Lejárattuk már a pálinkát külföldön
A pálinka ugyan hungarikum, ám közel sem annyira népszerű és elismert termék külföldön, mint például a téliszalámi. Ennek okáról, a magyarok által nagyra tartott pálinkák nemzetközi helyzetéről, a pálinka reneszánszáról, a pálinkafőzés központi könnyítéséről és annak hatásairól, a változó piaci és generációs igényekről, valamint és arról, hogy meg fog-e szünni az adómentes főzés Maros Róberttal, a Rézangyal Kft. tulajdonosával beszélgettünk.
Agrárszektor.hu: Milyen szerepe van a Rézangyalnak a magyar piacon?
Maros Róbert: A hazai égetettszesz-piac hatalmas, ott nem nagy a részarányunk. A pálinkapiacon van egy sajátos szerepünk, ami kettős. Egyrészt van egy piaci szerep, másrészt azt szokták mondani, hogy tulajdonképpen mi hoztuk el a pálinka reneszánszát. 2004-ben, amikor változott az EU-s pálinkarendelet, az egy lökést adott, de akkor már volt néhány olyan főzde, amelyik normálisan állított elő pálinkát. Minőségi gyümölcsből, igényesen palackozva.
A.: Előtte ez nem volt jellemző Magyarországon?
Maros Róbert
M.R.: Inkább azt mondanám, hogy a kivétel erősítette a szabályt. Akkor indult el több neves hazai pálinkaház is. Persze volt rengeteg kereskedelmi főzde, illetve bérfőzde, amelyeket elkezdtek kiváltani az újabb főzdék, amik minimális mennyiségben már minőségi kereskedelmi tételeket is kezdtek gyártani. Akkor azonban ezekre a prémium italokra még egyáltalán nem volt kereslet. Egy jó pálinka persze annak idején is belekerült 3-4 ezer forintba egy félliteres üveggel, és az emberek nem tudták elképzelni, hogy ennyi pénzt adjanak érte. Továbbá nem is volt divat pálinkát inni, mert azt gondolták, hogy a pálinka egy szúrós szagú, büdös, „kerítésszaggató” ital.
A.: De akkoriban tényleg ilyen is volt.
M.R.: Igen, mert a bérfőzdékben az volt a legfontosabb, hogy adott mennyiségű cefréből a lehető legtöbb pálinka készüljön el. Ezért beleengedték az elő- és az utópárlatot is. Az előpárlattól szúrós szagú lett, az utópárlattól meg büdös.
A.: Visszatérve a piacvezető szerepetekre, pontosan mit jelent ez számokban?
M.R.: Csak vélelmezzük, hogy a Rézangyal márka piacvezető, hiszen nincsenek hivatalos adatok a piacról. Áruházláncoknak vannak megvásárolható adatai, ezek tartalmazzák, hogy miből mennyit adtak el. Mi alapvetően a disztribúciós lefedettségünkből gondoljuk ezt. Felmérjük, hogy adott csatornákon a versenytársaink milyen lefedettséggel vannak jelen. Ebből le tudjuk szűrni, hogy ha mi 5-6000 egységben vagyunk megtalálhatóak, a következő versenytárs pedig 2-3000-ben, az vélhetően azt jelenti, hogy volumenben is hátrébb vannak. Közben persze azt is tudjuk, hogy a nagy volumenű budapesti helyek többségének mi vagyunk a partnerei.
A.: Ez pontosabban hány terméket jelent?
M.R.: A Rézangyal márkának három termékcsaládja van, plusz egy termék, a fűszeres meggy. Az egyik termékcsalád a „Classic selection”, egy másik az ágyas, a harmadik pedig az 55 fokos sorozat. A portfólióban pedig van még ezek mellett több márka is.
A.: A prémium termékeknél gondolom nem hátrány, ha minden évben azonos minőséget tudtok produkálni. Vannak alapanyag-problémáitok?
M.R.: Egyrészt van a Rézangyal, meg az összes többi blendelt (kevert) pálinkamárka, és vannak azok a márkák, akik azt állítják, hogy ők nem blendelnek. Amikor elindítottuk a márkát, az alapgondolat az volt, hogy nem építünk főzdét, hiszen van rengeteg jó főzde az országban, akiktől tudunk jó pálinkákat vásárolni. Vásárolunk pl. 6-8 féle szilvapálinkát, és ezekből készítjük el például a Rézangyal barrique szilvapálinkát. Tudjuk, hogy ennek milyen az íze, és tudjuk, hogy ezt miből tudjuk előállítani.
A.: Kisebb főzdéknek okozhat-e problémát az, hogy kizárólag magyar gyümölcsöt használhatnak fel a hivatalos pálinkához?
M.R.: Nem. Magyarországon iszonyú mennyiségű gyümölcs terem. A különleges gyümölcsökből, mint a som, a berkenye, kicsit nehéz alapanyagot szerezni, de mi pont ezért nem foglalkozunk ezekkel az ízekkel. Vannak azok a hagyományos gyümölcsök, amelyekből megvan a megfelelő háttér, és ha az exportpiacon elindul az a termék, akkor nem okoz problémát az alapanyag beszerzése. Ha egy kökénypálinkát befuttatnánk egy nagyobb piacon, akkor elgondolkodhatnánk azon, hogy honnan szerezzük meg a gyümölcsöt az utánpótláshoz. Szilvából, almából, körtéből, cseresznyéből, meggyből azonban rengeteg van itthon. Most pl. 25 forintért lehet körtét vásárolni.
A.: Ettől talán olcsóbb lesz majd a körtepálinka jövőre?
M.R.: Az azért nem, mert már így is annyira lementek az árak, hogy a főzdék az önköltségi szinten vannak, és most, hogy olcsóbb a gyümölcs, végre tudnak egy kis profitot termelni. Ugyanis az elmúlt években nagyon felment a gyümölcs ára, egyrészt azért, mert kevés termett, másrészt megnőtt az export, főleg Nyugat-Európa felé. Az a vicc, hogy a románok megveszik Magyarországon a gyümölcsöt, és kiviszik Németországba. Rengeteg román dolgozik Nyugat-Európában, és meglátták a lehetőséget abban, hogy itt milyen olcsó a gyümölcs, ott pedig mekkora extraprofittal tudják továbbadni. Megveszik és kiviszik.
A.: Ez ellen lehet valamit tenni?
M.R.: Miért? Kéne? Ez az Európai Unió. Ezzel semmi baj nincs. Ha a magyar kereskedők 60 forintért veszik meg a szilvát, a románok meg 100-ért, akkor egyértelmű, hogy kinek adják el.
A.: Ez lassan érezhető problémává növi ki magát a szektor számára?
M.R.: Az utóbbi években igen. De ez csak úgy jelent problémát, hogy a pálinkafőzdéknek is ezen a piacon kell alapanyagot vásárolni, magasabb áron. Ezzel sem lenne probléma, ha ezt tudnánk érvényesíteni a pálinka árában.
A.: Milyen exportlehetőségei vannak a magyar pálinkának?
M.R.: A pálinka szó ismertsége a határainkon túl a hibahatáron belül van, vagyis gyakorlatilag ismeretlen. Persze Ausztria keleti részén meg Szlovákiában valamennyire ismerik, illetve a disszidens magyarok, de egyébként szinte senki más.
A.: Nem is lehet kapni külföldön?
M.R.: Érdemben nem. A Zwack elkezdte kivinni a Vilmost Csehországba, és állítólag sikereket is ért el vele – de az nem pálinka. Ez probléma is. Magyarországon a 2000-es évek elején komoly gondot okozott, amikor elindult újra a pálinka népszerűsége, hogy a Zwack komolyan ráerősített erre hullámra. A cég a Vilmost és a fütyülős sorozatot pálinkaként pozícionálta az összes reklámban. Rengeteg pénzük volt ennek a kommunikálására, özönlött ki a képernyőről a gyümölcs. Nyilván az is probléma az export részéről, ahol már ismerik a magyar pálinkát, hogy amit ők ismernek az sajnos nem az. Ráadásul ezekben az országokban van hagyománya a gyümölcsaromázott szeszes italnak, viszont nincs hagyománya a tisztán, 100 százalékban gyümölcsből főzött pálinkáknak. Ez a legnagyobb baj. Svájcban, Németországban, vagy Ausztriában például a snapszokat ismerik, amiknek a nagy része aromázott. A világban már olyan jó aromák vannak, hogy az emberek ezeket az illatokat keresik. Ha mi odaviszünk egy tiszta pálinkát, akkor érzik ugyan, hogy az barack, de nem olyan markáns illat árad belőle, mint egy aromázottból. Az íze persze már más, de ez egy nagyon fontos hosszú távú élelmiszeripari probléma is, hogy az emberek gyerekkorukban elkezdik enni az aromázott joghurtokat, csokikat, üdítőitalokat, és utána a szeszes italban is ugyanezt keresik. Azt gondolják, hogy a barack az olyan.
A.: Létezik bármilyen szakmai koncepció a pálinka népszerűsítésére?
M.R.: Most készül éppen egy nemzeti pálinkastratégia, ezzel kapcsolatban azonban még nincsenek információink.
A.: Egyébként mennyi pálinkát állítunk elő? Lenne elég exportra is?
M.R.: A kapacitás a sokszorosa annak, mint ami Magyarországon ma elfogy.Amikor mi elkezdtünk pálinkával foglalkozni, 22-23 kereskedelmi főzde volt az országban. Most több mint 100 van, és köztük rengeteg olyan épült, amelyik egyéves teljes üzemben le tudná fedni az egész magyar piacot. Itt prémiumpálinkákról beszélek, nem az alsó polcos, 2000 forintosról.
A.: A többi hová megy?
M.R.: Sehová. Főleg 2008–2010 között épült sok főzde, mert voltak EU-s pályázatok, a beruházások összértéke 10 milliárd forint felett jár. A vállalkozók azt látták, hogy a pálinka egy sikeres termék. Eddig autókereskedő voltam vagy étteremtulajdonos, tudtam szerezni EU-s pénzt, építettem egy pálinkafőzőt – gondolták többen is. Arra még talán maradt pénz, hogy az első évben vettek gyümölcsöt, és azt lefőzték, de eladni már nem tudták, mert piacot nem vettek hozzá, nem költöttek arra, hogy bevezessék a márkát. Így aztán több olyan főzde is van az országban, amelyek négy éve ugyanazt a pálinkát árulják. Illetve rengeteg bérfőzde is átállt kereskedelmi főzésre is, nekik nincs akkora problémájuk, mert a bérfőzésből továbbra is meg tudnak élni – amióta nincs rajta jövedéki adó, egyre jobban. Az exporttal kapcsolatban az AMC (Agrármarketing Centrum) annyit tett, hogy kiállításokon ingyenes bemutatási lehetőséget adott a pálinkásoknak, de ennek szerintem semmi értelme sincs. Kimegy egy kis magyar főzde külföldre, normális márkája nincs, odaáll az AMC-stand mögé, jobb esetben maga mellé állít egy angolul beszélő kislányt, és próbálják eladni a pálinkát. Ez értelmetlen, hiszen nekik nincs elég készletük. Ha valaki odamenne hozzájuk, hogy mostantól szeretnének vásárolni havonta 100 ezer liter pálinkát, akkor azt mondanák, hogy nagyon örölünk, de nekünk nincsen ennyi. De valójában semmilyen vevő nincs, mert odamennek, érdeklődnek, hogy mi ez a pálinka, szuper, nagyon finom, meg jó drága is, de nem tudom eladni senkinek, mert nincs ismertsége az én országomban. Ehhez kellene egy erős kampány ezekben az országokban, ami nyilván állami feladat lenne, megismertetni az agrárgazdaság egyik vezető termékének titulált pálinkát.
A.: Van esetleg egy szövetségetek, ami segítheti ezt?
M.R.: Nincs. Vannak szakmai szervezetek, egyesületek, de ezek általában azzal vannak elfoglalva, hogy egymást szidják. Kommunikációs összefogás effektív nincs a szakmán belül. Amikor létrehoztuk a Magyar Pálinkamarketing Kht.-t 2005-ben, megpróbálkoztunk ezzel, többször egy asztalhoz ültettük a pálinkásokat, és azt mondtuk nekik, hogy mi alapvetően kereskedők vagyunk, ők meg a szakma, ám mi értünk a kommunikációhoz. Csináljunk közösségi kommunikációt, pálinkafesztiválokat, és ebben várjuk az ő szakmai segítségüket.A 2. vagy 3. ilyen beszélgetés csúnya veszekedésbe torkollott, erre pedig azt mondtuk, hogy jó, „mi csináljuk a fesztiválokat, ti főzzetek pálinkát” viszontlátásra. Azóta ez az állapot van.
A.: Visszakanyarodva kicsit a pálinka népszerűségének reneszánszához. 2000 óta hogyan alakult ez Magyarországon?
M.R.: Inkább 2004-től érdemes számolni. 2004–től 2009-ig mondhatni exponenciálisan emelkedő görbe volt a népszerűségben és az eladásokban, ez 2010–11-re egy holtponthoz ért, és azóta egyenletesen csökken.
A.: Miben látod az okokat?
M.R.: Elsősorban abban, hogy az exponenciális növekedés túlnövekedést eredményezett, a "boom" túlment a normális szinten. Az, hogy egy Sziget Fesztiválon mindenki a pálinkaháznál tobzódik - 2007–2008-ban ez jellemző volt -, az nem normális. Az rendben van, hogy a pálinka egy jó ital, mi, magyarok pedig nagyon szeretjük, de a whisky, a rum meg a long drinkek is ugyanígy jó italok. A pálinka túlnőtt magán, most meg kezd beállni egy normális szintre. Most az lenne a feladat, hogy azt a szintet, ahol ez megáll, minél magasabban tartsuk. Az elmúlt 2-3 évben nagyon erősen nőtt a vodka, és elkezdett nőni a whisky is.
A.: Szerinted ez elsősorban anyagi kérdés itthon?
M.R.: Nem, mert nem ugyanazokról a fogyasztókról beszélünk. Az előbb említett a fogyasztók most már 6-7 évvel idősebbek, közel a 30-hoz, vagy túl is azon, lehet, hogy még most is pálinkát isznak többnyire, csak mondjuk született egy gyerekük, sokkal kevesebb alkoholt fogyasztanak, és már nem járnak el minden hétvégén szórakozni.
A.: Ami működött ennél a generációnál, miért nem működik a mai 20-on éveseknél?
M.R.: Akkor jókor voltunk jó helyen, most pedig más trendek vannak. A vodka erősödése például világtrend.
A.: Létezhet a nemzeti tudat központi erősítésének pozitív hatása a pálinka keresletére?
M.R.: Remélem, hogy nem. Ez azért furcsa logika, mert amíg nem volt ez a nagy nemzetieskedés, addig erősen nőtt a pálinkaeladás, amióta pedig van, azóta meg csökken. De szerintem semmi összefüggés nincs a kettő között. Az, hogy lefelé megy a pálinka trendje alapvetően a kereskedelmi főzésűekre igaz, hiszen a bérfőzés és az otthonfőzés robbanásszerűen megnőtt 2010 óta. Erre nincs adat, és nem is lesz, mivel az új törvény semmiféle regisztrációt nem követel meg sem a főzőberendezéssel, sem a főzéssel kapcsolatban. Csak azt határozták meg, hogy adómentesen mennyi pálinkát lehet otthon lefőzni. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányan igényelnek zárjegyet, látszik tehát, hogy ez egy tévút. A magyar ember nem arról híres, hogy adót akar fizetni, márpedig a zárjegy igénylése jövedéki adó befizetésével jár. A törvény úgy szól, hogy saját használatodra főzhetsz, egy háztartáson belül fogyaszthatod el, amit lefőztél, és egy háztartáson belül van meghatározva a 43 hektoliterfok. Ez 86 liter 50 fokos pálinkának felel meg.
A.: Ezt egy év alatt meginni családon belül szép teljesítmény!
M.R.: Igen, de nagyon jól látszik, hogy nem ez történik. Amikor vidéken vagyok, rengetegen jönnek oda hozzám, hogy nem akarok-e bérfőzött vagy otthonfőzött pálinkát venni, mert van nekik 500–1000 liter. Ezt nyilván tudják a törvényhozásban is, a vámosok meg főleg. Bármelyik apróhirdetéses oldal tele van ilyen hirdetésekkel. A törvény nyilván nem erről szól. A vámosok teljesen esélytelenek. Az persze egy dolog, hogy az emberek egymás között vásárolnak pálinkát, viszont ezek az otthon előállított italok már bementek a kocsmákba és a vendéglátóiparba is. Ez a mi igazi problémánk. Amikor konkrétan tudjuk azt, hogy a Vörösmarty téren lévő egyik vendéglátó egység megvesz tőlünk egy évben 3 üveg barrique szilvapálinkát, de hetente elad ennyit, és érezzük is, hogy nem az van a palackban, akkor ott nincs minden rendben. De mit tehetünk? Rájuk küldjük a fogyasztóvédelmet. A fogyasztóvédelem nincs felkészülve műszerekkel, laborral ennek a mérésére, ezért azt mondja, hogy rendben, majd kivizsgáljuk. És ez Budapest! El lehet képzelni, hogy mi van vidéken. Ott már szinte csak pult alatt adnak el pálinkát. Egy prémium étterem bárjában talán még eredeti pálinkát lehet kapni, de a hagyományos kocsmákban szinte biztosan nem.
A.: Ez minőségileg mindig rosszabbat is jelent?
M.R.: Nem feltétlenül, tudnak jót is csinálni. De azért a pálinkafőzés egy szakma. Nem véletlen, hogy a kereskedelmi főzdék folyamatosan fejlesztenek, pl. lecserélik a 10-15 éves gépeiket, több 10 millió forintért vásárolnak új berendezéseket. Persze nagyon fontos, hogy milyen gyümölcsből csinálják a pálinkát, nagyon fontos, hogy hogyan cefrézik. Egy magánfőzde jellemzően nem irányított erjesztést alkalmaz, nem használ enzimeket a cefrézéshez, hanem berakja a 200 literes hordóját a diófa alá, és ott lecefrézi a barackot. Azt sem mondom, hogy ez feltétlenül rosszul sikerül, mert ha nyáron nincs 40 fok, akkor akár jól is sikerülhet. De ha rossz lesz a cefre, abból nem lehet jó pálinkát lefőzetni. Nem véletlenül vásárolnak a főzdék több 10 millió forintos berendezéseket. Ráadásul a vidéki kocsmák, ahol az a fontos, hogy minél több profitot érjenek el, megpróbálnak minél olcsóbb pálinkákat vásárolni. Újra megjelent, hogy cukrozzák a cefrét, mert így sokkal nagyobb a kihozatal. Vidéken 2000 forintért lehet venni egy liter 50 fokos párlatot, miközben egy 50 fokos szesz jövedéki adója 1670 forint, ha erre rászámolod az áfát, akkor már jóval 2000 forint felett jársz.
A.: Mi az a minimum ár, amennyiből ki lehet hozni 1 liter kereskedelmi forgalomba kerülő pálinkát?
M.R.: Ez gyümölcsfüggő, nem ugyanaz érvényes a szilvára, mint a málnára. Egy minőségi szilvapálinka, amit nagyüzemben állítanak elő, önköltsége 2500–3000 forint per hektoliterfok. Ez azt jelenti, hogy ha beállítod mondjuk 40 fokra, akkor 1200 forintra jön ki egy liter. Akkor fél liter 600 forint. Ezt még érleled, beállítod, dolgozol vele, lesz 700 forint. Befizeted a jövedéki adót, ami 666 forint. Most tartunk kb. 1400 forintnál. Ehhez jön a palack, ami 200 forint és az egyéb csomagolás, már 1800 forintnál járunk. Legyen mondjuk 20 százalék nyeresége a főzdének, 2160 forint eddig. Ez persze nem igaz, mert ennyiből nem lehet kihozni. A Tesco árrése 35-40 százalék, így 3600 forintnál tartunk, vagyis ennyibe fog kerülni a Tescóban. A Rézangyal nem véletlenül van 0,35-ös kiszerelésben. A pálinka egy nagyon drága termék, ezért nem jellemző a nagyobb kiszerelés. Ha kiírnánk egy 7 decis pálinkára, hogy 12 ezer forint, mindenki szívrohamot kapna, és még ajándékba sem vennék meg. Miközben a vodkák, whiskyk ott vannak a polcokon 0,7-es üvegben 4000 forintért.
Amióta megemelték a jövedéki adót, ezeknek is megemelkedett az ára, és az adómentes otthoni és bérfőzés nemcsak a pálinkának jelentett problémát, hanem minden szesznek, mert azok, akik azért vásárolnak kommersz szeszeket, mert alkoholisták, vagyis napi alkoholszükségletük van, régen sem pálinkát ittak, mert nem tudták megfizetni, hanem az alsó polcról vásároltak vodkát, rumot, brandyt stb. Az alsó polcon 2012-re 40 százalékkal csökkent az értékesített volumen. De ennek nem az az oka, hogy az emberek kevesebbet isznak, hanem rájöttek, hogy a napi alkoholszükségletüket sokkal olcsóbban meg tudják oldani házi pálinkával. A likőrgyárak válasza erre az volt, hogy csökkentették az alkoholtartalmat. Ezért van az, hogy az alsó polcon már 17 százalékos a vodka. A fogyasztóknak ez persze feltűnt, mert vásároltak belőle, de cserébe nem érték el a kívánt hatást. A pálinka nyilván teljesen más piacon mozog, mert egy fél liter kerül belőle alsó hangon 3500 forintba, vagyis az alkoholisták nem ezt vásárolják. Magyarország pedig nem azon az úton indult el a házifőzés legalizálásával, hogy az alkoholizmust csökkentse, de ez messzire vezet.
A.: Innovációban, termékfejlesztésben mi a jövő?
M.R.: Folyamatos a termékfejlesztés nálunk és a versenytársaknál is. Mi vezettük be a mézes likőr kategóriát, amire azt mondtuk, hogy egy belépő a pálinka világába, mert azokat az embereket, akik gin-tonikot ittak, meg koktélokat, a pálinkát pedig a szaga miatt elutasították, el tudtuk csábítani. Majd megkóstoltak egy málnapálinkát is, és rájöttek, hogy ez nem is olyan rossz. Ahogy ezeket a fogyasztókat átvezettük a pálinkára, már nem is mézeseket ittak, hanem gyümölcspálinkákat. Mostanra eljutottunk oda, hogy az eddig vezérterméknek számító mézes ágyas meggy szerepét lassan átveszi a fekete cseresznye és a barrique szilva.
A.: A pálinkának, mint alapanyagnak lehetne esetleg valamilyen másodlagos felhasználási módja?
M.R.: Ezzel sokan próbálkoznak, mi is próbáltunk koktélt keverni, long drinket csinálni belőle, de egyelőre nem látni, hogy ez óriási siker lenne. Már csak azért sem, mert a pálinka egy nagyon jellegzetes ízű és illatú ital, és long drinkben meg koktélban azok az italok sikeresek, amelyek egyébként semmilyen ízzel nem rendelkeznek. Ilyen pl. a vodka vagy a rum.
A.: Mit jósolsz a pálinkapiacnak a következő néhány évre?
M.R.: Sajnos azt látom, hogy nem nagyon van állami szerepvállalás a pálinka piacra juttatásában külföldön. Ha a jövedéki törvény nem változik meg nagyon gyorsan, akkor radikálisan tovább csökken a kereskedelmi piac, nemcsak a pálinka-, hanem az egyéb szeszpiac is. Azt gondolom, hogy ebben lesz változás jövőre, valószínűleg megint adóköteles lesz az otthoni főzés, aztán majd ráfogjuk az EU-ra, ahol egyébként tényleg folyik egy kötelezettségszegési eljárás ezzel kapcsolatban. Ám ez nem lesz elég az ágazat kifehérítéséhez, hiszen a mostani törvény szerint nekem már most lehet 430 liter 40 fokos pálinkám otthon, és ez még 10 év múlva is otthon lehet, mert azt mondom, hogy én ezt lefőztem 2010–14-ben, de a család egy kortyot sem ivott belőle. Egy normál családnál nyilván nincs otthon ennyi pálinka, de egy vidéki kocsmárosnál, ahol hátul a garázs, elöl a kocsma, ott bizony van a garázsban. Ez a több mint 400 liter pedig legálisan lehet nála. Ez történik ma Magyarországon, és 10 év múlva is ez történne, akkor is, ha módosítanák a jövedéki törvényt. Tehát ennek akkor lenne értelme, ha azt mondja a törvényhozó, hogy nincs többé adómentes főzés, de mindenkinek, akinek 10 liternél több párlata van otthon, azt regisztrálnia kell. Ez azzal párosulna, hogy nagyon szigorú ellenőrzést vezetnének be a kocsmákban, megnéznék, hogy mi van a palackokban, és azt mondanák, hogy ha bármilyen hamisított szeszes italt találunk, akkor azt a kocsmát örökre bezárják, a tulajt pedig örökre eltiltják attól, hogy a vendéglátóiparban vállalkozzon. Akkor meg lehetne állítani ezt a zuhanást.
A.: El tudod képzelni, hogy ezt tényleg meglépi majd a következő kormány?
M.R.: Az adómentes főzés biztosan meg fog változni. Itt nem csak tizenvalahány milliárd forint jövedékiadó-kieséssel kell számolni, hiszen az csak a bérfőzésen volt. Ez az intézkedés elvette a legális piacot, ahol pont a kétszerese volt a jövedéki adó, ez pedig már önmagában több mint 30 milliárd forint. De amit nem adtak el, azon nem volt áfa sem, ez önmagában 50 milliárd forint, és akkor arról nem is beszéltünk még, hogy volt egy kereskedelmi haszonkulcs, aminek szintén lett volna áfája. A teljes folyamatban részt vevő emberek bérköltsége, járulékai stb. összesen bőségesen 100 milliárd forint felett van, ami éves szinten hiányzik a költségvetésből.
Visszatérve a jövőképhez, itthon csak azzal tudjuk szinten tartani az eladásunkat, hogy a versenytársaink piacot veszítenek, és azt mi meg tudjuk szerezni. De ennek egy idő után vége van, és idővel mi is csökkenni kezdünk, ahogy a piac csökken. A jövő alapvetően az exportban van. Ha ott nem lehet 1-2 éven belül piacokat szerezni, akkor mindenki bezárhatja a kaput vagy visszavehet a méretből. Mi most éppen próbálkozunk Oroszországban, Angliában, tárgyalunk Ausztriában, Horvátországban és Szlovákiában.
