jó logisztikai bázist kellene a program mögé építeni, bevezetni kereskedelmi brandként is a Wines of Hungary elemeit, hogy valóban számszerűsíthető piaci értéke legyen a termelők számára is.
Ennek az egésznek igazán akkor lesz értelme, ha a programot nem csak marketing-és országimázs-építésre használjuk fel, hanem az egyes termelők is vastagon profitálnak belőle, a fogyasztók előtt pedig komoly piaci értéket jelent majd a borkiválóság program nyújtotta minőséggarancia.
Biztosként közre kell működnie abban is, hogy koncepció szülessen a történelmi borvidékek rekonstrukciójáról. Hány történelmi borvidékre kell itt gondolni, és ma milyen állapotban vannak ezek?
Ez tulajdonképpen nagy történelmi elmaradás, amellyel adósai vagyunk az utókornak. A koncepció lényege egy olyan átfogó felmérés, amely már hosszú évtizedek óta várat magára. Amikor történelmi borvidékekről beszélünk, nem csupán a határokon túli régi területeinket vesszük számba. Tudni kell, hogy a borvidékeink közül az idők folyamán egyesek lehanyatlottak, mások pedig felemelkedtek. A nagyhírű szerémségi borvidéket a 16. század elején előrenyomuló török hadak pusztították el, részint ennek köszönhetően fellendült az addig kevésbé ismert Tokaji borvidék.
A filoxéravész következményeként is markáns területi átrendeződés zajlott le. Míg korábban a magyar borvidékek túlnyomó része domb- és hegyvidékeken helyezkedett el, addig a filoxéravész után a termőterületek nagyobbik része síkvidéken, főként az Alföldön foglalt helyet. A hegyi szőlőknek ugyanis csak mintegy 60 százalékát rekonstruálták, a homoki szőlők területe viszont a filoxéravész előtti kiterjedés háromszorosára nőtt. Ma már alig tudunk valamit például a nyúli borvidékről.
A kevesebb, de jobb minőséget adó hegyi szőlők arányát rontotta az is, hogy a magas telepítési költségek miatt a történelmi jelentőségű hegyi borvidékeken belül is térszíni átrendeződés következett be. Sok helyen nem a nehezen munkálható köves lejtőket tették ismét termővé, hanem a hegyek lábánál, sokszor csaknem sík területeken hozták létre az új ültetvényeket. Borvidékeink egyharmada rekedt országhatárokon kívül, de ezek túlnyomó része hegyi, illetve dombvidéki szőlő volt (munkács–nagyszőlősi borvidék, érmelléki, ménesi borvidékek). Szeretnénk, ha tisztában lennénk egyrészről a történelmi múlttal, másrészt pedig azokkal a telepítési lehetőségekkel, amelyek részben a borászok igényeivel is egybecsengenek.
forrásom a http://www.agrarszektor.hu/bor-italok/jok_a_magyar_borok_de_ezt_nagyon_sokan_nem_tudjak.6109.html
