
Február 16-án 10 órától rendezik meg Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia épületében a II. Egri Borok Gáláját. A tavaly hagyományteremtő szándékkal életre hívott, Sólyom László köztársasági elnök fővédnökségét élvező kezdeményezés az Egri Borvidékért Alapítvány nevéhez főződik.
A meghívott szakmai közönség, illetve az érdeklődő vendégek előtt az Egri Borvidék tizenkét vezető borászata mutatja be termékeit, melyeket egy öt főből álló grémium január közepén már előzsűrizett: az Akadémián csak az ítészek által kiválogatott három-három bort vonultathatják fel a pincészetek. A gálát Habis László egri polgármester, illetve dr. Rohály Gábor, az alapítvány kuratóriumának tagja nyitja meg. Déltől a Vivat Bacchus énekkar műsorát hallhatják a meghívott vendégek, 13 órától pedig a nagyközönséget is várják a borászok.
Az esemény nagy jelentőséggel bír, hiszen kevés olyan alkalom adódik az egri borászok számára, amikor az ország borkedvelőinek figyelme csak rájuk irányul.
forrásom a STOP : http://www.stop.hu/articles/article.php?id=273236
Az esemény nagy jelentőséggel bír, hiszen kevés olyan alkalom adódik az egri borászok számára, amikor az ország borkedvelőinek figyelme csak rájuk irányul.
