Anyukám magyar, apukám pedig német. Németországban születtem, Baden Württemberg tartományban, nem messze Stuttgart-tól. Magyarországon rövidebb időt Gyöngyösön, majd hosszabb időt a Balaton mellett (elsősorban Hévízen) töltöttem. Itt jártam iskolába is, midig a magyar borvidékek közelében voltam. Milyen a német borszakma és borkultúra a magyarhoz képest? Sokan Németországot automatikuson sörfogyasztó nemzetnek titulálják, de a borkultúra ugyanannyira mély gyökerekre nyúlik, a kettő jól megfér egymás mellett. Abban mindkét ország megegyezik, hogy komoly borkultúrájuk van. Közös az is, hogy Németországban sokszor vízzel (ásványvízzel) keverik a bort, és Schorle-t isznak - míg Magyarországon ez inkább szikvízzel történik, és fröccsnek hívják. Ám a kettő lényegében ugyanaz. Természetesen Németországban is a folyóborokat isszák előszeretettel szénsavas vízzel. Döntően olyan szőlőből készült borok ezek, amelyek magas hozamokkal, egyszerű fajtákból (Trollinger, Schwarzriesling/Pinot Meunier, Müller Thurgau/Rizlingszilváni, stb.) készülnek. Németországban a fogyasztók lojálisak a borvidékükhöz, egy württembergi például előnyben részesíti a württembergi borokat, egy moseli a moselit és így tovább. A borvidéken elő emberek keveset tudnak a többi borvidékről. Egy badeni (Dél-Németország), aki szereti a Spätburgundert (Pinot Noir) a Kaiserstuhlról, keveset hallott az Ahr vidékén termelt Dernau(er) (település) Pfarrwingertről (dűlő). Az éttermekben pedig mindig van folyóbor a saját borvidékről, és nem máshonnan. Sőt a legtöbb palackozott tétel is helyből jön. Ha pedig nem bortermelő vidéken járunk, akkor a legközelebbi vagy egy híresebb borvidéket, esetleg a helyi sört helyezik előtérbe. Regionálisan gondolkodnak. Magyarországon ez a lojalitás a saját régióhoz nem túl erős sajnos, olykor a fogyasztók jobban ismenek egy távolabbi borvidéket, mint a sajátjukat. A Balaton mellett soproni folyóborokat vagy éppen villányiakat szolgálnak fel, Tokaj városában este 8 után egyszerűbb Egri Bikavért kapni, mint Furmintot. De sorolhatnám még a példákat... a balatoniak előbb látogatnak el Villányba, minthogy megismernék a Balaton felvidéket. Persze aki akarja, meg tudja magyarázni, hogy miért. A családi borászatoknak mindkét helyen fontos szerepe van. Viszonylag sok a helyi boreladás egyes gazdáknál helyben, a pincészetnél, ez talán mindkét országra jellemző. Tehát a nyitva tartás keretein belül (nemigen kell bejelentkezni sem) meglátogatja a fogyasztó a német gazdát, megkóstolja a borait, a kóstolásért nem is fizet, de a végén visz néhány kartonnal kedvencéből. Magyarországon talán azért kell a legtöbb helyen fizetni a kóstolókért is, mert a vásárlási szándék alacsonyabb, így ez némileg érthető. Nagy szükség lenne Magyarországon korrekt jó ivású borok palackozására, melyeket minden nap lehetne fogyasztani anélkül, hogy bankot robbantanánk vagy kölcsönhöz kellene folyamodni. Németországban ez megvan, igaz nagyobbak a jövedelmek is. Egy olyan komoly borkultúrával, és jó minőségi borokkal rendelkező országban, mint Magyarország, sajnálatos, hogy a magyarok nem tudnak korrekt minőségű, korrekt árú -magyar- borokat venni. Nem lehet mindenki bortermelő, hogy elkészítse a saját borát... Magyarországon a TSZ rendszert felrúgták, még ma is összeborzadnak, ha hallanak róla. Pedig csak át kellett volna alakítani, és jól működővé tenni, hogy mindenkinek megérje. Németország egyes borvidékein elég sok a TSZ (Genoschenschaft). Például Württembergben, a Felsengarten Pincészetbe az egyes tagok beszolgáltatják a szőlőt és ennek fejében megkapják a juttatást. Megvan ennek a hátránya is: például egy olyan - szerintem első osztályú - dűlőben, mint a Mundelsheimer Käsberg helyenként magas hozamokkal és gyenge fajtákkal dolgoznak. Veszít az individualitásából a termőterület, ha mindent összeházasítanak, de ezt leszámítva jól működhet a dolog. Főleg ha korrekt áron jut hozzá a fogyasztó a borhoz, a gazdának pedig nem kell aggódnia azon, hogy el tudja-e adni a borát. Mondjuk a rizlingjét?
Míg Németország ugyan termel elég bort, az importja is rendkívül nagy (egykor első, most 2. helyen van a borbehozatalban). A diszkontkereskedők (Aldi, Lidl) uralják a piacot, nem ritkán korrekt borokat lehet náluk találni 3-4 Euróért is. Ez Magyarországon sajnos ritkább, 700 Ft-ért már sokkal kevesebb korrekt bor kerül ki a szupermarketek polcaira.
Már régebben is pörgette...;)
Na most már megszagolom...;)
Németország nagy ütőkártyája nemzetközileg a Riesling, azaz a Rajnai rizling. Ők csinálják (és Elzász) a világ legjobb száraz és nemes édes Rieslingjét, ezt nem lehet vitatni. Ha Riesling - akkor Németország. Olyan ez, minthogy a Pinot Noirt hallva Burgundiára gondolunk. Sikeresen túlléptek a németek a dűlőklasszifikáltság akadályán is, és bár persze vitatható egyes területeken (ugyan mely országban nem az?), példaértékű az összefogás és az elszántság az országban. A „különleges" pincészetek (VDP-Verein Deutscher Prädikatsweingüter) létrehozták az egyes borvidékeken a nagy minőségű száraz (elsősorban száraz) és édes borok, illetve a dűlők klasszifikálását. Ma ez Magyarországon egyetlen egy borvidéken sincs meg, legalábbis hivatalosan. Ez nagyon fontos lenne, nemcsak Tokaj Hegyalján, de mindenhol másutt is, ahol komoly borok születnek.
Merre jártál eddig szakmai túrákon életed során? Magyarországot és Németországot szinte teljes egészében bejártam. Csak a volt keletnémet terület: Sachsen és Saale-Unstrut maradt ki, míg Magyarországon a Bükkaljai borvidékre nem sikerült még utat szerveznem. Sok hely van ahol még nem jártam és ígérem, hogy bepótolom, mert számomra a legjobb bepillantást és tanulást az biztosítja, ha egy borvidékre mehetek el, és ott személyesen találkozom az emberekkel, akik felelősek azért a borért ami ott készül. No meg megismerkedhetek a végeredmény minden természeti velejáróval (talaj, éghajlat, stb.) - a terroirral. Így volt ez Burgundiánál is, ahol a hosszú vásárlói túrán megértettem a dűlőket a Cote d´Or mentén. Hasonló volt a helyzet az erősített borokkal a Portugáloknál és az Andalúzoknál. Jerezben kedveltem meg a sherry-t, és ma már a fino/manzanilla alap nálam. De így van ez az olaszoknál is, ahol a bor a kultúrájuk része, az étkezések elmaradhatatlan kelléke. Habár ritkán beszélek az osztrák borokról, de ott is van sok felfedezni való, és nemcsak a Duna mentén (Wachau, Kremstal). Elzászt nagyon szeretem, a talaj és a változatosság fantasztikus, Champagne-ban érdemes a kis termelőket meglátogatni, ha már valaki ismeri a nagyokat, mert ők is sok újat tudnak mutatni. Úgy tudom idén is messze jártál... Míg tavaly keveset voltam úton, addig ebben az évben szerencsém volt és sikerült szinte minden borvidéket bejárni Dél-Amerikában, ahol besegítettem itt-ott a munkába is. Jártam olyan kevésbé ismert területeken is, mint Peru és Bolívia, de voltam Uruguay-ban és Brazíliában is. A legismertebbeket - Chilét és Argentínát - nem is említve. Hogyan lehetne megragadni pár mondatban ezeknek az országoknak a borkultúráját? Peru a borpárlatáról híres a Pisco (chileiek is készítenek, de más a technológia és a végeredmény, így számomra felesleges a vita, ami kettőjük között van). Bolívia is izgalmas, mert a déli kultúra (Tarija) eltér az északitól és szép borkultúra alakult ki az alacsonyabban fekvő területeken. Bolíviában persze az 1000-2000 méteres magasság számít alacsonynak. Brazíliában eredetileg nem akartam borászatokat meglátogatni, de Lakatos Tibor bíztatására - aki sokáig dolgozott a vidéken - végül mégis megtettem. És valóban nem bántam meg, mert habár borfogyasztásuk messze elmarad Argentínától vagy éppen Uruguay-tól - izgalmas borok is születnek. Uruguay a Tannat új hazája, míg Argentínában a Malbec vitte sokra. Argentína és Chile a nagyágyuk, ám sokban eltérnek. Argentínában egy borvidék dominál: Mendoza, Chilében több is, de majdnem mind a fővároshoz van közel. Az argentinok egyre inkább a magashegyi borvidékekre helyezik a hangsúlyt - lásd Uco völgye, vagy északon Salta környéke. Chilében ez nem annyira jellemző. Bár nehéz általánosítani, mert például Miguel Torresék is kezdik felfedezni Curicó környékén a magaslati levegőt, de ott van Casablanca is közel az óceánhoz, ami érdekes és izgalmas terroir. Folytatása következik, melyben az amerikai (USA) borkultúráról olvashatnak, és megpróbáljuk kideríteni, miben más az újvilági borkultúra az Európaitól! Végül Kristian a borvilág nagymestereiről, a Master of Wine-okról (MW) is ejt néhány szót - annál is inkább, mert ő is elkezdi a csúcstámadást... A kérdéseket feltette: a szerkesztő
Itt át kell menni?;)
Magaslati levegő
Válaszolt - elemzett, a borokat pörgette:
Borászportálok bortudósító
Nemzetközi Borakadémikus, Master of Wine hallgató
forrásom a http://www.boraszportalok.hu/index.php?p=cikk&id=2098&lap=2
