Borkóstoló robot |
|
A NEC kutatóintézetében olyan robotot fejlesztettek ki ( még 2006-ban), mely egy speciális szenzor segítségével felismeri az egyes borfajtákat és akár különböző ételeket is ajánl hozzájuk. A robot más ételek között is különbséget tud tenni: bele sem kell harapnia egy almába, hogy megmondja róla mennyire édes, vagy savanyú. |
Hideo Shimazu, a program vezetője a borfajták meghatározását tartotta az igazi kihívásnak, ezért kutatásaikat pár éve erre az irányra fókuszálták. A kutatásvezető elhatározását azzal indokolta, hogy a hivatásos borszakértők, a sommelie-k ízlelő és szagló -tudását a hétköznapi ember igen sokra értékeli. Ezek a képességek kétségtelenül presztízs értékűek a borivás kultuszát elutasító emberek számára is. Ezért találta fontosnak, hogy a gépi intelligencia ebbe az irányba is fejlődjön, hiszen egy bor beazonosítása olyan készség, melyet minden ember megért és nagyra tart. Persze a robot sommelie a visszavert fény elemzéséből nyert adatokat azonosítja "csupán" be egy adatbázis alapján, mégis egy barátságos interfésszel nagy népszerűségre tehet szert. Az NEC, a szintén japán Mie Egyetem informatikusaival karöltve egy olyan barátságos humanoid robotot alkotott a borkóstoló-szenzor köré, mely beszédszintetizátorával elmondja a bor fajtáját, és még hozzá illő sajtot, vagy egyéb ételt is ajánl mellé. A kutatók bevallották, hogy egyelőre igen kevés borfajtát tudnak a jelenlegi technológiájukkal megkülönböztetni, így nem kell aggódniuk a sommelie-knek a munkájuk elveszése miatt. A robot teljesen megzavarodik nyitott borosüvegek tartalmának elemzésénél, hisz a borban szellőzés közben rengeteg kémiai reakció zajlik, ami a színképét teljesen átrendezi. forrásom az agent.ai |
bor, pince, borászat, szőlő, pálinka, párlat, hírek .. e-mail: tester@fw.hu
2007.10.12. 20:04
Borkóstoló robot...
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://borhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr31194697
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.