Nem tartozik a legismertebb boros területek közé Tamási térsége. Ám az idei kistérségi borverseny is bizonyította, hogy arrafelé is készülnek kifejezetten jó nedűk. Módos Ernő, az egyik legelismertebb szekszárdi borász rámutatott: a minták közül ötvenkét aranyérmes lett, azaz a minőséggel nincs különösebb baj. Igaz, a húsz, a versenyből kizárt bor jelzi, akadnak mellényúlások is. Tamási környéke a Tolnai Borvidék egyik körzete. Módos Ernő elmondása szerint a jó adottságú területek közé tartozik, amely inkább a fehérszőlő termelésére alkalmas. A szakember megítélése szerint az itteni gazdák zöme nem árutermelésre készült fel, többségük mondhatni ösztönösen borászkodik. Ugyanakkor úgy látja, hogy az elmúlt tizenöt-húsz év alatt folyamatos a szakmai fejlődés, javulnak a nedűk ezen a vidéken is. Szerinte a kistérségben elsősorban a saját fogyasztás biztosítása miatt van gazdasági jelentősége a bortermelésnek. Ezen túl pedig a környék turisztikai adottságainak, szolgáltatásainak kiegészítéseként jelenhet meg a bor. Módos Ernő szerint ebben a legkisebb termelőknek is jelentős esélyei vannak. Ezen helyi lehetőségek kiaknázásával pedig az itteni gazdák nem kényszerülnek a legnevesebb pincékkel megküzdeni a hipermarketek polcain. A tamási amatőr borász, Bálizs István is ilyesfajta esélyt lát a borászkodásban. Esetében ez még inkább érthető, hiszen főállásban a tamási fürdő uszodamestereként dolgozik. Reméli, hogy a fürdő fejlesztése nyomán még több vendég érkezik majd a városba, és még több jó bort fognak megvenni. Az iregszemcsei Papp László nedűje lett a nagydíjas a fehérborok között. Ő főállásban borászkodik, szőlője pedig Nagyszokolyon van, így némileg más szempontok alapján közelít a szakmához. Az általa termelt szőlő nagy részét kénytelen eladni. A tárolókapacitás növelésére, esetleg palackozó építésére ugyanis nincs tőkéje. Ettől függetlenül a minőségi borkészítésben továbbra is lát fantáziát. A felsőnyéki Debella László szerint ma a magyar borászat válságban van, amiből szerinte kiutat jelentene, ha a magyar fiatalokat sikerülne megnyerni a minőségi, kulturált borfogyasztásnak. Ehhez azonban sok idő, és sokak szemléletváltozása is kell. Ő mindenesetre arra biztatja a borászokat, hogy valahogy bírják ki még azt a két évet, amíg az unión belül a magyar gazdák is a nyugatiakkal azonos támogatást kapnak. forrásom a http://www.tolnainepujsag.hu/index.php?apps=cikk&d=2009.04.07&r=1&c=732990Büszkék lehetnek boraikra
Példátlan mennyiségű, háromszázegy borminta versenyzett az idei tamási kistérségi borversenyen, amelynek eredményhirdetése a hétvégén zajlott a tamási Kossuth téren, mintegy ötszáz érdeklődő előtt.
Aranyérmes nedűk száma a borversenyen
Iregszemcse: 4
Simontornya: 9
Hőgyész: 11
Szakály: 1
Pincehely: 1
Tamási: 16
Felsőnyék: 2
Nagyszokoly: 2
Regöly: 2
bor, pince, borászat, szőlő, pálinka, párlat, hírek .. e-mail: tester@fw.hu
2009.04.15. 16:03
Tamásiban is van aranyérem
Címkék: bor borverseny tamási
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://borhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr171066785
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.