Alkoholfogyasztás elleni nemzeti stratégia kidolgozására tett javaslatot Olajos Péter, az MDF Európa Parlamenti képviselője, aki bízik abban, hogy ezzel azon kevés témák egyikét vetette fel, amelyben lát esélyt a különböző politikai erők, a civil szervezetek, összességében a társadalom széles rétegeinek a konszenzusára. Összeállításunkban a javaslattevőn kívül megszólaltattuk a toxikológust, a borászt és az alkoholfogyasztást hirdető reklámszakembert, mit várnak ők a kezdeményezéstől.
Olajos Péter az MDF EP-képviselője közvetlenül 1 millió, közvetetten 2,5 millió honpolgárunk életét befolyásoló javaslatot tett le az asztalra, melyben az alkoholfogyasztás visszaszorítását jelöli meg stratégiai célként.
Képviselő úr, az ön kezdeményezését pusztán a legfrissebb WHO-felmérés indokolta, vagy szerepet játszottak ebben egyéb szempontok is?
Szeptember 5-én az Európa Parlament elfogadott egy ajánlást az unió tagországai számára, amelyben figyelmeztetett arra, hogy Európa-szerte rohamosan nő az alkoholfogyasztás és az ebből fakadó problémák száma is, ami valamennyi nemzetgazdaságot erősen érinti anyagilag is, hiszen rengeteg az alkoholbeteg. Miután a különböző tagországokban hatalmasak az eltérések ezen a téren, tehát egészen más problémákkal néz szembe például Spanyolország, mint Lengyelország, ezért az EP csak ajánlásokat adott az egyes tagországoknak, hogy készítsék el a saját stratégiájukat, vegyék számba a problémás csoportokat és azokat a megoldási lehetőségeket, amelyek azt céloznák, hogy csökkenjen az alkoholisták száma, amely Magyarországon különösen drámai méreteket ölt.
Hogyan tartja mindezt megvalósíthatónak? A „nemzeti” jelző széles körű politikai és társadalmi összefogást feltételez.
Minden stratégiának az alapja, hogy széles társadalmi konszenzuson alapuljon, hiszen egy 15-20 évre szóló program több kormányzati cikluson átívelne. A probléma súlyát illetően elég nagy a társadalmi egyetértés, hiszen Magyarország minden egyes hónap vagy év késlekedésért igen nagy árat fizet. Minél előbb elkészül a stratégia, minél hamarabb elkezdjük azt végrehajtani, annál hasznosabb lesz mind az államnak, mind az állampolgároknak. 
Méltányolandó, amit mond, ugyanakkor szkeptikus vagyok azt illetően, hogy a mindenkori hatalom könnyű szívvel lemondana az alkoholtermékek jövedéki adójából származó bevételeiről.
Azt írja a WHO-statisztika, hogy Magyarország évente mintegy 750 milliárdot fordít az alkohol okozta károk enyhítésére, miközben mindössze 150 milliárd forint az alkoholból származó adóbevétele. A két adat között lévő óriási különbség indokolttá tenné, hogy ne a rövid távú bevételek irányába mozduljon el az ország...
… pontosan ezért a szkepticizmusom, mert az eddigi kormányok politizálását többnyire a rövid távú gondolkodás jellemezte.
Ezért van szükség stratégiára, amely éppen azért ülteti egy asztalhoz a szereplőket, a politikusokat, a civil és szakmai szervezeteket, hogy félretéve a fiskális szemléletet, hosszú távú programot dolgozzanak ki a társadalom egésze számára.
A másokért érzett felelősség megköveteli, hogy a gazdasági megélhetési nehézségek közepette ne a családi és erkölcsi életet tönkretevő italozás legyen a problémák megoldása, hanem tudjunk és próbáljunk segítséget nyújtani a nehézségek ellenére is a sokkal emberibb életvitelhez. Célszerű volna akár az "Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program" keretén belül eljutni oda, hogy az alkoholfogyasztás Magyarországon 2010-re a kulturált táplálkozási szokások közé tartozzon és ne az alkoholizmus legyen a jellemző.
Természetesen nem a kulturált bor- vagy pálinkafogyasztás ellen szól a javaslat, hanem hogy mértéket és határt szabjunk. Nem az a probléma Magyarországon, hogy a több ezer forintos tokaji borból fogyasztana sokat a lakosság, hanem az olcsó etilalkoholból, a Brazíliából fillérekért behozott alkoholból pancsolnak mindenféle koktélitalokat, amelyek borzasztó gyenge minőségűek és károsak. Az európai cél mindenképpen az, hogy egy kulturált, minőségi borfogyasztás irányába vigyük el az alkoholfogyasztási szokásokat, amelyben minden nemzet a maga specialitásainak a magas színvonalú előállítását helyezi előtérbe.
Az alkoholfüggők jelentős hányada eztán sem a drága, minőségi borokat fogja vásárolni, viszont nem lesz képes egyik napról a másikra lemondani a szenvedélyéről. Velük mi lesz?
Ezt valóban külön kell kezelnie a stratégiának. Aki már alkoholista, azt egy teljesen más eljárás alá kell vonni, másként kell segíteni abban, hogy kigyógyuljon a betegségéből. A stratégiának elsődlegesen a megelőzést kell céloznia, hogy ne növekedjen az alkoholisták száma. Magyarországon jelenleg közel 1 millió alkoholista van, a statisztikák 2,5 millió úgynevezett problémaivóval számolnak, ami elég döbbenetes szám. A társadalomnak olyan reklámokat, felvilágosító kampányokat kell bemutatni, amelyek a prevenciót segítik, és egy kulturált alkoholfogyasztás elterjedését célozzák.
Tarthatónak gondolja az említett 15-20 éves időtávot, amely alatt átalakulhatnak a magyar fogyasztási szokások?
Az unióban számos ország ért el látványos eredményeket ezen a téren. Ha adott a társadalmi összefogás, és a program megvalósításához pénzt is ad az állam, akkor látványos eredményeket lehet felmutatni. Meggyőződésem, hogy ez anyagilag is megéri az államnak.
Természetesen megkérdeztünk egy olyan szakembert is, aki munkája révén naponta szembesül az alkoholizmus romboló hatásaival. Zacher Gábor toxikológus jól ismeri az alkoholbetegek és családtagjaik problémáit. Doktor úr, mi a véleménye az MDF javaslatáról?
Bővíteni kellene a köröket. Az alkoholügyet összevonhatnánk a többi szenvedély elleni küzdelemmel. Miért nem alkotunk egy közös, szenvedélyügyi stratégiát, amelyben benne lenne az alkoholizmus, a kábítószer-használat, a dohányzás, az Internet-függőség, a játékszenvedély, melyeket a társadalom termelt ki. Ettől függetlenül örülök, hogy az alkoholproblémával kapcsolatban nemzeti összefogást sürget egy politikai párt.
Nem félő, hogy ha egy csokorba gyűjtenénk a különböző szenvedélyeket, akkor túl sokat markolnánk, ami az eredményesség rovására menne?
Egy ilyen stratégia valójában nem egy bizonyos körről szólna, hanem tízmillió magyarról, hiszen melyikünknek nincsenek szenvedélyei? A szenvedélyekről általánosan kellene beszélni. Az MDF indítványa most ki akarja emelni ebből a körből az alkoholt. Ha csak erről beszélünk, akkor is legalább 800 ezer ember problémáját kell kezelni, amiben jelentős lemaradásban vagyunk. Természetesen ezzel is kell foglalkozni, de jobban örülnék egy nagyobb falatnak. Visszatérve a politikára, a politikusok számára nyereség, ha előállnak valamilyen sokakat érintő problémával, javaslatokat tesznek, döntést hoznak, aztán annak másnap megvan a gyümölcse, hiszen ezzel szavazatokat lehet nyerni. A szenvedélybetegségek elleni fellépésnek nem lesz holnapra látványos eredménye. Egy komoly stratégia elkészítéséhez legalább egy évre van szükség, azután lehet csak továbblépni.
Értem a téma kiterjesztésére vonatkozó felvetését, viszont a konkrét kezdeményezésre térve, beszéljünk kicsit bővebben az alkoholról. Voltaképpen mikortól beszélhetünk alkoholizmusról, alkoholistáról?
Az, hogy a 17 éves gimnazista a szalagavatóján lerészegedik, még nem állítható, hogy megállíthatatlanul robog az alkoholizmus felé. Hat, nyolc, esetenként tíz év rendszeres és mértéktelen alkoholfogyasztás kell ahhoz, hogy fellépjenek az alkoholizmus tünetei.
Az alkoholbeteg nem azért iszik, mert ízlik neki az ital vagy mert szeret inni, hanem egyrészt fél a megvonási tünetektől, amelyek jelentkeznek, ha kihagyja a szeszt, és az alkoholelvonásos tünetekbe bele lehet halni. Az alkoholistának már nincs kedvenc itala, csak legyen benne etilgyök, és ártson. A számos pszichés tünet mellett már fizikai elváltozások is megjelennek a májfunkciós értékek emelkedésétől kezdve a krónikus gyomorhuruton át az idegrendszeri elváltozásokig. Vagyis alkoholista az, akiről elmondhatjuk, hogy a szer elhagyása következtében elvonási tünetei lesznek, és tudatos kereső magatartást folytat az alkoholhoz jutás érdekében. Ha az ember jól körülnéz a saját családjában, biztos, hogy talál legalább egy fekete bárányt.
Mit gondol arról az orvosok által is hangoztatott álláspontról, hogy bizonyos alkoholféleségek kis mennyiségben jótékonyan hatnak a szervezetre? Ugyanez persze nem mondható el például a heroinról... Tagadhatatlan, hogy az emberi szervezet – és itt egy felnőtt férfiról beszélek – 3 deciliter vörösbornak megfelelő napi alkoholmennyiséget még rendszeres fogyasztás mellett is mindenféle károsodás nélkül fel tud dolgozni. Nyilvánvaló, hogy napi 2 liter bor bevitelével nem óvom meg a szervezetemet például az érelmeszesedéstől, sőt. Mi az alkoholt etanol formájában ellenanyagként, gyógyszerként használjuk. Bizonyos mérgezések ellen ez az egyetlen hatásos, gyors ellenanyag, de például tumorokat roncsolnak 90 százalékos alkohollal.
A prevenció kapcsán melyik a kívánatosabb szülői magatartás: a gyerekek teljes tiltása, hogy lehetőleg ki se próbálják vagy a mértékletesség hangsúlyozása a majdani alkoholfogyasztásról szólva?
Én azt mondom, hogy ki se próbálják, de tudom, hogy ez illúzió. A leglényegesebb lenne megtanítani az embereket nemet mondani. Szerintem ez a világ legnehezebb dolga. A mértékletes alkoholfogyasztás kultúrája megteremthető lenne Magyarországon is, mint ahogy ez kialakult például Dél-Franciaországban, ahol inkább bort isznak az emberek, míg északon inkább konyakot. Északon magasabb is az aránya az alkohollal összefüggő megbetegedéseknek, ami igazolja azt a toxikológiai alapvetést, hogy a dózis teszi a mérget. Három deciliter vörösbor és ugyanannyi konyak elfogyasztása között jelentős, négyszeres a különbség a bevitt alkoholmennyiségben.
Hol helyezkedünk el az alkoholfogyasztási világranglistán?
Már nem mi vezetünk, de azért az a több, mint 10 liter tömény alkohol, amely egy főre jut évente, elég elrémisztő. Csak a mi toxikológiai osztályunkra 800-900 középiskolás korú fiatalt szállítanak be évente alkoholmérgezéssel. Egy átfogó, és következetesen végigvitt alkoholizmus-ellenes stratégia a mai 4-6 éveseknél kezdett prevenciós lépésekkel érhet el hosszabb távú eredményeket az italozási szokások tekintetében.
forrásom a hirextra.hu
