Mindent a fröccskultúráért
Az első év, amikor több pénz jut bormarketing célokra. Igaz a termelők fizetik. Korábban adó volt, most hozzájárulás. Nemes Richárd a Bormarketing Kht. ügyvezetőjét kérdeztük a Zoom stúdiójában.
2008-ban 700 millió körüli összeg jut ilyen célra – mondja Nemes Richárd a Zoom stúdiójában. Hangsúlyozza, hogy a fő cél, a hazai fogyasztásnövekedés elősegítése.
nnál is inkább mert a termés 80%-a itthon fogy el. Persze a külföldi piacok is fontosak. 70-30%-ban osztozik a két cél.
A pénzre pályázniuk kell az érdekelteknek - tájékoztat. Voltak már kifizetések, de újabb kiírások is lesznek. Nemcsak nagy projekteket támogat a sok szervezet által létrehozott bírálóbizottság - érvel.
Most indult a fröccskultúra elősegítésére irányuló mini program, amivel jól járnak a vendéglátóhelyek is. Az elmondható, hogy egyre nő a borfogyasztás igényessége – állítja Nemes Richárd.
Komoly kihívás viszont a nulla tolerancia ügye – vetettem fel. Ő idesorolja a reklámok szigorítását is. Két oldalról van nyomás. Úgy látja elkerülhetetlen az igazodás, de most még nem durva a helyzet. Jobb, mint amit korábban terveztek.
A vendéglátásban viszont van mit tenni – ismeri el. Most indítanak pont egy 250 fős borismereti képzést, hogy segítsék a profibb kiszolgálást. Nemcsak magyarul, angolul is. A gasztronómia nagyon jó terep de sokat kell még dolgozni, hogy méltó helye legyen – mondja Bormarketing Kht. ügyvezetője.
forrásom a http://zoom.hu/szeszcsempesz/mindent-froccskulturaert