Mit ér egy borospince output indikátor nélkül?
A Nemzeti Fejlesztési Terv népszerűsítésének meggyőződésünk szerint nincs jobb módja, mint az, hogy konkrét pályázati tapasztalatainkat megosszuk a közvéleménnyel. Egy pályázat fordulatai következnek.
2006: A borászat töretlenül fejlődik, boraink népszerűek a budapesti éttermekben, szaküzletekben. Hiába növekszik azonban a termőterület lassan 20 hektárra, hiába a miénk a legszebb balatoni pinceépület-együttes, elakadtunk; a borturizmusba megfelelő méretű helyiség és hideg konyha híján csak kismértékben tudunk bekapcsolódni, márpedig az ilyen jellegű borászatok Nyugaton is ezen a csatornán keresztül értékesítik termelésük 30-40 százalékát.
Fejleszteni kell. Az 50-60 milliós beruházás kizárólag saját erőből nem fog menni.
Nézzük, van-e erre a célra valamilyen pályázati forrás.
A szakértők szerint talán jövőre a nemzeti fejlesztési tervből. A Közép-dunántúli Régió és a Balatoni Fejlesztési Tanács honlapja szerint kiemelt cél az idegenforgalmi szezon megnyújtása, ezen belül mindenütt támogatandóak a borúti fejlesztések.
Hajrá!
2007: Kevés az idő, a szakértők szerint nagy előnyben lesznek azok, akik jogerős építési engedéllyel rendelkeznek. Telekösszevonás, építészeti tervek, közműengedélyek. Megy a pénz, megy az idő, csak le ne maradjunk valamiről.
Közben pályázatíró után nézek. Audi A8-assal porcelánöltönyös fiatalember érkezik, nyomában szőke bombázó. Kérdés nélkül megtudom, hogy mindig minden pályázatuk nyer, a papa az egyik, a mama a másik hatóságnál kövezi az utakat, az első pénzlehívásból ki kell fizetni őket, de az utolsó lehívásig profi módon követik a pályázatot. Egy baj van: 100 milliónál kisebb projekthez nem nyúlnak Szerencsére arra is van ötlet, hogyan lehet kisebb számlából nagyobbat készíteni. Kicsit meglep ez a nyitottság, de a dolog egyelőre nem aktuális, elválunk örökre.
2007. november. Megvannak az engedélyek, várom a pályázatot.
2007. december. Nem jól figyeltem, Laposa Bence hív Badacsonyból: megjelent a turizmus vonzerő pályázat. A Balatoni Kiemelt Üdülőkörzetben az országban egyedüliként kimaradtak a borúti fejlesztések. Megnyugtatom, hogy biztosan rosszul olvasta, a dolog minden stratégiai dokumentumban kiemelt cél, aztán rájövök, hogy igaza van. Futunk a veszett fejsze nyele után. Először a fő szakértő elmondja, hogy ezek a borászok képtelenek összefogni, és nem működnek a balatoni borutak, ezért döntöttek úgy, hogy a strandok felújításával nyújtják meg a szezont. Aztán az Index cikke után [1] mégis bekerülünk a célok közé. Amikor végre megjelenik a módosítás az NFÜ-honlapon, kiderül, a dolog nem egészen úgy működik, ahogyan vártuk. Legalább három piaci szereplő által alkotott konzorciumok pályázhatnak. Azon túl, hogy megharmadolódik az egy projektre pályázható összeg, honnét találunk ebben a félig már eltelt pályázati periódusban a borvidéken két olyan társat, akivel feltétlenül megbízunk egymásban? Lehet, hogy az volt a cél, hogy mégse pályázzunk? Úgy döntünk, hogy nem adjuk fel.
2008. január. Figula Misivel megbeszéljük, hogy együtt nyújtunk be pályázatot. Harmadikként azt a Bende Richárdot vesszük be, aki a közelmúltban vásárolta meg a füredi Horváth-ház 200 éves pincéjét. Közöttünk a bizalom tényleg teljes, a három fejlesztés valóban összehangolható, és egy kifelé nyitott rendszerrel katalizátorává válhat a borvidék egész éves aktivitásának. Ahelyett, hogy kötekednénk a furcsa kiírás miatt, megpróbálunk megfelelni a céljainak. Úgy döntünk, becsületesen pályázunk, füredi pályázatírót bízunk meg a pályázat elkészítésével. Hamar kiderül, hogy Misi is és én is fölöslegesen hajtottuk eddig az engedélyeket. A kétfordulós pályázat alapján legkorábban 2009-ben indulhat az építkezés. Építési engedélyt az első fordulóban nem kérnek. Ugyanakkor kilószámra kell beszereznünk alátétokmányokat a rendelkezésünkre álló kevés időben. Közben hibázunk is, későn vesszük észre, hogy a földhivatal még nem vezette át a három közül az egyik tulajdonlapon a már bekövetkezett igénymentesítést.
2008. február: Közben gondokat okoz az is, hogy az NFÜ illetékesei csak bizonytalan válaszokat képesek adni a pályázat kétértelműségeire. Egy vagy három projekt-e a konzorcium három független tagjának a beruházása? Hogyan oldható meg a konzorciális pénzlehívás és a számviteli törvény egyeztetése? Belefér-e a látványpince, a meleg konyha, a borúti szálláshely? Milyen mértékig lehetünk felelősek egymás projektjeiért? Misivel papírokért, új tervekért szaladgálunk a beadási határidő napján is. Tartalmas, jó pályázatot készítettünk, amikor az utolsó pillanatban leadjuk, nyugodtak vagyunk.
2008. március. 8-án hajnalban meghal Figula Mihály, a 2000. év bortermelője. Aznap kézbesítik a pályázat elutasítását.
Az indoklás szerint "a pályázó nem vállalta az audiovizuális egyéb akadálymentesítés output indikátort". Hogy mit jelent mindez egy látványpincében, egy borkóstoló-helyiségben, vagy éppen egy műemlék épületben, az mindegy (a fizikai akadálymentesítést hiába vállaltuk), a kiírásban hivatkozott törvényi hely szerint ezek a követelmények egyébként is "közszolgáltatást nem nyújtó projektek esetében csak irányadónak tekintendők".
Szóval, mindent vállalni kell, ami nem értelmezhető, a végén úgysem lehet számon kérni. Persze közölhettük volna azt is, hogy a jövőben ugyanúgy, ahogy eddig is, mi magunk vagyunk, akik vak vendégeinket végigvezetjük a pincék labirintusán, vagy elmutogatjuk a tudnivalókat a siketeknek. A borok illata, zamata, ami nálunk az igazi attrakció, nem igényel jeltolmácsot. A 200 oldalas anyagot, amiben több hónapi munkánk van, érdemben nem vizsgálták.
Mi a temetésre készülünk, a pályázatírók a fellebbezést készítik.
Azt mondják, ne hangoskodjunk, nehogy elveszítsük a NFÜ jóindulatát. Én sem gondolom, hogy rosszindulatúak.
Jásdi István bortermelő, a Magyar Független Bortermelők Szövetségének elnöke
A cikkben hivatkozott linkek:
[1] http://index.hu/gazdasag/magyar/bbor071109/
Forrás: Index
