Borrá érett szemlélet Pannonhalmán
Régóta élt bennem a vágy, hogy olyan építészekkel készítsek egy sorozatot, akik gondolataikat egy borászati épület megálmodásában is kiteljesítették. Érdekelt, hogy egy ilyen speciális építmény milyen gondolkodásmódot, szabadságot illetve „kötöttséget” jelent egy-egy építész számára. Elsőként a Pannonhalmi Apátsági Pincészet épületét járhattam be az egyik tervezővel.
A Pannonhalmi Apátsági Pincészet gravitációt kihasználó épületegyüttese: a felső épület a présház, a kút a földbe van rejtve, a másik két épületrész pedig a pince egy-egy része. A középső épület mellett a fák takarásában teraszon, gyönyörű kilátás mellett kóstolhatnak jó idő esetén a vendégek.
A borszentélyt Papp Róberttel, a CZITA Építésziroda egyik munkatársával jártam be, aki társépítészként személyesen is részt vett a bencés apátság pincészetének megálmodásában.
Elsőként arra voltam kíváncsi, hogy mennyire számít ma, Magyarországon referencia-munkának egy pinceépület megtervezése. Papp Róbert szerint egyre fontosabb az építészet e különleges válfaja. Szerinte ez olyan, mint amikor különböző kultúrkörök keverednek: az építészet és a borok ismerete. A borok nyelvére lefordítva: két tétel házasítása révén egy olyan harmadik bort kapunk, amelyik a két alap erényeit ötvözi, teljesebbé, gazdagabbá téve azokat.
Még 2001-et írtunk, amikor Gál Tibor meghatározó ötletei révén elindult a közös munka az építészirodával – kezdi az építész. Jellemző volt Gál Tiborra, hogy egy Székesfehérvár közeli pihenőben találkozott Papp Róberttel és tervezőtársaival, Czigány Tamással és Tóth Györgyivel. Gál éppen Szekszárdról rohant Egerbe, hogy saját pincészetében is intézze dolgait. Ezer dolgot csinált egyszerre. Mindig.
Gál Tibor az az ember volt, aki sokakat megosztott temperamentumával, gondolataival. Egy dolgot viszont senki nem tagadhatott vele kapcsolatban: az elismerést. Soha nem pihent, mindig dolgozott valamin. Leginkább több valamin. Kihasználva az északi és déli félteke közötti eltéréseket, dolgozott ugyanabban a szüreti időszakban Magyarországon, Olaszországban, de még Dél-Afrikában is. Azt hiszem, ez is lett a végzete. Egy szerencsétlen autóbalesetben halt meg Dél-Afrikában. Valószínűleg a fáradtság hajszolta őt a végzetébe. 2005. február 10-től sajnos már nincs közöttünk. Olyan filozófiát és módszereket hagyott azonban maga után, amelyek a mai napig őrzik emlékét. Többek között az építésziroda is az ő elgondolásai alapján fogott bele a borászat megvalósításába.
A pincészet komplex épülete a monostor tövében épült meg, Szent Márton hegyének délkeleti lábánál. A feldolgozó, érlelő és palackozó helyiségeket is magában foglaló épület maximálisan kihasználja a hely adottságait és eleget tesz a technológia követelményeinek. A magas szintkülönbség sok érdekes és egyedi megoldást kívánt az építészektől – többek között a tartályok szintek közötti elhelyezését –, ugyanakkor egy szinte egyedül álló lehetőséget is kínált: a gravitáció elvét kihasználó technológia megvalósítását.
A rendszer három elemből (szintből) tevődik össze
.jpg)
Legfelül, a hegy tetején található a présház, itt kerül a szőlő először kapcsolatba az épülettel. A présház három egymásra épülő szintjén különböző technológiai folyamatok zajlanak: a szőlő fogadása, bogyózása, az áztató tartályokba vagy közvetlenül a présbe való juttatása és a must átmeneti tárolása, kezelése.
A különböző szintek egymásra helyezése teszi lehetővé, hogy a feldolgozás folyamán nem a szőlőt, illetve cefrét, mustot mozgatják a gépekhez, hanem a gépeket helyezik az adott rendeltetési helyre. Ehhez szükséges az épület legfelső emeletén található daru, amely biztosítja a borászati gépek, berendezések mozgatását a szinteken és a szintek között. Ha szőlő nem megy a préshez…
A gravitáció elvének borászati alkalmazása azért fontos, mert ezzel a módszerrel szinte teljesen elkerülhető, hogy a gyümölcs magjából kioldódó keserű ízeket okozó kémiai vegyületek a borba jussanak.
Az apátsági pince egyik speciális rendszere a vöröscefre-préselésre alkalmas technológia. A szintkülönbségekre épülő technológia révén a prést a tartály alatt helyezték el (felül tölthető, alul üríthető tartály szinteltolással): az újbor lefejtése után az ürítő ajtó nyitásával a présbe juttatják azt, a préselésnél keletkező újbor pedig csővezetéken keresztül kerül az érlelő térbe.
Követve a munkafázisok folyamatát merülünk el a hegy gyomrában, eljutva a második elemhez.
Megjelenésében, elnevezésében is egy transzfer épületrészről beszélhetünk a kúttal kapcsolatban. Az összekötőelem segítségével máris a domb gyomrában vagyunk, ahol a borházat és az érlelő pincét helyezték el.
Itt találjuk az erjesztő tartályokat, amelybe csővezetékeken érkezik a must a présházból. A borház egyszerű elemekkel operál: vasbeton szerkezetű, tágas, magas, jól lehet közlekedni benne a munkafázisok során. A funkcionalitás itt az úr. Egyébként az egész épületre jellemző a szemlélet, ami alárendeli az építész gondolatait a munkafolyamatnak. Itt történik a nagy átváltozás: szőlőléből bor fejlődik, amely később vérré válhat.
Az érlelő pincék fiatal koruk ellenére régi klasszikus pinceágak képét vetítik elénk. Nemes penész helyett itt boltívbe simuló téglákat találunk. A természet itt is egységet alkot: fa és égetett agyag tölti meg melegséggel a hideg föld gyomrában létrehozott pinceágakat.
Az épületrész építészeti megfogalmazása, a kőborítású támfalak és a hangsúlyos félköríves főbejárat az építmény “pince jellegét” teszik képszerűvé. Tervezésekor még azzal kalkuláltak, hogy nincs szükség külön tároló helyiségekre, de ez is megdőlt: nemrégiben egy nagyobb, palackos tárolásra is használt raktárral bővült az apátsági pince.
A palackozó helyiségben található korszerű berendezés, amely napi 10-12 ezer palack töltésére alkalmas. A palackozást követően néhány borfajta rögtön címkét kap és kartondobozokba csomagolva készen áll az értékesítésre. A nagytestű fehérborok és a vörösborok a töltést követően visszakerülnek a pincébe, és további 6-12 hónapig a palackban érnek.
Az építmény külső megjelenésének formálásában a legmeghatározóbb szempont az volt, hogy a történelmi és földrajzi múlt ne sérüljön. Olyan épületre vágytak a megrendelők és a tervezők is, amelyik jelenlétével nem kíván kitűnni környezetéből, mégis meghatározza a táj jellegét. Ezt a filozófiát támogatja a külső felületek burkolóanyaga is: süttői mészkövet használtak a kivitelezésnél. Egy olyan anyagot választottak a tervezők, amelyik az idő múlásával, lassan öregedve ad patinát az egyébként modern gondolatokra épülő épületnek.
A belső terekre, munkahelyszínekre összességében a funkcionalitás a jellemző. Az egyszerű néha több elve itt is tökéletesen működik. A hűvös acélt remekül egészíti ki a tégla és a fa, lüktető vibrálást kölcsönözve a tereknek.
Papp Róbert (jobb oldali képünkön), felidézve a Gál Tiborral folytatott konzultációkat is, elmondta, hogy ugyanaz a dolog lehet szabadság és kötöttség is. Amikor úgy kell megtervezni egy funkcionális épületet, hogy az esetleg a jövőben változhat, sokkal kötöttebb az ember keze. Azzal viszont, hogy változhat, fejlődhet az épület, egy magasabb rendű szabadságot is nyerhetünk. Ezt az ellentmondást azzal lehet feloldani, ha hagyunk a változásoknak is lehetőséget, nyitva hagyunk kapukat, hogy majd szükség esetén beléphessünk ezeken.
– Amikor Tiborral belefogtunk a tervezgetésbe, még azt sem lehetett tudni, hogy sikeres lesz-e a vállalkozás. Senki nem tudta, inkább csak sejtette, hogy milyen fogadtatásban részesül az apátsági bor – mondta el az építész. Úgy kellett megtervezni az épületegyüttest, hogy fejleszthető legyen. Erre több példa is volt a pincészet életében. A fogadóépület szintjén a kezdetekben nem volt erjesztő vagy tárolókapacitás, most fakádak és acél tartály is ékesíti a fogadószintet. A gépek mozgatására szolgáló daru beépítését, illetve tárolási helyzetbe mozgatását is megváltoztatták. A gyakorlati munka tapasztalatai tették szükségessé a változtatásokat.
Elsőként arra voltam kíváncsi, hogy mennyire számít ma, Magyarországon referencia-munkának egy pinceépület megtervezése. Papp Róbert szerint egyre fontosabb az építészet e különleges válfaja. Szerinte ez olyan, mint amikor különböző kultúrkörök keverednek: az építészet és a borok ismerete. A borok nyelvére lefordítva: két tétel házasítása révén egy olyan harmadik bort kapunk, amelyik a két alap erényeit ötvözi, teljesebbé, gazdagabbá téve azokat.
Még 2001-et írtunk, amikor Gál Tibor meghatározó ötletei révén elindult a közös munka az építészirodával – kezdi az építész. Jellemző volt Gál Tiborra, hogy egy Székesfehérvár közeli pihenőben találkozott Papp Róberttel és tervezőtársaival, Czigány Tamással és Tóth Györgyivel. Gál éppen Szekszárdról rohant Egerbe, hogy saját pincészetében is intézze dolgait. Ezer dolgot csinált egyszerre. Mindig.
Gál Tibor az az ember volt, aki sokakat megosztott temperamentumával, gondolataival. Egy dolgot viszont senki nem tagadhatott vele kapcsolatban: az elismerést. Soha nem pihent, mindig dolgozott valamin. Leginkább több valamin. Kihasználva az északi és déli félteke közötti eltéréseket, dolgozott ugyanabban a szüreti időszakban Magyarországon, Olaszországban, de még Dél-Afrikában is. Azt hiszem, ez is lett a végzete. Egy szerencsétlen autóbalesetben halt meg Dél-Afrikában. Valószínűleg a fáradtság hajszolta őt a végzetébe. 2005. február 10-től sajnos már nincs közöttünk. Olyan filozófiát és módszereket hagyott azonban maga után, amelyek a mai napig őrzik emlékét. Többek között az építésziroda is az ő elgondolásai alapján fogott bele a borászat megvalósításába.
A CZITA Építésziroda filozófiája:
„Számunkra a borászat – a korszerű technológia maradéktalan kielégítése és a környezetbe való illesztés kötelező körein túlmenően – elsősorban a »lényeg«, a titok, az átváltozás folyamatának építészeti megfogalmazása terekkel, anyagokkal, fénnyel és sötétséggel.”
Visszatérve a gondolatházasításra, az építészek a helyszín, a bencések filozófiája és a borászati technológia ismeretében kezdték meg a tervezést elsőként fejben, majd a tervezőasztalon. Amikor körbejártuk a pincészetet Papp Róberttel, akkor, döbbentem rá, hogy mennyire kreatív és a helyhez idomuló az épület. Érződik rajta, hogy érett, tiszta, környezettudatos és perspektivikus. Ahogy az építész is megjegyezte: a bencések építtethettek volna egy acélvázas csarnokot is, de ők abban gondolkodnak, hogy még több száz év múlva is szeretnének itt gazdálkodni, bort készíteni. Az ezer év kötelez, tette hozzá az építész, szerény mosollyal a szája szélén.„Számunkra a borászat – a korszerű technológia maradéktalan kielégítése és a környezetbe való illesztés kötelező körein túlmenően – elsősorban a »lényeg«, a titok, az átváltozás folyamatának építészeti megfogalmazása terekkel, anyagokkal, fénnyel és sötétséggel.”
A pincészet komplex épülete a monostor tövében épült meg, Szent Márton hegyének délkeleti lábánál. A feldolgozó, érlelő és palackozó helyiségeket is magában foglaló épület maximálisan kihasználja a hely adottságait és eleget tesz a technológia követelményeinek. A magas szintkülönbség sok érdekes és egyedi megoldást kívánt az építészektől – többek között a tartályok szintek közötti elhelyezését –, ugyanakkor egy szinte egyedül álló lehetőséget is kínált: a gravitáció elvét kihasználó technológia megvalósítását.
A rendszer három elemből (szintből) tevődik össze
Présház – az első érintés
Legfelül, a hegy tetején található a présház, itt kerül a szőlő először kapcsolatba az épülettel. A présház három egymásra épülő szintjén különböző technológiai folyamatok zajlanak: a szőlő fogadása, bogyózása, az áztató tartályokba vagy közvetlenül a présbe való juttatása és a must átmeneti tárolása, kezelése. A különböző szintek egymásra helyezése teszi lehetővé, hogy a feldolgozás folyamán nem a szőlőt, illetve cefrét, mustot mozgatják a gépekhez, hanem a gépeket helyezik az adott rendeltetési helyre. Ehhez szükséges az épület legfelső emeletén található daru, amely biztosítja a borászati gépek, berendezések mozgatását a szinteken és a szintek között. Ha szőlő nem megy a préshez…
A gravitáció elvének borászati alkalmazása azért fontos, mert ezzel a módszerrel szinte teljesen elkerülhető, hogy a gyümölcs magjából kioldódó keserű ízeket okozó kémiai vegyületek a borba jussanak.
Az apátsági pince egyik speciális rendszere a vöröscefre-préselésre alkalmas technológia. A szintkülönbségekre épülő technológia révén a prést a tartály alatt helyezték el (felül tölthető, alul üríthető tartály szinteltolással): az újbor lefejtése után az ürítő ajtó nyitásával a présbe juttatják azt, a préselésnél keletkező újbor pedig csővezetéken keresztül kerül az érlelő térbe.
Követve a munkafázisok folyamatát merülünk el a hegy gyomrában, eljutva a második elemhez.
A kút
A bencések találó névvel látták el ezt a különleges épületrészt: a kút nevet kapta. Az épületegyüttesnek ez a része nem más, mint egy liftház, ami összeköti a présházat a pincével, a rendszer harmadik elemével, szintjével. A belső anyaghasználatra a visszafogott természetesség jellemző, ami a liftházban vakolás nélküli téglában válik tapintható valósággá. A falazáshoz 220 000 téglát használtak fel.Megjelenésében, elnevezésében is egy transzfer épületrészről beszélhetünk a kúttal kapcsolatban. Az összekötőelem segítségével máris a domb gyomrában vagyunk, ahol a borházat és az érlelő pincét helyezték el.
A pince – metamorfózis a hegy gyomrában
Itt találjuk az erjesztő tartályokat, amelybe csővezetékeken érkezik a must a présházból. A borház egyszerű elemekkel operál: vasbeton szerkezetű, tágas, magas, jól lehet közlekedni benne a munkafázisok során. A funkcionalitás itt az úr. Egyébként az egész épületre jellemző a szemlélet, ami alárendeli az építész gondolatait a munkafolyamatnak. Itt történik a nagy átváltozás: szőlőléből bor fejlődik, amely később vérré válhat.Az érlelő pincék fiatal koruk ellenére régi klasszikus pinceágak képét vetítik elénk. Nemes penész helyett itt boltívbe simuló téglákat találunk. A természet itt is egységet alkot: fa és égetett agyag tölti meg melegséggel a hideg föld gyomrában létrehozott pinceágakat.
Az épületrész építészeti megfogalmazása, a kőborítású támfalak és a hangsúlyos félköríves főbejárat az építmény “pince jellegét” teszik képszerűvé. Tervezésekor még azzal kalkuláltak, hogy nincs szükség külön tároló helyiségekre, de ez is megdőlt: nemrégiben egy nagyobb, palackos tárolásra is használt raktárral bővült az apátsági pince.
A palackozó helyiségben található korszerű berendezés, amely napi 10-12 ezer palack töltésére alkalmas. A palackozást követően néhány borfajta rögtön címkét kap és kartondobozokba csomagolva készen áll az értékesítésre. A nagytestű fehérborok és a vörösborok a töltést követően visszakerülnek a pincébe, és további 6-12 hónapig a palackban érnek.
A természet előtt tisztelegve
Az építmény külső megjelenésének formálásában a legmeghatározóbb szempont az volt, hogy a történelmi és földrajzi múlt ne sérüljön. Olyan épületre vágytak a megrendelők és a tervezők is, amelyik jelenlétével nem kíván kitűnni környezetéből, mégis meghatározza a táj jellegét. Ezt a filozófiát támogatja a külső felületek burkolóanyaga is: süttői mészkövet használtak a kivitelezésnél. Egy olyan anyagot választottak a tervezők, amelyik az idő múlásával, lassan öregedve ad patinát az egyébként modern gondolatokra épülő épületnek.A belső terekre, munkahelyszínekre összességében a funkcionalitás a jellemző. Az egyszerű néha több elve itt is tökéletesen működik. A hűvös acélt remekül egészíti ki a tégla és a fa, lüktető vibrálást kölcsönözve a tereknek.
Szabadság kontra kötöttség
Papp Róbert (jobb oldali képünkön), felidézve a Gál Tiborral folytatott konzultációkat is, elmondta, hogy ugyanaz a dolog lehet szabadság és kötöttség is. Amikor úgy kell megtervezni egy funkcionális épületet, hogy az esetleg a jövőben változhat, sokkal kötöttebb az ember keze. Azzal viszont, hogy változhat, fejlődhet az épület, egy magasabb rendű szabadságot is nyerhetünk. Ezt az ellentmondást azzal lehet feloldani, ha hagyunk a változásoknak is lehetőséget, nyitva hagyunk kapukat, hogy majd szükség esetén beléphessünk ezeken. – Amikor Tiborral belefogtunk a tervezgetésbe, még azt sem lehetett tudni, hogy sikeres lesz-e a vállalkozás. Senki nem tudta, inkább csak sejtette, hogy milyen fogadtatásban részesül az apátsági bor – mondta el az építész. Úgy kellett megtervezni az épületegyüttest, hogy fejleszthető legyen. Erre több példa is volt a pincészet életében. A fogadóépület szintjén a kezdetekben nem volt erjesztő vagy tárolókapacitás, most fakádak és acél tartály is ékesíti a fogadószintet. A gépek mozgatására szolgáló daru beépítését, illetve tárolási helyzetbe mozgatását is megváltoztatták. A gyakorlati munka tapasztalatai tették szükségessé a változtatásokat.
Papp Róbert az épület bemutatásánál azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy úgy tervezték a borászati komplexumot, hogy nagyobb csoportok számára is bejárható, látogatható legyen a borászat. Ez azért is fontos, mert a pince a bencés monostor lábánál helyezkedik el, ami közelségéből adódóan lehetőséget kínál annak megtekintésére is. Érdemes is elmenni és megnézni, hogy múlt, jelen és jövő milyen harmóniában tud együttműködni. Szép példa.
forrásom a http://www.metropol.hu/mellekletek/vorosesfeher/cikk/533341
