A cukortartalom jó, a savtartalom alacsony
Az eddig leszüretelt szőlőből készült mustok 16-21 közötti fokát, azaz a cukortartalmat a borászok jónak értékelik, a savtartalom ugyanakkor alacsony, ezért ennek pótlásáról gondoskodni kell - mondta Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) tanácsadója.
Hozzátette: az idei szüret a szokásosnál előbb kezdődött, így a szőlőt már augusztus elején elkezdték szedni, s a korai érésű fajtákkal már végeztek is.
A szakember elmondta: a szélsőséges időjárás okozta kisebb termés miatt megemelkedett a szőlő átvételi ára. A felvásárlók a fehérszőlő kilóját jelenleg már 110-120 forint között veszik, míg a kékszőlő kilogrammjáért 80-85 forintot adnak.
A szüret további lefolyását nagymértékben befolyásolja az időjárás. Az utóbbi napok csapadéka már a késői érésű fajtákon is elindította a rothadást. Ezért a szakember azt tanácsolja, hogy ahol még lehet, védekezzenek a gazdálkodók a rothadás okozta károk ellen.
Urbán András úgy vélte, a szüretet kedvező esetben akár már október elejére is befejezhetik a gazdálkodók. Az idei bor várható mennyiségéről ugyanakkor még nem nyilatkozott, mondván, hogy e tekintetben szintén sok múlik az időjáráson. Korábban a szakemberek úgy becsülték, hogy az idén várhatóan kevesebb mint 4 millió hektoliter must kerülhet a pincékbe.
forrásom a STOP
bor, pince, borászat, szőlő, pálinka, párlat, hírek .. e-mail: tester@fw.hu
2007.09.06. 14:28
A cukortartalom jó, a savtartalom alacsony
Címkék: szüret bor szőlő évjárat
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://borhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr7158821
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.