|
Hozzátette: az idei szüret a szokásosnál előbb kezdődött, így a szőlőt már augusztus elején elkezdték szedni, s a korai érésű fajtákkal már végeztek is. A szakember elmondta: a szélsőséges időjárás okozta kisebb termés miatt megemelkedett a szőlő átvételi ára. A felvásárlók a fehérszőlő kilóját jelenleg már 110-120 forint között veszik, míg a kékszőlő kilogrammjáért 80-85 forintot adnak.
A szüret további lefolyását nagymértékben befolyásolja az időjárás. Az utóbbi napok csapadéka már a késői érésű fajtákon is elindította a rothadást. Ezért a szakember azt tanácsolja, hogy ahol még lehet, védekezzenek a gazdálkodók a rothadás okozta károk ellen.
Urbán András úgy vélte, a szüretet kedvező esetben akár már október elejére is befejezhetik a gazdálkodók. Az idei bor várható mennyiségéről ugyanakkor még nem nyilatkozott, mondván, hogy e tekintetben szintén sok múlik az időjáráson. Korábban a szakemberek úgy becsülték, hogy az idén várhatóan kevesebb mint 4 millió hektoliter must kerülhet a pincékbe.
forrásom a gondola.hu