Bor, kultúra és borkultúra
A helyi honvédzenekar térzenéjével és ünnepélyes zászlófelvonással vette kezdetét augusztus 17-én Hódmezővásárhelyen a Szent István ünnep alkalmából rendezett programsorozat. Ezt követően a résztvevők a Kossuth tér tér Andrássy út felőli részén felállított színpadhoz vonultak, ahol Almási István polgármester nyitotta meg a VIII. Bor- és Pálinkafesztivált.
Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy a borivás nem csak a borozásról szól, hanem a közösségi élményről is. A borfesztivál jó alkalom arra, hogy barátok, ismerősök találkozzanak, elbeszélgessenek, és a beszélgetés mellé jó zene is jár.
A történelmi borvidékek nedűit kínáló faházak választéka mellett a kulturális programok is fontos szerepet kaptak, ezen a délutánon helyi néptánc és társastánc csoportok műsorát láthatta a közönség. A Csákiné Monoki Mariann által előadott népdalcsokrot követően fellépett a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ Tökmag és Kiscsillag Néptánccsoportja, a Kankalin Néptáncegyüttes pedig még a közönséget is megforgatta. A Promenád Táncsport Egyesület latin showja zárta a pénteki programot.
A bor- és pálinkafesztiválon többek között képviselteti magát a soproni, a badacsonyi, a villányi, a tokaji és a sóshalmi borvidék. Sonkoly Ágnestől, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ programszervezőjétől megtudtuk, hogy idén a négy nap alatt a borral foglalkozó szakemberek a közönségnek is szolgálnak hasznos ismeretekkel a borkultúráról. A rendezvény rangját emeli a borverseny, amelynek keretében idén is odaítélik a Vásárhely Bora címet.
forrásom a http://promenad.hu/cikk/bor-kultura-es-borkultura-117745