Hajós – Pincefalu: „Egy falu, ahol csak a bor lakik, de Ön mindig szívesen látott vendég
Hajós Magyarország déli részén, Kalocsától 20 km-re fekszik, lakói jórészt svábok, akik a Duna menti löszhátra szőlőt telepítettek, az alatta húzódó löszpartba borospincéket vájtak. A szorosan egymás mellett sorakozó, mintegy 1200 fehérre meszelt présház a népi építészet remeke. Az egymáshoz bújó jellegzetes épületek Európa legnagyobb összefüggő pincefaluját alkotják! Hangulatos utcáiban sétálva lehetőség van pincelátogatásra és a pincében érlelődő borok kóstolására.
Ha már Hajóson vagyunk, semmiképp sem szabad kihagynunk a gazdák pincéiben érlelődő, finomabbnál-finomabb borokat! De még mielőtt végig kóstolnánk a csábító nedűket, nézzünk körül alaposan a faluban, hiszen sosem tudhatjuk előre, milyen nem várt hatással lesz ránk a borozgatás!
A település őrzi a sváb népi hagyományokat. Ünnepi alkalmakkor egy egész falu csodálja meg a helyi néptánc együttes ügyes lábú néptáncosainak műsorát, egy emberként hallgatják végig fúvós együttesük előadásait. A kisgyermekek népi gyermekjátékok révén ismerkednek meg a sváb kultúra hagyományaival.
A helybéliektől azt is megtudtuk, hogy a régi szép időkben csak a férfiak mehettek ki a pincékhez, nőket csak akkor fogadtak, ha szüretelni, vagy éppen takarítani kellett! A férfiak, hogy sűrűbben látogathassák a pincéket kitalálták, hogy a krumplit bezony a kellemesen hűvös pincében kell tárolni, különben nem lesz meg a jellegzetes zamata! Ma már a nők szabadon járhatnak-kelhetnek a pincék között, bár még így sem látni őket olyan sűrűn. A pincék között sétáló vendég gyakran láthat borkóstolásra nyitva álló kapukat, víg kedélyű, barátságos házigazdákat, valamint bográcsban rotyogó, ínycsiklandó étkeket, amiket a hajósiakkal való előzetes egyeztetés alapján bárki megrendelhet magának. A hajósi pincesor azonban nemcsak látványosságával, hanem kiváló minőségű boraival is ezrével vonzza a magyar és külföldi vendégeket.
A pincefaluhoz köthető Hajós népünnepélye is, a sok ezer fős tömeget vonzó Orbán-napi Borünnep. Minden év májusának utolsó hétvégéjén a térség és az ország minden szegletéből érkeznek ide a látogatók, Hajós lakossága pedig mondhatni kiköltözik a pincefaluba. Az egész évben nyugalmas és csendes pincefalu ilyenkor megtelik élettel és vidámsággal. Ilyenkor eljönnek a távol élő rokonok, barátok és a hajósi néppel együtt tisztelegnek a borászok védőszentje, Szent Orbán előtt és emelik poharaikat a majd 300 éve ideérkezett első szőlőtermesztők egészségére.
A barokk stílusú hajósi kastélyt gróf Patachich Gábor kalocsai érsek építtette 1740-ben vadászkastély céljára, majd 1766–67-ben gróf Batthyány József érsek kibővítette a kastélyt, ekkor nyerte el mai formáját. A gyönyörűen felújított kastély állandó és időszakos kiállításokkal, interaktív terminálokkal, a barokk kori főpapi életformát bemutató idegenvezetőkkel várja a látogatókat.
A hajósi kirándulás során látogassák meg a Gemenc csodálatos világának egyik gyöngyszemét, a Veránka szigetet. Azon kevés területekhez tartozik Európában, ahol a természet még érintetlen valóságában, úgynevezett „ősvadon” jellegben mutatja magát. Mind növényzete, mind állatvilága, mind klímája egyedülálló Európában. A szigetet csak vízi úton lehet megközelíteni, amely páratlan élményt nyújt. A zavartalan működés hátterét két hajó biztosítja.