A WINEROADS.EU BORTURISZTIKAI PORTÁL
PÁLYÁZATOT HIRDET FIATAL BORÁSZOK SZÁMÁRA
“LEGYEN EGY ÚJ HORDÓD”
CÍMMEL.
A MAGYAR SZŐLŐ- ÉS BORKULTÚRA KHT. ÉS
A PANNON BORMÍVES CÉH VÉDNÖKSÉGE ALATT
OLYAN FIATAL BORÁSZOKAT KERESÜNK, AKIK
-18 és 35 ÉV KÖZÖTTI MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK,
- LEGALÁBB KÖZÉPFOKÚ SZAKIRÁNYÚ
VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZNEK,
- LEGALÁBB EGY IDEGEN NYELVEN
BE TUDJÁK BORUKAT MUTATNI,
- JÁRTAK MÁR SZAKMAI GYAKORLATON,
TANULMÁNYÚTON BEL-, VAGY KÜLFÖLDÖN,
- SZAKMAI SZERVEZET AJÁNLÁSA, PÁRTOLÁSA.
CÉLUNK, HOGY OLYAN TEHETESÉGES, FIATAL BORÁSZOKAT
TÁMOGASSUNK A FELAJÁNLOTT HORDÓKKAL,
AKIK KÜLSŐ, VAGY CSALÁDI SEGÍTSÉG,
LEHETŐSÉGEK HIÁNYÁBAN SOKSZOR KÉNYTELENEK
MÉRLEGELNI KIADÁSAIKAT ÉS EGY ÚJ HORDÓ
NAGY LEHETŐSÉGEKET JELENTENE A SZÁMUKRA.
A KIÍRÁSNAK MEGFELELŐ BORÁSZ IFJAKNAK/HÖLGYEKNEK
A PÁLYÁZATI ANYAGUKAT – SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ,
NYELVISMERETET, SZAKMAI VÉGZETTSÉGET IGAZOLÓ
IRATOK MÁSOLATA, GYAKORLATI HELYEK, TANULMÁNYUTAK
MEGNEVEZÉSE KONTAKT MEGADÁSÁVAL,
SZAKMAI SZERVEZET AJÁNLÁSA –
2010. FEBRUÁR 18-IG
KELL ELJUTTANIUK A WINEROADS.EU SZERKESZTŐSÉGÉBE, A
CONTACT@WINEROADS.EU CÍMRE.
A MEGKÜLDÖTT ANYAGOK ALAPJÁN A JELÖLTEK ON-LINE
KÖZÖNSÉGSZAVAZÁSON VESZNEK RÉSZT.
A SZAVAZÁS A WINEROADS.EU ARRA LÉTREHOZOTT OLDALÁN KERÜL
LEBONYOLÍTÁSRA, MELYNEK KERETÉBEN A JELÖLTEK BEMUTATKOZÓ ANYAGA IS MINDENKI SZÁMÁRA ELÉRHETŐ. A SZAVAZÁS MENETE TITKOS,
RÉSZEREDMÉNYEK A SZAVAZÁS IDŐTARTAMA ALATT NEM LÁTHATÓAK.
A SZAVAZÁS IDŐTARTAMA: 2010. MÁRCIUS 1-31. A TÍZ LEGTÖBB SZAVAZATOTT KAPOTT BORÁSZ KÖZÜL A PÁRTOLÓ SZAKMAI SZERVEZETEK ÉS A KÁDÁR MŰHELYEK DELEGÁLT KÉPVISELŐIBŐL ÖSSZEÁLLÓ ZSŰRI SZEMÉLYES MEGHALGATÁS SORÁN, A PÁLYÁZÓ SAJÁT BORÁNAK BEMUTATÁSA ALAPJÁN VÁLASZTJA KI AZ ELSŐ HÁRMAT.
A KIVÁLASZTOTT HÁROM BORÁSZ, ILLETVE (A RAJTUK KÍVÜL) A LEGTÖBB
SZAVAZATOT KAPOTT – KÖZÖNSÉGDÍJAS – IFJÚ BORÁSZ A KÁDÁRMŰHELYEK ÁLTAL FELAJÁNLOTT EGY-EGY HORDÓ BOLDOG TULAJDONOSA LESZ.
EREDMÉNYHIRDETÉS ÉS A HORDÓK ÁTADÁSA
A XI. PANNON BORMUSTRA BORVERSENY
ZÁRÓNAPJÁN, A NEMZETKÖZI ZSŰRI RÉSZVÉTELÉVEL, PANNONHALMÁN LESZ.
(x)