Fürdőruhában, fehér kalappal a fején a tengerpart homokjában döcög egy idősödő házaspár. Háttal állnak, és azt íratta a borász e címke aljára: Lucky Country (Szerencsés ország). Amikor először kereste, van már fél éve is annak -, ezt az egyébként nem drága bort egy vásárló, pontos leírást adva a címkéről, azt sem tudtam, hogy létezik. Helyette ajánlottam az úrnak egy másikat, el is fogadta, kifizette s távozott. Röviddel eztán vettem észre, hogy az Ausztrália sarokban egészen elbújva a ficakban, ott lapul, és nem egész hét fontért kínálja magát e bor az öregedő nyaralgató házaspár képével, azaz hátával a pocakján. Kézbevettem, szemlélgettem az üveget, és szívszorítón irigylésre méltónak találtam, hogy ennyire bátran, szinte giccsesre hangszerelt érzelmekkel viseltet az ital készítője hazája iránt. A bor egyébként shiraz és cabernet sauvignon elegye, az előbbi Ausztrália nemzeti fajtája és büszkesége.
Egy másik ausztrál borász, pedig farkaskutyája, Stella grafikáját tette a címkére. E pici papír szerint Stella mindig elcsípte egy bizonyos helyen a lenyugvó nap utolsó sugarait, és ott szundikált. A kutya viselkedését követve a borász arra a földdarabra telepítette a szőlőt, hogy az a nap utolsó sugarait is kihasználva teljesen megérlelődhessen az alkonyat előtti napsütésben. Ez esetben egy sauvignon blanc, semillon házasítást takar a Sleeping dog lies (Alvó kutya helye) nevű bor.
Az olaszok, spanyolok lazák, mint a fröccs, nem hazudtolják meg gyökereiket és szenvedélyeiket. Kis műalkotásokat varázsolnak a címkékre, némelyik üveg puritán letisztultsággal árulja önmagát, míg mások túláradó érzelmeiket a nyolcszor-nyolc négyzetcentiméterre akarják bezsúfolni.
A franciák ellentmondást nem tűrőn veszik komolyan saját magukat, és szigorúan tiszteletben tartják több, mint fél évezredes háborítatlan borkészítési hagyományaikat. Az egyik bordeaux-i chateau nem kevesebbel hirdeti magát a nagy borszaklapban, mint hogy a 2005-ös, egészen pontosan az 598-adik szürete a pincészetnek. Idén lesz a hatszázadik szüretük! Egyébként a gallok túl sok fantáziát nem visznek bele a címkealkotásba, a bordeaux-i üvegeken a chateau-k képe a burgundy-akén pedig maximum grafikus dűlőábrázolás látható. Ezen kívül pedig, köszönvén precíz-idegesítőn összetett bortörvényeiknek, a szükséges apró betűs besorolások, és maga a helyiségnév árulkodik az értő szemnek a hegy levéről. Egy-két kivétel persze akad, így például Langedoc-Rousillon a francia belföld „újvilág” régiója, ahol az is elképzelhető, hogy egy angol környezettudatos borász – ez így elég eszelősen hangzik: angol és borász (!) no meg környezetvédő, melyik földdel dolgozó ember nem az? – szóval Bertie úr Öreg tőkék Syrah borának hátcímkéjén nyakában az unokájával mosolyog a borisszára. A Rhone-völgyi Chapotier család pedig, bár a francia tradíciót fegyelmezetten követi, a család egy világtalan tagjának kedvéért dombornyomott címkékkel öltözteti üvegeit.
A chileiek nem szégyenlősek ősi kultúrájuk leleteiből válogatni címkéik tartalmát.
Az USA pedig, szokás szerint hozza a formáját, és még mielőtt egy szót is szólhattunk, vagy egy kortyot is kortyolhattunk volna -, eldönti, mi jó nekünk. A Bloody good red - Véresen jó vörös, „szerény” bor név - címkéjén egy tigris látható borospohárral a kezében, miután felfalta a bort meginni készülő áldozatát, a hátcímkén pedig az áldozat kézzel írott sorai a bor kiválóságáról, mely a tigris megjelenését követően végül elmosódó cikkcakkba vált.
A kis szakadt hazáról nem írhatok, mert a Disznókő ötputtonyos aszúja még mindig nincs a raktárban, így aztán a polcon sem, pedig vennék! Az Egri Bikavérre pedig kifejezett nosztalgiával gondol a szigetlakó ötvenes korosztály. Volt szerencsém többekkel beszélgetni 1960-70-es évekbeli Bikavér élményeikről. De eladni nem tudtam nekik, mert nincs mit. Szemfüles borkereskedők ország marketinggel felturbózva – hogy erről már beszéltem? igen tudom, de unalomig fogom ismételni – hozhatnának a feltámadt és megújult klassz bikavéreinkből. De ez nem címkeügy.
Természetesen Szepsy mester címkéi a borok királyához méltó módon, metszett arany betűkkel, nemes eleganciával hirdetik a legkülönlegesebb borüzletekben, hogy van valahol egy ország, mely tejjel mézzel folyó kánaán. Lehetne.
forrásom a gondola.hu
| Tallián Hedvig |
