A nyár a zajos fesztiválok ideje. A tömegeket érdeklő programok – a Művészetek Völgye, a Sziget – és más számtalan profilú fieszta általában nem kedvez a képzőművészetnek. A közönség bár nyitott, kevés kivétel mellett nincs igazán része nívós kiállítási programokban. Az alkotóművészek tisztában vannak a nyár ritmusával, ilyenkor a műtermek mélyén és az alkotótáborok árnyas fái alatt készülnek az őszi és a téli kiállítások új képei.
Művésztelepi dicső múlt
Ha 1896-ban nem alakul meg a nagybányai művésztelep, akkor nincs magyar kortárs képzőművészet sem. Nagybánya és az ott alkotó művészek első generációja Hollósy Simon, Thorma János, Réti István, Glatz Oszkár, Ferenczy Károly olyan elemi erővel alapozta meg a magyar festészeti hagyományokat, hogy sokan azóta is Nagybánya festészeti örökségéből merítenek. Mi lehetett a titok? Bizonyára a művészet megújítása mellett az, hogy tehetséges alkotók voltak jó időben jó helyen.
A festők közötti barátság és egészséges művészi rivalizálás remekműveket hozott felszínre, amit a közönség 1987-ben Budapesten láthatott. A nagybányaiak kiállításának sikere arra ösztönözte az akkori kultuszminisztériumot: a történelmi festészet eszméjének élesztgetése helyett szorgalmazza a magyar művészek magyar helyszíneken való alkotását; így jött létre – az állam támogatásával – a kecskeméti, a szolnoki és a gödöllői művésztelep. Ez a négy művészeti pólus azóta is hatással van a magyar művészetre, bár Nagybánya a trianoni döntés után elvesztette jelentőségét. Gödöllő, Szolnok és Kecskemét azóta is a modern művészet erős várai.
A szecessziótól a barackpálinkáig
A magyar szecesszió egykori bölcsője Gödöllő ma az egyik legfrissebb, elsősorban iparművészeket csokorba gyűjtő kedvelt alkotóközösség. Az 1998-ban „újjáalakult” Gödöllői Iparművészeti Műhely az egykori Művésztelep által teremtett hagyomány közös felélesztésére és továbbépítésére vállalkozott. A műhely a meghívott művészekkel közösen rendezett tárlataival, országos körben meghirdetett és megszervezett rendezvényeivel nyitott, de a gödöllői karakterét őrző alkotói közegként funkcionál. A gödöllői alkotókat mély szakmaiság és bohém jókedv jellemzi, gyakoriak a zenei és más művészeti események, az alkotóházat körbeölelő kert művészpartyk állandó színhelye.
Szolnokon 1901-ben jött létre a Szolnoki Művészeti Egyesület, majd az egykori vár területén megkezdődött a műteremházak építése. 1902-ben 12 műtermet adtak át, ezek egyikét Fényes Adolf kapta, akinek itteni élmények alapján festett képei alapozták meg a „szolnoki” iskolát. A telep virágkora az első világháborúig tartott, a munka a háborút követően 1924-ben indulhatott újra. A második világháborúban elpusztult a műgyűjtemény és az irattár, majd 1950-ben a telep autonóm működését betiltotta a politika. Mára az ideális körülmények, a közparkként is funkcionáló őspark jelentős alkotókat vonzanak a városba: Ágotha Margit, László Dániel, Pogány Gábor Benő, Varga Patrícia Minerva és Zsemlye Ildikó jelenléte színesíti a város művészeti életét.
Az Alföld közepén a „hírös” város, Kecskemét büszkélkedhet az egyik legszínesebb és legsokoldalúbb aktív művészeti élettel. A kerámia és a textilművészet mellett a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely egész évben fogad művészeket egyéni alkotómunkára, emellett évente három nagy szimpóziumot rendez. Az alkotás zavartalanságát, a zománcozáshoz szükséges anyagokat és eszközöket, valamint a kemencéket a telepen a művészek a maguk hasznára fordíthatják. Kecskeméten van még egy inspiráló kellék: az ott alkotó művészek jelentős része esküszik, hogy a méltán európai hírű barackpálinka nélkül a város és a művészet nem lenne az ami.
forrásom az fn.hu és Bretus Imre
