
Pécs | Hétmilliárdos beruházással tervez szórakoztató központot Matyi Dezső Pécsen, ahol az ország 22 borvidéke és híres bortermelő országok mutatkozhatnak be. A 44 pincés borskanzen 2010-re épülhet fel.
Matyi Dezső tervei szerint az Alexandra korábbi telephelyén építenének multifunkcionális szórakoztató központot, összesen mintegy hétmilliárdos beruházásban. A pécsi belváros közelében fekvő, 18 ezer mégyzetméteres komplexumban a skanzen mellett egy különleges, üvegkupolával fedett központi épület adna helyt a kulturális rendezvényeknek. Az épület befogadóképességét ezer fősre tervezik, de a kinyitható kupolának köszönhetően a szabadtérről további ezrek láthatják a rendezvényeket.
A borfaluban 44 pincét építenének fel, ahol a 22 magyar borvidék mellett a híres bortermelő országok is bemutatkozhatnának. Emellett saját bort is készítenének egy helyi üzemben, ahol a környékből származó szőlők feldolgozását végigkövethetnék a látogatók.
Az Alexandra Könyvkiadó tulajdonosa már több könyvesházat nyitott az országban, amelyek sikerrel működnek kulturális rendezvények helyszíneként. Az új szórakoztató központ Matyi Dezső tervei szerint 2010-ben fogadhat vendégeket.
forrásom a bama.hu