A metszés
Mint ahogy azt már a szőlő származásáról szóló korábbi írásunkban ismertettük, a termesztett szőlőfajták őse vadon élő kúszónövényként a talajt futotta be, vagy liánszerűen fákra kapaszkodott, fürtjei kicsik, bogyói aprók és savanyú levűek voltak.
Több ezer éves folyamat eredménye, hogy az egykor gondozatlan, ágas-bogas növényt az ember mesterségesen szabályozva termesztésbe vonta. A szőlő ma már nagy fürtű és bogyójú, cukorban és zamatban gazdag termésű kultúrnövény, amely étkezési célokra és boralapanyagként is kiválóan alkalmas. A kultúrevolúcióban a vadszőlő „megzabolázása" alapvető jelentőségű, ennek egyik fontos eleme a rendszeres metszés.
A metszés célja
A szőlő sajátos tulajdonsága, hogy mindig az éves vessző felső rügyei hajtanak ki (csúcsdominancia), így ha nem metszenénk, a növény előbb-utóbb nagy területeket borítana be, ráadásul felkopaszodna, illetve jelentősen romlana a termés mennyisége és minősége.
A metszés célja egyrészt a megfelelő tőkeforma kialakítása, nevelése, másrészt az évi rendszeres, kiegyenlített terméshozam biztosítása.
Dr. Csepregi Pál A szőlő metszése és fitotechnikai műveletei című könyvében így fogalmaz:
„A metszésnek és az ezt kiegészítő egyéb fitotechnikai műveleteknek a korszerű termesztésben a célja, hogy:
– az adott ültetvényszerkezetnek megfelelő tőkeformát a lehető leggyorsabban alakítsuk ki,
– növeljük a tőke fás részeinek tömegét, ezáltal a biológiai potenciálját fokozzuk,
– törekedjünk arra, hogy a szőlőtőke minden évben elegendő számú hajtást és megfelelő nagyságú levélfelületet neveljen, ezáltal képessé tegyük a tőkét évről évre nagyszámú fürt kinevelésére és ezek jó minőségű beérlelésére,
– a kialakított tőke minden évben nagy mennyiségű tápanyagot halmozzon fel, s gyökereit is jelentős mértékben fejlessze,
– a szőlőtőke meghatározott alakját évről évre fenntartsuk, ezáltal kezelhetőségét megkönnyítsük."
Összefoglalva tehát a cél minden esetben az, hogy a tőkét úgy alakítsuk, hogy a termés azokon a részein fejlődjön, ahol ez biológiai és technikai szempontból kívánatos.
A tőke metszésével kapcsolatban művelés- és metszésmódról beszélünk. Mi is a különbség a kettő között?
Művelésmódnak azt a tőkealakot nevezzük, amilyenre a tőke törzsét alakítjuk, megtartjuk, ezen neveljük a tőke hajtásait, vesszőit.
A metszésmód fogalmán a kialakított tőkealakon, mint termőalapon nőtt vesszők évenkénti kurtítását értjük.
A metszés időpontjának megválasztása
A szőlő termesztése során az egyik legkényesebb és legmunkaigényesebb művelet a metszés.
A metszés a lombhullás és rügyfakadás közti időszak fagymentes napjain bármikor elvégezhető, ám a műveletet mégis célszerűbb tavaszra időzíteni, mivel a téli fagy és a fedés-nyitás okozta esetleges károsodás ilyenkor bizonyos mértékig kiküszöbölhető.
A kora tavaszi metszés további előnye, hogy a könnyezés mértéke csökkenthető, és ennek köszönhetően a fakadás előbbre hozható.
Előfordul azonban, hogy a kései metszés az indokolt. Például akkor, ha a fajta fagyérzékeny, vagy az ültetvény fagyzugos területen helyezkedik el. A kései metszés indoka, hogy a rügyek a vessző felső részén fakadnak először, az alsó rügyek alvó állapotban vannak. A hideg ezeket a friss hajtásokat károsítja, és miután a fagyveszély elmúlt, a vessző megmetszhető. A tavaszi fagyok ellen még a részleges, több menetes metszést is alkalmazzák.
Ha ültetvényünket komoly téli fagykár sújtotta, akkor is a kései metszés alkalmazása a legcélszerűbb, mert ha a rügyek már kifakadtak, könnyebben felismerhető, melyek épek és melyek károsodtak; a metszést ennek figyelembe vételével végezzük!
A metszés alapelvei
A szőlő rügyei az éves vesszőkön és a tőke idősebb részein foglalnak helyet, ezek közül azonban csak a sárrügyek fakadnak ki. Attól függően, hogy hány rügyre metszük vissza a veszszőt, megkülönböztetünk csapot (1-5 rügy), félszálvesszőt (6-8 rügy) és szálvesszőt (ennél hosszabb). Az előző évi vesszőt csernek is nevezzük (csercsap vagy cservessző). Abban az esetben, ha a világos rügy sérült – vagy sok egyéb más ok miatt is – előfordulhat, hogy az alapi, rejtett és mellékrügyek is kifakadnak; a belőlük fejlődő vesszőt fattyúvesszőnek nevezzük.
A csap elnevezés gyűjtőnév: megkülönböztetünk termőcsapot, ugarcsapot és biztosító csapot.
– A termőcsapok fő feladata a terméshozás. Nem célszerű további termőcsapokat hagyni rajtuk, mert akkor azok a részek hamar felmagasodnának.
– Az ugarcsapból a jövő évi termőcsaphoz szükséges vesszőket neveljük.
– A biztosító csapból az elpusztult termőalapot pótoljuk, a felmagasodott részek visszaváltására, vagy a tőke további nevelésére nevelünk vesszőt.
A metszés kivitelezése
Amikor a fiatal tőkét a választott művelési módnak megfelelően kialakítottuk, megkezdődhet a termőre metszése. A tőke fejlődésével párhuzamosan növelhető a terméshozama is.
Metszés előtt szemlét kell tartani a szőlőben, meg kell vizsgálni a rügyeket, hogyan teleltek, mekkora a fagykár. Ha a rügyek egészségesek, vagyis minden rügy kihajtására számíthatunk, rendesen metsszünk! Károsodás esetén módosítani kell a metszést, a kár előfordulásának, nagyságának megfelelően.
Metszéskor minden tőke állapotát külön-külön fel kell mérni! Amelyik tőke erős, vesszői vastagabbak, azon több rügyet hagyunk, és hosszabbra metsszük. A rendesnél kisebb, vékonyabb, beéretlen vesszőhozam esetén kevesebb rügyre, vagyis rövidebbre metszünk, mint az előző évben. Látatlanban nem lehet előírni, mennyi rügyet hagyjunk egy adott tőkén. (Függ a fajtától, termőhelytől, művelésmódtól, tőkekondíciótól, stb.)
Hazánkban általában a következők a szokásosak:
• sovány talajú, gyenge fejlődésű, sűrű ültetésű gyalogszőlőben, 15-20.000-es hektáronkénti tőkeszámnál tőkénként 4-5 rügyet hagynak,
• 10.000 tőke/ha esetén tőkénként 8-15 rügyet,
• kisebb hozamú, hosszúmetszést kívánó fajtáknál 10-20 rügyet hagynak tőkénként.
Ahogy csökken a hektáronkénti tőkeszám, úgy növelhető az egyes tőkék terhelése 30-40, vagy akár több rügyre is. Minden esetben figyelembe kell venni, hogy csak az 1-2 rügyes csapok világos rügyei hajtanak ki biztosan. Hosszúcsapokon az alsó rügyek alva maradhatnak.
A metszésmódokat többféleképpen csoportosíthatjuk, az egyik legáltalánosabb felosztás a vesszők visszavágása mértékének alapján való kopasz-, rövidcsapos, hosszúcsapos, félszálvesszős és szálvesszős metszés.
1. Rövidmetszések
• Kopaszmetszés:
A rövidmetszések közül csak a fejművelésű tőkén alkalmazható. Elterjedt volt az alföldi szőlőtermő tájon és a móri borvidéken; ma az alanynevelő anyatelepeken alkalmazzák. Egyszerű metszésmód, de a tőke teljesítőképességét erősen csökkenti.
• Rövidcsapos metszés:
Egy vagy két rügyre való visszametszés. Olyan fajtákon, amelyek alsó rügyeikből is termékeny hajtást nevelnek, hatékony metszésmód, ráadásul könnyen elvégezhető. Ugarcsapra sincs szükség, mivel a két alsó rügy igen közel helyezkedik el egymáshoz képest, így az évenkénti felmagasodás mértéke igen csekély.
2. Hosszúmetszések
Három metszésmód tartozik ide, amelyek csupán a csapok és vesszők hosszúságában térnek el egymástól. A felkopaszodás elkerülése végett mindhárom esetben ugarcsapot kell hagyni, így a váltómetszés szabályait be kell tartani. A hosszúmetszésekkel kihasználható a felsőbb rügyek nagyobb termékenysége; a nagyobb terhelésű tőkék művelésére is alkalmas. Hátránya, hogy szakértelem és kellő tapasztalat nélkül túlterhelhetjük a tőkét, ami a termésminőség romlásához és a következő évi termésmennyiség csökkenéshez vezethet.
Lássuk, mi a váltómetszés, és mik a szabályai!
A tőke alaktalanná válhat, felmagasodhat, ennek elkerülése érdekében váltómetszést alkalmazunk. Lényege, hogy a magasan lévő termőcsapokat alacsonyabban lévő csapokkal váltjuk fel. A hosszabb termőcsap mellett, a termőalap közelében ugarcsapot hagyunk, annak érdekében, hogy az alacsonyabban lévő ugarvesszőkből metszhessünk a következő évben termőcsapokat, a múlt évi termőcsapokat pedig eltávolítjuk.
A tőkén felváltva is kialakíthatunk rövid- és hosszúcsapokat, évről évre váltakoztatva. (Ahol előző évben rövidcsap volt, ott idén hosszúcsapot hagyunk, és fordítva.)
• Hosszúcsapos metszés:
A termőcsapot ennél a metszésmódnál 3-5 rügyre metsszük vissza! A nagy fürtű fajtáknál alkalmazzuk, ahol az alsó rügyek kevésbé termékenyek. Bemutatásakor kétrügyes rövidcsapból induljunk ki, ebből két vessző fejlődik, amelyek közül a felsőt hosszúra hagyjuk (3-5 rügy), az alsón kétrügyes ugarcsapot hagyunk, amely a tőkerész következő évi felmagasodásának elkerülésére szolgál.
A tőkén mindig felül helyezkedik el a termőcsap, alatta az ugarcsap, majd legalul a biztosító csap.
• Félszálvesszős metszés:
A termőrész hosszúságában tér el az előző metszésmódtól, ez esetben ugyanis 6-8 rügyet hagyunk.
• Szálveszős metszés:
A termővessző 8 rügynél hosszabb, általában 10-12 rügyes. Szálvesszőt cseren hagyjunk! Annak érdekében, hogy a szálvesszőn minél több rügyből kapjunk hajtást és termést, a szálveszsző függőleges síkját meg kell változtatni. A fakadás megindulása előtt vízszintesen vagy félkörívben (Sylvoz művelésnél függőlegesen) kössük le a szálvesszőket!
A mai intenzív termesztés esetében nem hagyunk termőalapokat, hanem a letermés után a szálvesszőket teljes egészében eltávolítjuk, és a tőke más részén meghagyott ugarcsapon fejlődött új termővesszőt hagyjuk meg. A karon rövid és hosszú elemek váltakoznak, ezt cseralapos váltómetszésnek nevezik (a szálvessző levágása idején kétéves, vagyis cservessző).
Metszés – a gyakorlatban
1. Legelőször levágjuk az előző évi szálvesszőt, vagy termőcsapokat.
2. A tőke megfelelő helyein termőcsapokat metszünk.
3. A felmagasodott tőkerészeket levágjuk, vagy leváltjuk alacsonyabban álló csapra. (Ha erre nincs mód, biztosítócsapot alakítunk ki; ezzel a következő évben leváltható lesz a felmagasodott rész.)
4. A többi felesleges vesszőt tőben levágjuk, a tőkét megtisztogatjuk a feleslegesen maradó részektől, csonkoktól.
Alapszabályok
1. Mindig a művelésmódnak megfelelően metsszünk!
2. Az ugarcsapokat ésszerűen hagyjuk meg!
3. A termőcsapok meghagyásánál törekedjünk arra, hogy a fürtök ne zsúfoltan helyezkedjenek majd el, hanem a két tőke közötti teret töltsék ki.
4. Csapok metszésekor a legfelső rügy felett 3-4 cm-es csonkot hagyjunk!
5. Metszéskor a metszlap síkja sose a rügy felőli oldalra nézzen! Így a könnyezési folyadéktól a rügy nem pusztul el.
6. A felesleges vesszőt mindig tőben vágjuk le, hogy semmiképp ne hajtson ki. Az elszáradt, beteg részekkel ugyanígy járjunk el.
7. A tőkenyakról és -fejről távolítsuk el az elhalt, fás részeket, alattuk ugyanis többféle kártevő is áttelelhet.
ÖSSZEGZÉS:A metszés hatása
Ha a metszetlen tõkét a metszetthez viszonyítjuk, akkor a fõbb eltérések a következõk:- nagyobb fürthozam,
- termése:
- lényegesen kisebb cukorfokú,
- nagyobb savtartalmú,
- bora:
- kevésbé finom,
- kissé zöld- vagy kocsányízû,
- kisebb cukormentes extrakt-tartalmú,
- kifejezetten gyenge hajtásnövekedés,
- alternáló (hullámzó) termésmennyiség.
A metszetlen tõkék egyedi teljesítõképessége (halmozott termésmennyisége és cukortermelése) a metszett tõkéét meghaladja de ennek ellenére megállapítható, hogy évrõl évre egyenletes mennyiségû és jó minõségû termést elérni csak rendszeres metszéssel lehet.
A metszés célja
- Az adott ültetvényszerkezetnek legjobban megfelelõ tõkeformák a lehetõ leggyorsabb alakítása, s a rendelkezésre álló tér termõfelülettel minél elõbbi betöltése.
- A kialakított mûvelésmód alakjának fenntartása évrõl évre, ezáltal kezelhetõség biztosítása.
- A termõegyensúly fenntartása, és a termésmennyiség beállítása.
Metszés biológiai alapjai
A kihajtás erõssége, csúcsdominancia
Csúcsdominancia az a jelenség, amikor a növény a magasabb helyzetû szerveit (rügyeit, hajtásait) fejleszti erõsebben. Ennek következménye, hogy egy függõleges vesszõn csak a felsõ rügyek hajtanak ki. A csúcsdominancia a vesszõ helyzetének megváltoztatásával mérsékelhetõ, vagy jelentkezésének helye megváltoztatható.
Ezért ha egy vesszõt leívelünk, akkor az alapi része kerül csúcsi helyzetbe, és ezért ott is kihajt ellentétben a függõleges helyzetûvel. A vesszõ vége fejlettebb rügyeket tartalmazott, ezért ott is erõs marad a kihajtás.
Ha a vesszõ eredési helye közelében szeretnénk hajtást kapni akkor a következõ lehetõségek vannak:
- Rövid metszési elem alkalmazása, mert kis távolságon nincs jelentõs különbség a csúcsdominanciában, és várhatóan minden világos rügye ki fog hajtani. Ez rövid metszést vagy ugarcsap használatát jelenti.
- Hosszú metszési elemet ugarcsap nélkül csak leíveléssel használhatunk, mert csak így hajtanak ki az alapjához közel esõ világos rügyek.
A rügyek fejlettsége és így termékenysége sem azonos egy vesszõn belül sem. Legfejletlenebbek a rejtett rügyek, majd az alapi rügyek következnek. A legfejlettebbek a világos rügyek, de helyzetüktõl függõen különbözhet a termékenységük.
A convar. Pontica fajták alapi rügyeiben is differenciálódhat termés, míg a convar. Occidentalis fajták alsó világosrügyeiben csak kevés, a convar. Orientalis fajták nem alakul ki fürtkezdemény.
Általánosan megállapítható, hogy a vesszõn a magasabb rügyemeletek felé haladva egy darabig növekszik a rügyek termékenysége, majd csúcs közelében csökken. Ennek oka a rügy differenciálódása idején jelentkezett idõjárás illetve a beérésig rendelkezésére álló idõ lehet.
Termõegyensúly
A tõke termõegyensúlyban van, ha évrõl évre folyamatosan jó minõségû és mennyiségû termést hoz a megfelelõ hajtásnövekedés mellett. Az évjáratok közötti különbség okozhat változásokat, de ezek nem drasztikusak.
A termõegyensúly gyakorlati megközelítésére az "Y/n" arány szolgál. "Y" a termésmennyiség, "n" pedig a szüretet követõ metszéskor lemetszett venyige tömege. Termõegyensúly esetén 4 és 6 közötti értéket kapunk. Ha az eredmény kisebb, akkor vegetatív, ellenkezõ esetben pedig generatív túlsúlyról beszélhetünk.
Terhelés, fitotechnikai mutatók
Terhelésnek nevezzük az egységnyi területre vagy tõkére vonatkoztatott világos rügyek, hajtások vagy fürtök számát. Ennek megfelelõen többféle terhelésrõl beszélhetünk rügyterhelésrõl, hajtásterhelésrõl és fürtterhelésrõl.
A terhelés növekedésére a legtöbb fajta nagyobb terméssel, de rosszabb minõseggel reagál.
A legfontosabb fitotechnikai mutatók:
- A rügytermékenységi együttható
- (RügyTE) kifejezi az egy világos rügyre jutó fürtök számát.
Kiszámítása: összes fürtszám osztva a metszéskor meghagyott világos rügyek számával.
Ez az érték általában 1-1.2 körül alakul.
Függ a fajtától, metszésmódtól és az ültetvény kondíciójától is.
A metszés tervezésénél (optimális terhelés beállításához, termésmennyiség tervezésénél) használatos. - A relatív termékenységi együttható
- (RTE) kifejezi a hajtásonkénti fürtszámot.
Kiszámítása: összes fürtszám osztva az összes hajtás számával.
Ez az érték általában 0.2-1.3 körül alakul.
Függ az ültetvény kondíciójától.
Fitotechnikai munkák értékelésénél a leghasználatosabb, hiszen a meddõhajtások számától függ a leginkább. - Az abszolút termékenységi együttható
- (ATE) kifejezi a termõhajtásonkénti fürtszámot.
Kiszámítása: összes fürtszám osztva az összes termõhajtás számával.
Ez az érték általában 1-2.2 körül alakul.
Függ a fajtától, a metszésmódtól és az ültetvény kondíciójától.
Fitotechnikai munkák értékelésénél a leghasználatosabb.
Ajánlott irodalom
Csepregi P.: A szőlő metszése, fitotechnikai műveletei. Mezőgazdasági Kiadó, 1982.
Kriszten Gy.: A szőlő metszése. Mezőgazdasági Kiadó, 1991.
Bényei F.-Lőrincz A.-Zanathy G.: A szőlőtőkék kialakítása. Magyar szőlő- és borgazdaság, 1998.
