Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy belekezdek valami önálló tevékenységbe, ami egyrészt némi pénzt is hoz a házhoz, másrészt pedig rögeszmém, hogy úgy keljek fel reggelenként, hogy senki másnak, csak saját magamnak dolgozom. A feladat nem könnyű, olyan témát kell kiötleni, ami biztosan működne, és kevés kockázattal járna. Családi mintára jött először a bár ötlete, ami azonnal elvetésre is került, mert rengeteg van belőlük errefelé, és nehéz megjósolni a jövőjét. Aztán jött egy kiválónak tűnő gondolat: miért nem nyitunk egyvinoteca-t? Összehívtuk magyar vacsorára az olasz barátokat, és előhúztuk a legjobb villányi borokat. Aztán vártuk a hatást, minimum hatalmas örömkitöréseket, felkiálltásokat, hogy „micsoda csodálatos aroma”! De semmi. Úgy itták a legjobb magyar borokat mint a vizet, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy híres magyar borokat isznak Olaszországban, egy barátjuk házában. Aztán néha töltögettek mellé saját boraikból is, amiket hoztak a vacsorára. Apuval egymásra néztünk, elsúvasztottuk a maradék felbontatlan „kincseket” a szekrény mélyére, és azóta is mélyen hallgatunk a magyar bor importálásának kérdéséről. A tanulságot leszűrtük, egyszerűen vannak olyan dolgok – többek között a bor is ilyen -, amelyekre az olaszok túlságosan büszkék ahhoz, hogy más országok hasonló termékeit vásárolják, vagy fogyasszák.Állandó hiánycikk háztartásunkban a villányi bor, azok közül is a gyümölcsös rosé a nagy kedvenc. Ha valamit, akkor ezt biztosan vinnék az olaszok mint a cukrot - gondoltuk, és még két legyet is ütnénk egy csapásra: többet láthatnánk egymást a magyar családtagokkal. Már meg is volt tervezve minden részlet, hogy nézzen ki az üzlet, mi legyen még a bolt kínálatai között (profi dugóhúzóktól kezdve, magyaros jellegű aperitivo-k, stb), mire eljött a főpróba ideje!
bor, pince, borászat, szőlő, pálinka, párlat, hírek .. e-mail: tester@fw.hu
2009.02.04. 18:45
Magyar bor export...
Címkék: olaszország bor borexport
Miért bukott meg a magyar bor Olaszországba importálásának ötlete?
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://borhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr55922865
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bloeger (törölt) 2009.02.04. 19:40:23
Villány és rozé .Fából vaskarika.Én nem csodálkoznék a sikertelenségen.
A vörösek előtt le a kalappal.A termőhely determinál!
A vörösek előtt le a kalappal.A termőhely determinál!
kriwi 2009.02.23. 13:33:33
@bloeger: igen, Villány és Rozé. Nekem/nekünk nagyon bejön! És villányi termelő ismerőseink szerint nem csak nekünk, mert elég jó fogyása van! És igen: a vörösek előtt le a kalappal! De azért az egri leányka sem kutya!!! :-)