Tartson velünk!
 |  | ||
 |
| | |
 |  |
„…Két szegény legény szántani menne, de nincsen kenyere…” Ismerős ez a sor? Szerintem szinte mindenkinek, aki részt vett a honi Kodály-módszer országos kísérletében. Folytatni is lehet: „Van vöröshagyma a tarisznyában, keserű magában.” Ám hogyan is kezdődik ez a régi nóta, amelyet kisdiákként mindenki harsogott? „Érik a szőlő, hajlik a vessző…” De térjünk vissza a hagymára, a kóstoló folyamán jutott eszembe az összefüggés, hogy az est hasonlít erre a zöldségre. E bizarr hasonlat nem a hagyma keserűsége, sőt nem is az „illata” révén ötlött fel bennem, ám ez az est is különböző rétegekből állt össze, akár a hagyma, vagy egy cizellált bor.
A Magyar Borok Házában ismét bebizonyosodott, hogy a bor és a költészet szinte elválaszthatatlanok egymástól, mint ahogy azt már a Laposa-kóstolón is tapasztalhattuk. Az est folyamán gyakran szólaltak meg Babits Mihály versei Dúzsi Tamás borász tolmácsolásában, de a nedűk őrének barátja, a kortárs borhimnuszokat is író Kispál István költő is előadta hol pajzán, hol halálosan komoly, ógörög mértékre írt versezeteit. Az est a görög dionüszoszi borünnepek világából ívelt a római Bacchus kultuszon át a keresztény Húsvéti ünnepig.
A Borvidékről
Ízutazásunk alkalmával ezúttal Szekszárdon jártunk, és minő véletlen, itt született Babits Mihály is. Szekszárd borkultúrája az ókori időkig nyúlik vissza, de valószínű, hogy az itt élő népek már a rómaiak előtt is foglalkoztak szőlővel. Földrajzi meghatározása alapján a borvidék a Tolna-Baranyai dombság és a Duna-menti síkság között terül el, a Sárköztől nyugatra. Jóllehet a hivatalos földrajztudomány dombságnak titulálja a vidék kiemelkedő részét, ám a szekszárdiak, és az itt termő borokért lelkesedők előtt „Szekszárdi-hegy”-ként magasodik. A terroir-t meghatározó klíma miatt a borvidéken meleg nyarakra és enyhe telekre számíthat a borosgazda. A talaj szőlőtermesztés szempontjából igen kedvező löszvályog talajjal rendelkezik, mely alatt megbújik egy másik réteg: a híres szekszárdi „vörösföld”, a vasoxid tartalmú vörösagyag. Noha régen – főleg a török hódoltságot megelőző időszakban - a fehérbor szőlőfajták uralkodtak, mára már a vörösbor fajták dominálnak.
| | ||
|
| | |
| |
A Borászról
Ki az, aki kívülről idézi Babits Mihály strófáit? Ki az, aki minden 40 év feletti férfiúnak ajánlja a költő „Jónás könyve” című művét? Ki az, aki gyakorta kerékpárra pattanva közlekedik ültetvényei között? Ki az, akit rozékirálynak neveznek? Ki az, akinek jó barátja, sőt mintegy „háziköltője” Kispál István a boros versek írója, és az időmértékes verselés tolnai művelője?
Nem más, mint Dúzsi Tamás, aki ezen az estén elénk tárta pincéjének színe-javát.
Az est borásza 1994-ben alapította családi pincészetét, mely mérete alapján a közepesek közé sorolható, ám országos híre a legnagyobbak közé emelte.
| | ||
|
| | |
| |
A kóstolás 10 tétellel örvendeztette meg a jelenlévőket. Asztalra kerültek könnyed fehérborok, rozék, kistestű, majd nehezebb, s végül az egészen nehézpáncélos vörösborok. Nevéhez híven a "Rozé Fejedelem" a kóstoló végére tartogatott egy meglepetést: vagy fél tucat válogatott rozét. Többek között Kék Medocot, Pinot Noirt, Kékfrankost, Kadarkát és egyéb fajtákat tölthettünk poharunkba, miközben kötetlenül beszélgettünk a Borásszal és a Költővel.
Bevallom, a Fürtike 2007-es - bár Kispál István „csókra hetéra pohár” sorral is adózott többek között e bornak - nem ragadott meg. A tramini és hárslevelű keresztezésével nyert fajta esetében nem titkolt cél az alacsony alkoholtartalom elérése, ezzel is fokozva a friss jegyeket, melyeket kiemel a természetes szénsavtartalom.
A könnyed eleganciájú Pinot noir kóstoló után a tömörebb testű vörösekre vágytam, úgy, mint a vendégségben iszogató szekszárdi koma, aki megkérdezte a könnyű fehérek, rozék után: „Te, valami borod nincsen?”
Vékonyabb testtel rendelkezik, ám nagyon kellemes vörösbort ad a könnyű, gyümölcsös, gyönyörű bíborszínben pompázó Marci 2007-es. Húsvétra el is fogy ez a zweigelt-portugieser-kék medoc háziasítás. Nevét Szent Mártonról kapta, mivel ez az újbor november 11-re általában a borfogyasztók rendelkezésére áll. Az újborok sokkal több egészségvédő anyagot tartalmaznak, mint idősebb társaik, akár a napi fogyasztásban is nagyobb szerepet kaphatnának.
| | ||
|
| | |
| |
Igazi kézműves bor Dúzsi Tamás kadarkája, ősi technológiával, csömöszöléssel készíti: A művelet lényege szerte a világon, hogy a kádban (régen fa, manapság fém is) a szőlőszemeket sajtolás előtt összezúzzák, vagy az erjedő cefrében a szilárd részeket - az ecetesedés elkerülése végett - a folyadék felszíne alá gyömöszölik.
A csömöszölést a rácok honosították meg nálunk, melyet a svábok fejlesztettek tovább. A rácok a török hódoltság idején menekültek hazánkba, magukkal hozva borkultúrájukkal kadarka szőlővesszőket is. A török Üszküdar szóból eredeztethető nevű kadarka nagy hírnévre tett szert, és a szekszárdi borvidék jellegzetes fajtájává vált. Olyannyira, hogy sokan még hungarikumnak is hiszik, pedig a balkánról kéredzkedett be hozzánk. A 1500-as évek közepén a törökök szandzsák székhelyévé tették Szekszárdot, ám a pusztulás érdekes módon elkerülte a szőlőterületeket, sőt akadtak mohamedán szőlőtulajdonosok is. Hiába, a Próféta megengedi híveinek, hogy néha kivételt tegyenek szigorú törvényeiben.
|
A csömöszölő bot bunkós végével hasonlít arra a botra, melyet a Dionüszosz ünnepek alkalmával hordoztak körbe az ókori göröghonban. S máris visszaugrottunk Szekszárd római kori történetéhez, amikor kisázsiai (valószínűleg görög) kiszolgált légionáriusok gondozták az itteni szőlőültetvényeket. Valószínűleg gyakorta áldoztak a bor Istenének - Dionüszosz római megfelelőjének - Bachussnak. Dionüszosznak/Bachussnak és kísérőinek koszorúi szőlőből, borostyánból készültek, s ezek díszítik a fallikus motívumot jelképező, termékenyítő erőre utaló, fenyőtobozban végződő thürszosz-botot is: „Thürszosszal vonulók első ura… Dionüszosz atyánk, koszorús borozóknak híve” (Ión: Fohász Dionüszoszhoz) (fenyőtoboz= thürszosz).
| | ||
|
| | |
| |
Kicsit fűszeresen erős „szegzárdi” lokálpatriotizmussal azt mondhatnám, hogy két embertípus létezik: az egyik itt született, a másik pedig ide vágyik.
Kispál István - bár borászunk viccesen „gyüttmentnek” nevezte - műveivel már beírta magát a született szekszárdiak közé. Költőnk a magyar nyelv dicséretét is zengte, mivel nyelvünk (a görögön kívül) a legalkalmasabb időmértékes versek "faragására".
A Görögszó 2004-es palackja az utolsó „nagy” vörös, amelyik a tételek között szerepelt, s valóban megkoronázta az estét. Az „apa”bor - a Cabernet franc - 85%-a mellett a „fiú” bor, a Cabernet sauvignon, 15%-ban működött közre e cuveében. „A komolyzenének jó, ha van kellemes dallama is” - így ajánlotta a borász e borát, melyet rusztikus elegancia jellemez, talán egy kicsit túl erős alkohollal. A 2004-es esztendő problémás év volt országszerte, ennek ismeretében összképében kellemes bort kapunk.
Visszatérve a hagymás hasonlathoz: ezen az estén Dúzsi Tamás őszinte, jól iható boraival, Kispál István frappáns költeményeivel és Dr. Tátrai Zsuzsanna hagyományaink felelevenítésével kiragadott és megtisztított bennünket a hétköznapoktól, hasonlóan, mint a friss hagyma, s egyúttal felkészített bennünket egyik legnagyobb ünnepünkre, a Húsvétra. Mert a hagyma illata olyan, mint az igazság, csak annak büdös, aki nem szereti.
Az év borfogyasztója
forrásom a http://www.boraszportalok.hu/index.php?p=cikk&id=1338&lap=2
