A Karnevál története
Csalódni fog, aki valami duhaj ódára vágyik, amelyben minden igaz magyart a nemes nedű moderált vedelésére buzdítok, s elferdített tudományos koholmányokkal erősítem meg rossz szokásaiban. Szembe kell néznünk azzal a rideg ténnyel, hogy hiába ősi, hiába mitizált, hiába kulturálisan legitimált, az alkohol bor formájában is csak idegméreg. Lehet persze továbblapozni, de akkor sosem tudja meg, hogyan vezetik orránál fogva, hogy veszik rá az egészség nevében az egészségkárosításra.
Na ja, hogy már az ősi kultúrák is fogyasztottak bort, az nem érv semmire, mert ugyanez elmondható a kábítószerekről, a dohányzásról az emberhúsról és sok más egészségtelen dologról.
Azért fussunk le egy historikus kört
Nem hogy "már a görögök", de már az ősi Egyiptomban, Mezopotámiában és lényegében az egész Közel-Keleten ismerték a szőlőt, és a belőle készíthető bort. Az ember legalább 9000 éve csiszolgatja a borkészítés tudományát. Az egész a Fekete tenger partján kezdődött, aztán mint a vadszőlő indái, futottak szét egész Közel-Keleten. A világ borszőlőinek 99%-a az eurázsiai Vitis Vinifera leszármazottja. A dolog különös, mert Észak-Amerikában is rengeteg vadszőlő faj volt honos, olyannyira, hogy az ott turistáskodó vikingek Szőlőföldnek nevezték az újföldet. De az őslakosok valahogy mégsem találták fel a bort, ők a kakaóra és az emberáldozatra koncentráltak.
Persze minden népnek van valami bugyuta története a bor felfedezésére. A perzsák királya Jamsheed imádta a szőlőt, és egész évre bespejzolt belőle nagy edényekben. Az egyik azonban megerjedt, és egyik háremhölgye, kinek kínzó fejfájása volt, véletlenségből ivott belőle. A lötty hatására álomba merült, s fejfájása elillant. Persze rohant elmondani urának, s lőn bortermelés Perzsiában. A Biblia szerint meg Noé ültette el a szőlőt az Ararát hegy oldalába, s készített belőle bort. Talán ez jár a legközelebb az igazsághoz, mert az Ararát a mai Kaukázusnak felel meg. Noé bárkáján megbújhatott egy borkereskedő házaspár is, mert aztán igencsak elszaporodtak ezen a vidéken.
Hogy ez az Isteni terv része volt-e, vagy inkább a Sátán műve, nem tudni. Mindenesetre Mezopotámiába is borkereskedők hurcolták be a földi Paradicsomot ígérő bort, oly sikert aratva, hogy a sumérek is őstermelőkké váltak, s a bort -agyagtábláik szerint- gyógyszerként is használták. Az egyiptomiak ugyancsak mitizálták a bort, ők Osiristől származtatták, ami igen megtisztelő bearanyozása az Ismeretlen Kufárnak, aki először oldalgott be borostömlőjével a királyságba. Számos egyiptomi boros bödönt találtak, melyre akkurátusan rányomták a bödön tulajdonosát, a bor fajtáját és származását. Legalább hatféle bort termeltek, ami a dolog komolyságára is utal. A papiruszokat bogarászó tudósok részletes gyógyászati ajánlásokat is találtak.
Az indiaiak szintén sokra becsülték a bort, a Védákban található Ayur-Véda részletesen tárgyalja, mire, hogyan kell használni a bort. Jó álmatlanságra, szomorúságra, fáradtságra, étvágyfokozó, emésztést serkentő, de mértéktelen fogyasztása betegséget okoz. A Vitis Vinifera még Kínát is meghódította, mikor i.e. második században Zhang Qian hivatásos földrajzi felfedező először kezdte kitaposni a selyemutat Közép-Ázsia irányába, majd tízévi be nem tervezett raboskodás után visszatért a hírrel, hogy vannak ezek a bogyók, melyekből remek ital készíthető. Mivel szőlővesszőket is vitt haza, így a Han dinasztia uralkodói megismerhették a bor örömeit.
A görögök természetesen Dionüszosznak tulajdonítják a bor felfedezését, de prózaibban Egyiptom irányából érkezett Krétára kereskedők butykosaiban, majd onnan a kontinensre. Az Iliász és az Odüsszeia bővelkedik leírásokban, melyekből bárki megtudhatja, milyen elterjedt is volt a bor már i.e. 1600 körül is. Európában aztán a rómaiak terjesztették el, akik igen nagy szakértelemre tettek szert a borkészítésben, szőlőnemesítésben, a szőlő betegségeinek kezelésében. Már használtak fahordókat és üvegeket.
A szőlő és bortermelés meghódította egész Európát, de amikor az 1500-1600 években Amerikában is el akarták terjeszteni, különös módon csak Mexikóban, majd később Kaliforniában sikerült; mindenhol másutt a tövek két-három év után kipusztultak. Jobban alakultak volna a dolgok, ha valaki fog egy mikroszkópot és megfejti a talányt, de hát mindenki aranyat ásott, vasutat épített, vagy leitta magát. Így aztán a válasz sokba került Európának. Az egész a botanikusok gyűjtögető életmódjának köszönhető.
Addig-addig ette a fene az angol Királyi Botanikus Kert egyik munkatársát egy eredeti amerikai szőlőtőért, míg végre 1863-ban megszerezte, s vele Európának a phylloxérát. A phylloxéra végigsöpört Európán, s csak az mentette meg az európai szőlőt, hogy Thomas Munson texasi növénynemesítő rájött: a phylloxérával szemben immúnis amerikai szőlővel kell beoltani az európai fajtákat.
De alig múlt el a veszély, jött Amerikából a peronoszpóra, amely csak a Bordói lé hatására adta fel gonosz terveit. Még pár szót szenteljünk Kalifornia bortermelésének. San Diegoban először Junipero Serra atya telepítette az első ültetvényt, majd még nyolcat, de aztán jött egy magyar, Haraszthy Ágoston nemes, aki 1840-től Kaliforniába települt és intenzíven borászkodni kezdett. Mellesleg San Diego első seriffje is ő volt, de nevét inkább, mint a "Kaliforniai bor atyja"-ként őrzik Amerikában, hisz ő teremtette meg Kalifornia máig virágzó boriparát.
Tudomány és propaganda
Kérdezhetnénk, mi szüksége van a bortermelőknek kacsatenyésztésre? A válasz roppant egyszerű. Tudományos kacsákról van szó, melyek hamis megnyugvást keltenek, s fellendítik a borfogyasztást. Persze nem minden kutató a bortermelők ügynöke. De az is valószínűsíthető, hogy nem az absztinens kutatók mutatják ki a moderált borfogyasztás szív- és érrendszert védő hatásait, hanem azok, akik amúgy is iszogatnak. Na meg mindig vannak divattémák, és ha valaki belekóstolt a könnyű sikerbe, szeretne szörfölgetni tovább a siker hullámain, újabb és újabb igazoló vizsgálatokkal árasztva el a világot. Az igazság az, hogy mindig gyanús az, amit kórusban mondanak. S ilyen a vörös bor egészségvédő hatása.
Az egész történet a Samul Black ír orvos által 1819-ben felállított Francia-paradoxonnal indult: meg kellett magyarázni, miért alacsonyabb a francia emberek szív és érrendszeri halálozása sok más országhoz képest. 160 évvel később valaki rábukott a témára, hogy netán a franciák nagy vörösbor fogyasztása miatt van az egész. A statisztika bejött. Nemcsak a franciáknál, de más országokban is: ahol az egy főre jutó vörösborfogyasztás nagyobb volt, ott kisebb volt a szívhalálozás. Az ilyen témákra gyorsan ráharapnak azok, akiknek amúgy nincs épkézláb ötletük, mit is kutassanak. A baj csak az, hogy egyetlen faktort kiragadva mindig ki lehet hozni ilyen eredményeket, az orvostudomány tele van hasonló kártékony mítoszokkal.
Mi véd a vörösborban?
Alapigazság, hogy a kígyóméregtől a szójáig minden eléggé összetett ahhoz, hogy akár védőhatásokat, akár ártó anyagokat ki lehessen benne mutatni. Így vagyunk a vörös borral is.
Onnantól, hogy "véd", egyből rábukkantak a resveratrol nevű vegyületre, ami antioxidáns hatású, tehát lombikban véd a rák ellen. Igaz, hogy egy liter vörösborban van annyi belőle, mint egy csésze teában, de sebaj. A tea nem kábít, fél liter vörösbor után meg már senkit nem érdekelnek az ilyen apróságok. Van a vörösborban még sok más bioflavonid is, amelyek kémcsőben remek tulajdonságokat mutatnak, pl. gátolják az erekben a plakk-képződést. Azt nem illik firtatni, hány litert is kéne inunk, hogy érvényesüljön ez a hatás. Az is fölösleges rossz érzéseket keltene, ha rámutatnánk, hogy az alkohol véralvadást gátló pozitív hatásáért szervezetünk folyamatos pusztulását kell elviselnünk. A lényeg, hogy védőhatások IS vannak a borban és egyéb alkoholtartalmú italokban.
A mítosz alkoholban oldódik
Eric B. Rimm és munkatársai 1996-ban 10 követéses vizsgálatot tekintettek át, s arra következtettek, hogy akár vörösbort, akár fehéret, akár sört iszik valaki, ha azt issza mértékkel, ami adott országban szokásos, akkor kisebb a kockázata a szívhalálra, mint az absztinenseknek vagy az erősen ivóknak.
Amerikában, pl. a sör a "védőital", legalábbis egy vizsgálat szerint. Arthur Klatsky és munkatársai 1993-ban 130 000 amerikai felnőtt alkohol fogyasztását elemezve arra következtettek, hogy a sörfogyasztók a legvédettebbek a szívbetegséggel szemben. Az "ivás", mint viselkedéses védőfaktor persze utalhatna arra, hogy nem az alkohol, hanem szociális-társas hatások játszanak itt szerepet, de az újabb egyoldalú elemzések felmelegítették azt a -még az 1920 évekből származó, de a vallásos jellegű alkoholellenes mozgalmak miatt asztal alá söpört- eredményt, miszerint a moderált alkoholfogyasztás egészségvédő hatású.
Mielőtt ezt az érvet szétcincálnánk, egy másik irányból akadékoskodva kérdezhetjük: kik azok a "vörösborfogyasztók"? Az emberek nem vaktában választanak italokat, hanem társadalmi hovatartozásuk szerint. Anne Tjonneland és munkatársai 2001-ben 48 763 dán személy táplálkozását és alkoholfogyasztását elemezte. Bizonyították, hogy a vörösbort preferálók kétszer gyakrabban ettek salátákat, zöldséget, halat, olivaolajat, mint a sörivók vagy a töményet fogyasztók. John C. Barefoot és munkatársai 2002-es vizsgálata azt mutatta, hogy akik vörösbort fogyasztanak, azok kevesebbet dohányoznak (!), több zöldséget és gyümölcsöt és kevesebb vörös húst esznek. Magyarán a vörösborfogyasztók, legalábbis Európában, azon réteghez tartoznak, akik egészségesebb életet élnek. Nem meglepő módon, Naja R. Nielsen és munkatársai 2004-es vizsgálata szerint a borfogyasztók iskolázottabbak és vagyonosabbak a sör és tömény alkoholt fogyasztókhoz képest. Az angol köztisztviselők közt ugyanezt az összefüggést találták: a vörösbor-ivók iskolázottabbak, magasabb jövedelműek és egészségesebben táplálkoznak.
És közismert összefüggés, hogy az alsóbb osztályokban a fokozottabb stressz és egészségtelenebb életmód miatt nagyobb a szívbetegség kockázata. Poul Suadicani és munkatársai 1997-es vizsgálata szerint az alsóbb osztályba tartozás másfélszeres kockázatot jelent a szívbetegség szempontjából.
Összességében tehát a "vörösbor mítosz" elszállt: nem a vörösborfogyasztás, hanem a vörösbort fogyasztók egyéb jellemzői magyarázzák a védőhatást. És akkor mi a helyzet a bioflavonidokkal? Azok úszkálnak tovább a borban, és ha valaki több liter bort besűrít egy kapszulába, még hasznosak is lehetnek. Ám a vörösbor mítosz helyébe máris előlépett a moderált alkoholfogyasztást dicsőítő kórus. Számos vizsgálat látszik igazolni, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás jobb, mint az absztinencia. De az ilyen vizsgálat tanulmányozása előtt nem árt felhajtani egy-két pohárral.
Az alkohol, mint "védőital"
Giovanni Corrao és munkatársai 2000-ben 51 vizsgálat átfogó elemzése alapján arra következtettek, hogy a bármilyen könnyű alkoholos italt mértékkel (25 g alkohol naponta) fogyasztóknak 25%-al alacsonyabb a szívbetegségre való kockázata, összehasonlítva az absztinensekkel. Ezt igen sok más elemzés is megerősíti. Ez olyan jól hangzik, hogy minden kocsmában és orvosi rendelőben ki kéne függeszteni. Igaz, akkor mellé kéne függeszteni Corrao másik, 2001-es elemzését, amely 115 000 személyre kiterjedő 229 vizsgálatából arra következtetett, hogy ez a moderált alkohol fogyasztás 1.5-17-szeresére növeli a a nyelőcsőben ill. a szájban kialakuló rák kockázatát.
Aztán alá oda lehetne biggyeszteni a balesetekből és sérülésekből származó halálozást, amely 50 év alatti korosztályban messze meghaladja az alkohol fogyasztás vélt előnyeit is. Aki ugye fának megy autójával és palacsintaként hagyja el e földi világot, joggal elmondhatja, hogy az alkohol megóvta őt a szívhaláltól.
"Absztinensek" és absztinensek
De vajon a mérsékelt alkoholfogyasztás és a csökkent kardiovaszkuláris kockázat közti kapcsolat mennyire hihető? Annyira, amennyire szeretnénk továbbra is inni? A kérdés megválaszolása megint rámutat arra, hogy sok költséges vizsgálat mennyire légből kapott és átgondolatlan. Makacsul idézett összefüggés, hogy az absztinencia egészségkárosító, ami egyeseket szinte már arra ragadtat, hogy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére az alkoholfogyasztást ajánlják.
A hír nem az, ha a méregnek tartott alkohol továbbra is méreg. Hír az, ha kiderül, hogy amit eddig üldöztünk, azt mostantól bátorítanunk kell. És a média a leghálásabb kacsaterjesztő. Az italgyárosok meg azért imádkoznak, tartson még sokáig ki ez az őrület. De hát kik is azok az absztinensek, és mi jellemzi őket? Az absztinenciának igen sok oka lehet, nem szerencsés a "nem ivókat" egy kategóriába tenni.
Van, aki erkölcsi és vallási meggyőződésből nem iszik. Amerikában vizsgálták az absztinens mormonok és az adventisták halálozási arányát, és mind a szív- mind a rákhalálozás alacsonyabb volt köztük az átlagnépességhez viszonyítva. Dániában szintén vizsgálták az adventistákat, és ugyanezt az eredményt kapták. Hogy a vallás hatását kiszűrjék, egy további vizsgálatban összehasonlítottak absztinens mormonokat mérsékelten alkoholizáló egyéb vallásúakkal: a mormonok megint "győztek". A normál absztinencia tehát kifejezetten előnyös.
Arto Y. Strandberg és munkatársai 2004-es vizsgálata ugyancsak megkérdőjelezte a mérsékelt alkoholfogyasztás védőhatását, szemben az absztinenciával. A szerzők 29 éven át követték 1800 férfi alkoholfogyasztását, és azt találták, hogy az absztinensek 25%-a, a mérsékelten alkoholizálók 26.7%-a, míg az erősen alkoholizálók 36%-a halt meg az évek során.
Carole L. Hart és munkatársai 1999-es vizsgálatában az alkoholfogyasztásnak szintén nem találtak védőhatását, sőt, akik naponta 2 pohárnál többet ittak, dózisfüggően egyre nagyobb kockázatot mutattak a szívbetegségre és különösen a sztrókra.
A. Gerald Shaper és S. Goya Wannamethee 2000-es vizsgálatában a teljesen absztinensek, és a napi egy-két pohárral ivók szívbetegség- és halálkockázata azonos volt (tehát "alkoholos védőhatás" nem volt!), míg a mérsékelten ivóknál már növekvő kockázatot találtak. A legnagyobb halálozást az absztinensé vált ex-ivók mutatták. Az ex-ivók fokozott halálozási kockázatát más vizsgálatok is vastagon aláhúzzák, ami átvezet minket az "alkohol védőhatása" nevű félrevezető vizsgálatok egyik legnagyobb tévedésére. Az "absztinens kontra moderált ivó" összehasonlításban a félrevezető következtetéseket az eredményezi, hogy az egy kortyot sem ivók közé sorolják azokat is, akik absztinensek, és azokat is, akik korábban mértéktelenül ittak, majd leszoktak, mert májuk, szívük már tönkrement, s teszem azt, bőrük alatt kapszulát hordanak, mely italfogyasztásra hányingert okoz.
Yoshitaka Tsubono és munkatársai 2001-ben 25 279 személy hét éves követéses vizsgálata során először összehasonlították az absztinensek és a mérsékelten ivók halálozását. Ekkor úgy tűnt, a mérsékelten ivók 30%-al kisebb eséllyel halnak meg. Amikor azonban az absztinensek közül kiszelektálták a korábban erősen ivókat, akik igencsak rossz életkilátásokkal bírtak, kiderült, hogy az absztinensek összhalálozás tekintetében semmivel nincsenek rosszabb helyzetben, mint a mérsékelt ivók.
De még ebben a vizsgálatban is megfigyelhető az a további csúsztatás, hogy nem vizsgálják az absztinencia okát.
Mint láttuk, a mormonoknál ez elvi kérdés, és sokkal egészségesebbek is, mint az átlagpolgár. Sok ember viszont azért absztinens élethossziglan, mert eleve gyenge és beteges, vagy alkoholista apja miatt utálta meg egy életre az alkoholt. Utóbbi traumákat és minden szempontból rossz gyermekkort jelent, aminek kardiovaszkuláris kockázatát igazából nem tudjuk, bár valószínűsíthetően nem védőfaktor, ha az embert gyermekkorában verik és éheztetik.
Utóhatás
Úgy tűnik tehát, hogy az absztinencia hál' isten nem káros, aki nem akar inni, egészsége érdekében nem kell leerőltetnie naponta egy-két pohár idegmérget a torkán. Azonban ha egy tévedés berágja magát a fejekbe, onnantól önálló életre kel, és senki meg nem állíthatja többé. Ahogy felmerült a vörösbor és az alkohol "védőhatása", rögtön beindult a gépezet, amely érvekkel próbálja alátámasztani a vélt "tényeket". A kutatások mögött bátorítóan ott áll a boripar. A kutatók versengve állítanak fel újabb és újabb hipotéziseket patkányokon és tengerimalacokon nyert eredményekből. A vörösbor már véd a prosztata, a vastagbél, a tüdő, és a bőrrákkal szemben, csökkenti a diabétesz, a demencia, gyomorfekély, az infarktus, a sztrók kialakulásának kockázatát. Egy nap talán majd az absztinencia kezelésére is hatásosnak találják.
forrásom a http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/bor-borivas-alkohol.php
