Tokaji borcsata: a szlovákok nem akarnak megegyezni Keményebb fellépést várnak a magyar kormánytól a tokaji névhasználata kapcsán a helyi szőlőtermelők és borosgazdák − fogalmazta meg a helyiek véleményét Marcinkó Ferenc, a Tokaji Hegyközségi Tanács elnöke. A tokaji bor nevének védelme most azért került megint napirendre, mert a szlovákok szintén bejegyeztették a Tokaj nevet az unióban. Ezzel továbbra sem ért egyet a helyi szőlőtermelő és borász közösség, mivel Magyarország már korábban levédette a Tokaji nevet, és azt az Európai Unió is elismerte. Időközben azonban ezt Tokajra változtatták, mivel a bor származási helyét jelölő földrajzi nevet védették le, mint földrajzi árujelzőt. A két ország között régóta vita van a tokaji névhasználatról. Ez ügyben 2004-ben majdnem sikerült megegyeznie a két országnak, ám akkor a szlovákok nem teljesítették ígéretüket, így nem született megegyezés. A Tokaji nevet egyebek között csak akkor használhatták volna északi szomszédunknál, ha pontosan kijelölik azt a területet, ahol ilyen néven kívántak bort előállítani. Ez a magyar vélemény szerint 565,2 hektáros termőterületet jelentett volna. Emellett harmonizálniuk kellett volna a tokaji borra vonatkozó előírásaikat a magyar bortörvénnyel, illetve különféle más jogszabályokkal. Továbbá a tokaji bor egységes minőségét egy közös testület ellenőrizte volna. Ezzel egy határon átnyúló borvidék jöhetett volna létre. A megállapodás azonban kútba esett − mondta a helyi hegyközségi tanács elnöke. Szerinte látható, hogy a szlovákok nem kívánnak a tárgyalóasztalnál megegyezni az ügyben, ezért kérnek a gazdák keményebb fellépést a kormánytól érdekeik védelmében. Álláspontjuk szerint mindenekelőtt az Európai Bizottsághoz kell fordulni a kérdésben, és amennyiben ott Magyarország számára nem megfelelő döntés születik, nemzetközi bíróság elé kell vinni az ügyet. forrásom a http://hvg.hu/gazdasag/20100305_kemenyebb_fellepest_akarnak_a_tokaji_gazd
bor, pince, borászat, szőlő, pálinka, párlat, hírek .. e-mail: tester@fw.hu
2010.03.07. 11:21
A szlovák tokaji ...
Címkék: szlovákia bor tokaji
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://borhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr1001815720
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.