Műhelymunka – kékfrankosok, utánunk!
Ezúttal sem féltettük a poharakat, engedtünk folyatni bele olyan drinkeket, amelyek a legelterjedtebb vörösök Magyarországon. Fájó képzavarral élve: kékfrankosban utaztunk.
A kékfrankost azért szeretjük, mert általában tartogat némi meglepetést. Mármint hogyha nem ismert és próbált tételt tesztelünk. Időnként sajnos igen ocsmány darabokra is akadni, de azért alapvetően jóság van. Alapból nem hiszünk ugyanis benne, hogy lehet félszáraznál édesebb kékfrankost készíteni. Aki azt mondja, hogy mégis, az vagy nagyon tud valamit, amit mi nem, vagy nyilvánvalóan hazudik. Olyankor pedig esti tévéműsorokban, kormányüléseken, esetleg sajtótájékoztatókon a helye, nem pedig a pohár fenekére nézésre kialakított műhelyben.
A kékfrankos az Egri Bikavér legfontosabb összetevője, de Sopronban, a Mátra alján és Szekszárdon is igen kúl borokat gyártanak belőle. Konditermi hasonlattal élve amolyan szálkás, mégsem izomszakadásig kigyúrt. Mi ezért szeretjük. No meg azért is, mert számtalan féle és fajta létezik belőle. Mi ezúttal hármat néztünk meg, ráadásként pedig egy portugál panccsal is megismerkedtünk.
Le Sommelier, a Malatinszky kúria 2005-ös Kékfrankosához ezerötért jutottunk hozzá egy éjjel-nappaliban, ebből következik, hogy normális helyen kicsit sem költségvetés rengető tétel. Leszámítva egyébként a szörnyen pocsék címkét, és a nevet, ami szintén nem tetszett nekünk ("lö szomelié") egészen korrekt darab. Utoljára kóstoltuk, így elképzelhető, hogy szőrös szívűek voltunk vele szemben. Ezüstöt érdemelt abból is közepeset kábé. Jópofa, könnyű bor, gyümölcsösségéhez határozottan pászol a "Kuki" márkanevű extrudált kukoricapehely.
Kiemelkedően jó ár/érték arányú borként hirdeti megát a hátulsó címkén a Szent Gaál Kastély 2004-es Szekszárdi Kékfrankosa. Ezek a Szentek mókás emberek, szeretnek jópofa dolgokat írni a palackra. Erre rátették, hogy "A 2005-ös bordeaux-i borverseny legsikeresebb magyar vörösbortermelője" - ami szép, és kafa is, de nem valószínű, hogy a legalacsonyabb árfekvésű borukkal, azaz ezzel a kékfrankossal vertek kenterbe néhány, azóta kisebbségi komplexusban szenvedő gall borászt. Amúgy az ár/érték arány viszont tényleg megfelelőnek bizonyul, figyelembe véve, hogy kábé egy ezresért hozzá lehet jutni egy üveg ilyen blaufrankoshoz. Ezüstérem, taps, mind az évi 25 ezer palacknak!
Könnyebb ételek, gulyások, sültek mellé kóserolja a Takler Pince 2005-ös Szekszárdi Kékfrankosát. Nálunk arany érmet nyert a bor, pedig csak fetát, és fokhagymás kecskesajtot ettünk hozzá. Tényleg letisztult, könnyed darab, elegáns, érthető és csudás színe van. Fogyasszák egészséggel.
Végül, elmesélnénk önöknek, hogy ismét hozattunk messze földről is egy üveg italt valamelyik szupermarketlánccal. Ezúttal egy portugál küvére esett a választás, méghozzá azért, mert szép volt a címkéje. Így lehet bennünket megfogni, kérem! Mindegy, mit tesznek bele a derék luzitán borhamisítók, ameddig így csomagolják, vegyék úgy: bepaliztak! Eximinus 2005 Tinto Red, amiről szó van ezúttal, és négyféle alapanyag van összeöntve. Ennyi féle dologból egy kis utánajárást követően, némi kézügyességgel akár levélbombát, édes süteményféleséget, vagy zöld, elefánt alakú, gyöngyökkel kirakott, festett műanyag kaspót is összeállíthatunk.
Az Eximinusba a szakértő kezek tettek Castelaot, Tinta Miúdat, Camaratet és Cabernet Savignont is. Mi adtunk neki egy ezüstöt, azzal az észrevétellel, hogy hiába írta rá a forgalmazó magyarul, hogy száraz, nem az volt. Maximum félszáraz, de az ne zavarjon senkit, nem kell ilyeneket venni. Ha jót akarnak, igyanak inkább a Taklerből, vagy járjanak szaunázni, és vigyék el a gyereket az Állatkertbe!
