Brit rákkutatók egy legutóbbi kutatásuk eredményének keddi közzétételével alaposan ráijesztettek a borok kedvelőire: az eddigi általános vélekedést módosítva azt állítják, hogy a rendszeres bor- vagy sörfogyasztás növeli a bélrák kialakulásának kockázatát.
Az orvosok mostanáig csak arról beszéltek, hogy a mértékletes vörösborivás kifejezetten egészséges.
Az International Journal of Cancer című szaklap kedden megjelent számában közölt tanulmány azt állítja, hogy napi egy nagy pohár vörösbor vagy fél liter sör elfogyasztása 10 százalékkal, két pohár boré vagy egy liter söré pedig már 25 százalékkal megnöveli a bélrák kialakulásának kockázatát. Tim Key professzor, a brit rákkutatás egyik legismertebb szakértője úgy fogalmazott, hogy "minél több alkoholt iszik valaki, annál nagyobb a bélrák kialakulásának veszélye".
A hat éven át tartó kutatást tíz európai országban folytatták, 478 ezer embert megvizsgálva, akik közül több mint 1800 szenvedett is ebben a betegségben. A bélrák egyébként a harmadik leggyakoribb daganatos megbetegedés ezekben az országokban, a tüdő- és a mellrák után.
A kutatás eredménye megkérdőjelezi azt az eddigi általános orvosi vélekedést, hogy a vörösbor rendszeres, de mértékletes fogyasztása segít a szívbetegségek megelőzésében. Erre Key professzor csak annyit mondott, hogy "be kellene már végre látnia mindenkinek, hogy azzal lehet a leghatékonyabban csökkenteni a bélrák és más rákfélék kialakulásának veszélyét, ha teljesen lemondunk az alkoholról".
forrásom a hirtv.hu