
Ukrajnában kevés jó bort állítanak elő, különösen a minőségi vörös borok hiányoznak a piacról - állítja az Ukrán Alkohol- és Dohányáru-nagykereskedők Szövetségének elnöke.
Volodimir Demcsak a liga.net kijevi internetes gazdasági hírügynökségnek az ukrán borszektor helyzetét vázolva pénteken elmondta: hogy Ukrajna ugyan bortermelő ország, a piacán mégis szegényes a hazai minőségi borok választéka.
A hiány okát Demcsak elsősorban abban látja, hogy az ukrán bortermelők félig lerombolt ágazatot örököltek a Szovjetuniótól, s szerinte az eltelt közel két évtized sem volt elég a kis számú vállalkozó talpra állásához, termelésének modernizálásához. Szerinte már megjelentek azok a kistermelők, akik alacsony árkategóriájú, jó minőségű borokat készítenek, de egyedi termékekkel még nem tudnak előrukkolni.
Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Ukrajna belépésével a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) az ország piacáról ki fognak szorulni a tisztességtelen termelők, mert képtelenek lesznek felvenni a küzdelmet európai társaikkal. Csak azok maradnak meg a piacon, akik áraikkal és termékeik minőségével állni tudják a sarat a külföldi versenytársakkal szemben - tette hozzá. Véleménye szerint a kistermelők is életképesek lehetnek, amennyiben különleges minőségű borokat tudnak előállítani megfelelő áron.
Robert Gulijev, a szövetség elnökének helyettese nehezményezte, hogy Ukrajnában sok bortermelő még mindig olyan elavult, Európában nem elfogadott technológiát alkalmaz, amelyet szerinte már régen be kellett volna tiltani. Tarthatatlannak mondta, hogy erjedésükkor metilalkoholt szintetizáló direkt termő szőlőfajtákat használnak borok előállítására. Sajnálatosnak mondta azt is, hogy Ukrajnában megengedett a must cukrozása, szesszel való dúsítása, s ezt a gyakorlatot az ország valamennyi bortermelő vidékén alkalmazzák, beleértve a Krímet is.
