Bakta-hegyi álmok Bakta hegyén csak a vén tanya búvik az árnyak ölére.
Perzsel a nyár, süt a fény, tikkad a gazda szegény,
fixlije inti diófa alá, vele hűsöl a gége,
hűvösen is csapodár, s álmokat rejt a pohár.
A pincekulcs
Félszemű látnoka szögnek, tudtad-e, eljön a „fogdmeg”?
Bortanya ajtaja vár… Csend szava: nyikkan a zár!
Pince sötétje, a gazda reménye, kitárul a fényre.
Ünnep a bornak e jel: Érzi ma fejteni kell!
Hébér-nász
Táncol a fénnyel a hébér, ringva a gyertyapilácsát,
bíboros ajka a csókért kelleti fátyoluszályát;
Láng puha táncosa szellő, rebben a pille, a szárnya,
nászunkat, mikor eljő, ráveti pince falára.
Kongó hordó
Horpasza kétöle donga, kénköve, böffen a gyomra,
köldöke – csap sebe – szárad, szomja idézi a vágyat,
pince homályban időzve, álmokon úszik az őszbe,
ott, hol a hegy leve csorran, s életerő van a borban.
Dongó-himnusz
Ott, hol a mandula termést, s nap heve dús venyigét ád,
nektár szőlők fürtjein, mézzel rajzik a dongó,
csordul a szűrt lé, s víg bacchanália néki a vén kád,
himnusz e nász, ha a hegy leve forran, s pittyeg a hordó.
A vén kád
Szomja apadván, must veritékkel, csurran a vén kád,
csapja körül hereméhe, ha lebzsel lopva a nektárt,
murcija pejkó, szesz heve perzseli, túrzik a háta;
Bölcs az a vén, ki erővel e táltost hajtja a hámba!
Szüreti hordó
Vemhe dicséri a hordót, guggol a pince tövére,
szörcsen a tőtike, jelzi, ha telik a bor anyaméhe.
Kuttyog emitt üde siller, ott a rozé leve suttog,
szőke tejében, langy melegében pittyeg az újbor.
A csántér
Néki – e bús Sziszüphosznak – a pince a Tartarosz éje,
folytja a kénköve, húzza sötét öle „síp” meredélye.
Mint az a szikla, ha gördül a donga, legörbül alája,
„Szófa” a csántér, karja mit átér, bor nyoszolyája.
