Fiatalon elhunyt az osztrákok csillaga |
Kracher úr öntörvényű, eredeti és kemény ember volt, élő példája a sztanyiszlavszkiji tételnek, hogy tehetség annyi, mint önbizalom. Magát ama ’85-os generációba sorolta, mely a fagyálló-botrány szerencsétlen évét követő megújulás hullámait lovagolva vált híressé. Amúgy vegyészmérnökként végzett, és pont ’85-ben vette át a családi birtok vezetését.
Elkezdett külföldre járni, nemzetközivé tette az osztrák borokat, párhuzamosan a bordói stílus megújulásával, az olasz és spanyol borok felívelésével, az újvilági borok előretörésével, a borászati forradalommal. És egy új borászati paradigma elterjedésével, mely a gasztronómiában zajló változások függvényeként következett be. Globalizálódott ugyanis minden, ami a konyhában történik, előtérbe kerültek a mediterrán és ázsiai konyhák, egy egészségesebb, könnyedebb és zöldebb Zeitgeist, mely ennek megfelelő borok után kiáltott.
Gumimaci vs. desszertbor
Hajdan különben, fejtegette Kracher a Borravaló kemény magjának anno, a modernitás előtti évszázadokban az édesszájú német-osztrák-magyar kultúrkörben, midőn a cukor elérhetetlen volt, az édesbor volt az abszolút number one, amit a patikában árultak, és csak a módosabbak engedhettek meg maguknak. Ma pediglen, midőn banánból, csokiból és gumimaciból kinyert szénhidrátokkal túlpakoljuk szegény szervezetünket, a nezsideri édesborokat ismét csak a módosabbak engedhetik meg maguknak.
E borok az új globális íztrendnek a csúcsát jelentik, a korszellem borai, korborok, noha nem populáris és pillanatnyi divatok tömegborai. Mindig egy niche-nek készülnek, mint az arisztokratikus rétegborok a kiválasztottaknak szerte a glóbuson, mindenekelőtt Amerikában, mert globálisan ismert csak akkor lehetsz, ha az amerikai és angol média és szakma is elismer, ha tetszik, ha nem. Krachert pedig elismerték: ő volt a legtöbb, különféle Wine maker of the year-címet begyűjtött osztrák borász, vagy négyszeres londoni Év borásza, kétszeres Late Harvest világbajnok.
Gigászok harca
2004-ben dr Nemtudomka össze tudta kóstolni egy bemutatón a sauternes-i Chateau d’Yquem, a mosel-i Egon Müller, Alois Kracher és a mi Szepsy Istvánunk aszúit. Nos, (szubjektív!) véleménye szerint a leggyérebb, legkarcsúbb, ebben a mezőnyben a legkevesebb színt-információt-értéket mutató édesborok a bordeaux-i favorit, Chateau d’Yquem borai voltak.
Alois Kracheré lett az első hely, borai roppant harmonikusak, hallatlanul teltek-kerekek-kiegyensúlyozottak, mélyülő aranyszínüket zöld villanások kísérik, faktúrájuk sajátosan lágy, virágos (a ’99-es Olaszrizling-TBA-nál túlérett-mustos) illatuk intenzív, szóval mesések. A második hely Szepsy Istváné. A kicsit zártabb illatok és az aszúk túlzott fiatalságából fakadó karcsúsága azt sugallja, hamarabb érik el csúcsukat a burgenlandi aszúk, mint a Szepsy világos aranysárga, gyümölcsös, komolyabb savszerkezetű, fanyarabb-ásványosabb tokaji aszúi. Jó lenne összemérni őket pár év (évtized) múlva, akkor ki a legszebb.
Élményt adott a 3. helyezett Egon Müller 1976-os TBA (Trockenbeerenauslese, erről bővebben itt) Rizlingje is, a múló idő mézes-medicinális vonásokat erősített fel a gyönyörű, gyümölcsös borban. Müller többi karcsú, ásványos, fiatal Rizlingje ebben a mezőnyben kissé színtelennek tűnt.
Nos ezt veszítették az osztrákok, ezért legyünk megértők, ha a bécsi Wine & Co.-ban kisírt szemű alkalmazottak fogadnak. Nem könnyű most nekik, na, hogy így ötről-hatra (bocs, de tényleg - dec. 5-ről 6-ra) elvesztették - hosszú betegség után - ezt a fényesen ragyogó csillagot. Azt azonban tegyük hozzá rögtön, hogy az osztrák borászat olyannyira csúcsirányba állt, hogy nem kell attól tartani, hogy Kracher halálhírét hallva már veszik is elő Wachauban a műtrágyát meg a kristálycukrot. Ha valaki egy 2007-nél öregebb Kracher-borhoz jut, őrizze, vigyázza, oszt ha valami tényleg jeles alkalom jön - olyasmi, amikor zsebórát szokás ajándékozni – akkor…
forrásom Stevie Kraft/Dr.Nemtudomka a www.borravalo.hu-ról
