Szüret előtt
Sötétzöld színü és tömött a tő,
egy-egy vörös levéllel néha tarka;
édesen lankad, érve csüggedő,
kékes fürtjével a nemes kadarka.
Oly mézes-forró s drágán töppedő,
mint szenvedélyes szerető vad ajka; -
s várakozásban ég a hegytető,
s mosolyog a Nap, a lángtejü dajka.
Várakozásban ég a hegytető,
benn a présházban locsolják a kádat -
ó méla napfény, lankadt dajkaság!
Méla Halál, te nagy Szüretelő,
jöjj, hozd a kést, puttonnyal kösd a hátad,
és halkan nyisd a Pince ajtaját!
Őszi pincézés
1-ső vers
mely a Bor szellemének ébredését a Szőlő roncsaiból
a Feltámadáshoz hasonlítja.
A nap ocsúja most csorog;
piros levél a venyigén;
a présház felé megyek én;
a nagy kulcs zajjal megforog.
Csöndes a tanya, nincs dolog.
Szunnyad a must a csömögén,
s a pince tikkadt melegén
pihennek boldog óborok.
A sárga murci bugyborog;
ébred a must a csömögén,
mint Lélek a holt víz felett.
Ó pinceszáj, illatos kripta!
Igy leng e bús présház felett
a Feltámadás drága titka.
mely Krisztus Urunkat a Bacchus istenhez hasonlítja.
Mert Bacchus is példázza Őt,
a szabadító, szabad Úr,
ki vérét adja italul,
s e vérben kedvet és erőt.
Azért jámborul kérjük őt:
Add italodat, Bacchus úr,
melytől az ember nem busul,
s áldd máskor is e hegytetőt!
s úgy akkor is, meg máskor is,
bár must csurran föl vagy bor-íz
amint a hébért szürcsöli
nyáron, vagy őszi hamar estén
komoly tanulsággal teli
megy haza az igaz keresztény.
